A mennyország az égben van, mondta anya. Ott kell keresni. Egyfolytában az eget nézem, nem alszom, de nem is vagyok egészen ébren, azt hiszem, látom a mennyországot, és látom benne anyát. Főz, borsót fejt, közben szitkozódva kapkodja össze az elgurult szemeket, pont úgy, ahogy otthon is szokta. Megvagytok, csibészek, rázza fenyegetően az ujját, előlem aztán nem menekültök, kacag és folynak a könnyei, tudom, meg akar nevettetni, mert szeret.
A napsugárnak húsleves íze van. Bárányfelhők csücsülnek a madártej-égen, fehérek vagy feketék, hirtelen beborult. Esőszag jön a folyósóról, kalimpálnak az infúziók, mint a jégeső nagyapa kertjében, ami a bádogtetőre esett. Fázom. Nagyapa betakar a dohányillatával. Ősz van a szemében.
Bubut kiviszik a kórteremből – gyereknek nem való az ilyen –, ebből tudom, hogy mindjárt bele fognak szúrni a mellkasomba, középen, hogy sejteket szívjanak ki a csontomból. Az első bökést nem is érzem, csak látom a vércseppekből serkenő lángvörös rózsákat. És akkor megreccsen mellemben a csont. Ezer és ezer szúrással tör magának utat bensőmben a fájdalom. Vizes törölközőkkel oltják mellemen a lángokat.
Mire felébredek, Bubu az ágyamnál ül és kezembe adja a G. I. Joe-ját. Bubu a jóságával harcol értem.
Csak egy kanállal kéne ennem, nem többet, csak egy kicsi kanálkával, legyek jó kislány és nyissam ki szépen a számat, de a szám nem mozdul és nem érez, elzsibbadtak benne az ízek. Pedig nagyon akarom, hogy szeressenek, mégse nyílik, nem érzem a mennyország húsleves és madártej illatát, csak valami romlott olajnak a szaga bűzölög a torkomból. Olyan, mint az a gépzsír, amibe egyszer belenyaltam nagyapa műhelyében.
Eltolom magamtól a kanalat. Ecetes uborkát kérek, hallom kívülről a hangomat, apám ugrik, hozok én, hozok, nem is akárhonnan, egyenesen uborkaországból hozok, onnan is a legropogósabbat. Olyat hozok én az én kicsi madaramnak, olyat, ami úgy megcsiklandozza majd a csontjait, úgy megkacagtatja, hogy a nagy nevetés kirázza belőle a betegséget! Bizony ám, csak ámultok majd, ha megjövök! Bubu is kér olyan uborkát. Bubu mindent kér, amit én szeretnék. Bubu kimondja, amit gondol. Bubu bátor, Bubu erős, Bubu mindent megeszik.
Az álomzug egyik szegletében megtalálom uborkaországot. Itt zöld ruhákban járnak az emberek, kaporfák nőnek a kertekben, a boltok kirakatában zöld üvegek állnak, csillog rajtuk a celofán a neonfényben. Apám lódenkabátban, két nagy üveggel a hóna alatt fut, szalad, rohan felém, s – mint zsákmányát büszkén a kutya – teszi elém a jóízű egészséget.
(Fotó: As Novo, kép forrása: Pexels)