Lógok a kötélen.
Érzem, ahogy egyre lejjebb eresztenek. A kötél bevág a hónom alá, vastag, a derekamon és a hónom alatt is összebogozva.
Csak erre gondolok. A kötél erősen össze van bogozva. Ahogy a cipőfűzőmet is be szokta kötni anyu, hogy ki ne bomoljon, most ezt a kötelet is jól meghúzta, dupla csomó. Fő a biztonság. A szemembe nézett, tudom, hogy meg tudod csinálni, mondta, ne félj! Nem féltem. Örültem, hogy aggódik értem, nehogy bajom legyen. Én vagyok az ő kis hőse, mondta, és boldog voltam, hogy mosolyog.
Ma nagyinál ebédeltünk, aztán anyu és apu kiabálni kezdtek. Csabi, a kisöcsém sírt, nagyi bement vele a szobába, anyu meg ordibált apuval, én csak befogtam a fülem és dúdoltam a kiskecelányomat a konyhaszéken. Amikor dúdolok, az hangosabb, mint a kiabálás. Aztán anyu megfogta a karomat és maga után húzott, kifelé. Hova megyünk, kérdeztem, haza, mondta, és rám adta a cipőmet, jól meghúzta a fűzőt, dupla csomó. Nagyi kijött a szobából, a kicsi elaludt, szólt oda anyunak, majd este hazaviszem. Anyu Csabit is akarta hozni, de apu rászólt, ne hisztizz, anyámnál jó helye van, te vidd a nagyot. Kérem a kulcsot, nyújtotta anyu a kezét, nem adom, felelte apu, majd megyünk este, akkor bejöttök.
Gyalog mentünk haza, anyu egész úton egy szót sem szólt, csak szorította a kezem. Nem lakunk messze nagyitól, volt már, hogy egyedül is eljöttem, két sarok jobbra, a nagy kék hirdetőtáblánál balra. A bal az az oldal, ahol a szívem dobog, így jegyeztem meg, a jobb pedig, ahol a levest eszem.
Anyu felcsöngetett a felettünk lakó Pista bácsiékhoz, ők mindig otthon vannak. Marika néni, a felesége, folyton köt, kaptam tőle már sapkát és sálat, szép rózsaszínt, azt mondta, az illik a barna hajamhoz.
Felmentünk a negyedikre, Pista bácsi leültetett minket a konyhában, mi történt, kérdezte, Marika néni adott nekem almás pitét és tejet. Nem tudunk bemenni, az a szemét nem adta ide a kulcsot, mondta anyu, azt akarja, sétálgassak estig a gyerekkel ebben az időben. Én dúdoltam megint a kiskecét, aztán egyszer csak anyu elém guggolt, figyelj kincsem, kitaláltunk valamit.
Amikor fellépek a kis hokedlire, anyu fogja a derekamat. Majd én, tolja arrébb Pista bácsi, aztán felemel és kitesz az erkélyen, fogjátok erősen a kötelet, szól hátra anyunak és Marika néninek. Lassan engednek lefelé, arcom előtt az ablakuk sárga üvege. Dupla csomó.
A lábammal elérem az erkélyünk korlátját, nyúlik a gumikötél. Innen belátok az óvodám udvarába, ott a csúszda, ami alatt kuporogni szoktam Annával, ő a legjobb jóbarátom. Ezek a lányok össze vannak nőve, nevetett múltkor a dadus, és mi egész nap úgy jártunk, hogy a karunkat egymáshoz szorítottuk. Anna apukája és anyukája is sokat kiabál, neki is van kistesója, csak lány. Anna marad minden nap legtovább, az óvó nénik szokták neki engedni, hogy a csendes pihenő végén tovább aludjon, hadd pihenjen szegény gyerek, suttogták múltkor, amikor fel akartam ébreszteni. Üldögéltem mellette, simogattam. Annától sok érdekes dolgot tanulok, olyanokat mond, hogy szájbabaszlak, kurvaanyád és faszszopó. Ez nem tudjuk, micsoda, olyan lehet, mint a szívószál.
