Esteledett már, amikor csengettek. A nyomozó, akit a magyar hatóságok küldtek az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet megbízásából, nem volt bőbeszédű. Ballonkabátja alatt sötét öltönyt viselt, kezében aktatáska. Bemutatkozott, igazolványt mutatott, átadta a névjegyét, és máris kérdezte az ajtót nyitó férfit: miért és hova utazott a felesége, mikor kellett volna hazaérkeznie.
A férj nem értett semmit. Az asszony csak pár napja utazott el, még legalább egy hétig nem várják haza.
Az öltönyös erre egy szuszra eldarálta, hogy az utaslista szerint a feleség az American Airlines 311-es járatával utazott Washingtonból Miamiba, a Boeing 737-es gép azonban a rossz időjárási viszonyok miatt egy kis kitérőt tett az Atlanti-óceán fölött a Bermuda-szigetek felé, aztán egyszer csak eltűnt a radarképernyőről. Mindez november 15-én történt, már nem a pusztító szélviharok szezonjában, az egyik ciklon, az Eta hurrikánná fejlődött. Ez kényszeríthette arra a pilótát, hogy 148 utassal és a 6 fős személyzettel kényszerleszállást hajtson végre a Bermudákon. Mindenki túlélte, de öt embert, köztük egy magyar nőt, nem találtak sehol. Eltűntek. Jelenleg is folyik a keresés, ide, az eltűnt személy bejelentett lakcímére is ezért jött el. Felvetődhet ugyanis a biztosítási csalás gyanúja is. A két férfi meredten nézett egymásra. A ballonkabátos tekintete közben körbejárt a szobán, aminek az ajtaja nyitva maradt, aztán vissza-visszatért és a férj arcát vizslatta, akinek csak most értek el tudatáig a hallottak. Az ajtófélfába kapaszkodott és először egy hang se jött ki a torkán, majd azt ismételgette, hogy “ez nem lehet igaz”. Mire eszébe jutott, hogy be kellene invitálnia a vele szemben álldogáló hivatalos embert, aki még az aktatáskáját sem tette le, az máris elköszönt. Búcsúzás közben a férj minden lehetséges elérhetőségét begyűjtötte. Ahogy kilépett az ajtón, visszafordult és hangját felemelve jelezte, hogy néhány nap múlva újra jelentkezik.
Az egyedül hagyott férfi még sokáig nem tért magához. Felidézte, mennyire örült a felesége a háromhetes amerikai tanulmányútnak. Éjszakába nyúlóan dolgozott a pályázaton, egy jó hónapon át. A beadás előtti vasárnap még a saját anyját sem jött el köszönteni velük, pedig szülinapja volt. Hallotta a csilingelő nevetését, érezte forró ölelését, amikor megtudta, hogy sikerült. Egy évig készült az utazásra, cikkeket írt, konferenciákra járt. Arról nem volt szó, hogy kitérőt tesz a Bermudákra. Könyvek, filmek ugrottak be a férfinak arról a bizonyos, Miami, Puerto Rico és a Bermuda-szigetek által határolt háromszögről, ahol repülőgépek zuhannak le és hajók süllyednek el.
A felesége világéletében körültekintő utazó volt. Minden indulás előtt az íróasztal fiókjában hagyott egy borítékot a teendőkről és tudnivalókról, arra az esetre, „ha velem valami történne”, és persze a távolléte minden napjára adott utasításokat. Mintha az élet nélküle nem is folytatódna. És tessék, mennyire igaza volt! Ha nem készíti ki és írja le, hogy a menzapénzt be kell küldeni a gyerekkel, akkor a férfinak biztos nem jutott volna eszébe, esetleg Pirikének, a lányának, aki tiszta anyja, nem felejt el semmit.
Tovább járt az agya. Az is lehet, hogy pancserek ezek az amerikaiak. Még számolni se tudnak. Meglehet, hogy a felesége lekéste a gépet, vagy rossz volt az utaslista. Hány filmben látni ilyet! Vacsora helyett az interneten lógott, mindent elolvasott, amit a témában talált. Kábán, ruhástól dőlt az ágyba. Örült, hogy Pirike a nagyiéknál alszik.
Három hónap elteltével hozzászokott a nő hiányához. Barátai unszolására előkereste az életbiztosítási kötvényét. Nem volt nehéz, hiszen a „ha velem valami történne” borítékban lévő cetli utalt arra, hol találja. Újabb biztatásra a biztosítót is felhívta, és egy kedves hangú hölgy – mint később megtudta –, Klárika vette kezébe az ügy intézését. Tőle tudta, hogy a biztosító is nyomozott a felesége után, de nem találták meg. Öt évvel később Klárika segítségével elindította a holtnak nyilvánítási eljárást. Hónapokkal később postázták az asszony halotti anyakönyvi kivonatát, benne az eljáró bíróság megnevezésével, a nem peres eljárás határozatának számával, és persze a jogerőre emelkedés időpontjával. Az íróasztal fiókjába került, a többi irat közé. Klárikának meg akarta köszönni a közreműködést és vacsorázni hívta őt. Legnagyobb döbbenetére igen mondott.
Klárikával egyre gyakrabban találkoztak. A gyerek kirepült, Klárika beköltözött. A néhai nejről alig ejtettek szót. Egyik este a GOLFTV-t nézte. Felvételről ment egy női versenyről szóló összefoglaló, amit a Bermudákon rendeztek. Felnyögött; egy vágóképen mintha a feleségét pillantotta volna meg, napbarnítva, kifogástalan golföltözetben. Gyorsan átkapcsolt, hátradőlt a fotelben, és kért egy sört Klárikától, aki úgyis a konyhában matatott.
(Fotó: Vugar Aleskerov, kép forrása: Pexels)