Hallom Pista bácsi hangját, mindjárt leér a gyerek, beljebb lendítem, anyu leszól, kicsim, ahogy eléred a korlátot, akaszd be a lábad. Érzem, ahogy a kötél lendül egyet, a cipőm orrával próbálom megtartani magam, de megcsúszik a talpam. A büdös francba, hallom fentről Pista bácsi hangját, jaj, csak óvatosan, kiabál anyu, jó érzés, hogy aggódik.
Inkább lejjebb eresztem, mondja Pista bácsi, kicsikém, a kezeddel kapd el és húzd fel magad, szól le anyu. Felnézek, látom, ahogy kihajol, ahogy a haja az arca körül röpköd. Látom, hogy izgul, ügyes akarok lenni, hogy megölelgessen. Nyúlik a gumikötél, mindkét kezemmel megmarkolom a korlátot, csúszik, hideg, de felhúzom magam, Pista bácsi is nyög, ahogy tartja. Nyúlik a kötél, dupla csomó. Zsuzsi néni is megdicsért egyszer, én vagyok a legügyesebb a Maci csoportban, igazi tornász palánta ez a kislány, mondta nagyinak, amikor anyu nem tudott értem jönni, mert megint fájt a feje.
Anyu a negyediken tapsikol, én fekszem az erkély padlóján. Menj be, kiabál, keresd meg a kulcsot, ott van a konyhafiókban! A kötél már nagyon vág a hónom alatt, nem tudom kibogozni. Pista bácsi lekiabál, vigyázz, bogaram, ledobom a végét, majd anyukád leszedi rólad, és csattan is mellettem, dupla csomó. Fő a biztonság. Megszólal a csengő, anyu le is ért, lassan felállok, remeg a lábam. Az erkélyajtót szélesebbre nyitom, bemegyek a konyhába, húzom magam után a kötelet. A felső fiókot kihúzom. Itt van a pótkulcs, anyu szemüvege, és a rajzaim is, amiket anyák napjára készítettem. Ez a fiók őriz minden fontosat, mosolygott anyu nemrég. A rajzom foltos, kicsit elszakadt, felpöndörödött a széle, itt van a fontosfiókban.
Anyu kopog, mi van már, kicsim, minden rendben? Én direkt lassan megyek, szeretem, amikor aggódik, utána mindig megölel. A pótkulcsot beillesztem a zárba, kinyitom az ajtót, anyu felkap, nevet, én kis hősöm, te vagy a legcsodásabb kislány, néz majd nagyot az apád. Hozza az ollót, levágja a kötelet és megborzolja a hajam. Pista bácsi is megjelenik az ajtóban, jól van, te gyerek, igazán ügyes vagy, veregeti meg a vállam, közben anyu kinyitja a kamraajtót, kihoz egy Sport szeletet, tessék csillagom, ez a tiéd. Elővesz két poharat, a piros virágosat és a méhecskéset, na, erre iszunk, mondja, teletölti őket a zöld üvegből. Összekoccintják a poharukat Pista bácsival, még szerencse, hogy az erkélyajtó nyitva maradt, nevetnek. Gyere ide, kicsi hősöm! Beülök az ölébe, ügyes vagy, jól kitoltunk apáddal, mi vagyunk a legjobb csapat, mondja, és megpuszil. Csiklandoz a gyomrom, anyu és én, mi vagyunk a legjobb csapat, mi vagyunk a legjobb csapat, a legjobb csapat mi vagyunk. Átölelem a nyakát, odaszorítom a fülemet, meleg a bőre. Hallom, ahogy kortyol. Na, még egy kört, mondja Pista bácsi, és eszembe jut, hogy én is köröket szeretek rajzolni a legjobban. Egy nagyot, az anyu, abba egy kicsit, az én vagyok. Csak mi ketten. De anyu ezt nem tudja, ez az én titkom, csak Annának meséltem el. Anya nevet, hallom a koccanást, és megint nyel egy nagyot. Arcomat a hajába temetem, boldog vagyok, mi vagyunk a legjobb csapat, mi vagyunk a legjobb csapat…
(Fotó: Konstantin Evdokimov, kép forrása: Unsplash)