junior

Osváth Zita: Törött tükör

Az osztálytársaim kipécéztek maguknak, mondván, hogy én összevissza hallucinálok. Minden áldott reggel félve mentem iskolába, és ijedten is távoztam, hiszen nem akartam otthon egyedül maradni Tükörlénnyel.

Zsófinak, akiről szentül hiszem, hogy legmerészebb álmait is meg tudja valósítani.

Nem egy szép lány nézett vissza rám, amikor szemügyre vettem magamat a tükörben. Habár ezt már megszoktam az évek során – most eszembe jutott, ahogy Lívia sértegetett.

– Nemcsak csúnya vagy, hanem buta is – súgta a tükör.

Vad és dühös lettem, így sajnálatos módon gondolkodás nélkül cselekedtem: megfogtam egy vastag könyvet, és megdobtam vele a tükröt. A tükör ripityára törött, a szívem pedig ebbe belesajdult.

A sokkhatás miatt behunytam a szememet és lerogytam a földre. Majd hirtelen egy érintést éreztem a vállamon. Felpillantottam, és a látványtól teljesen megborzongtam: saját magamat láttam, hús-vér valómban. A lány a tükör előtt felém hajolt, nyugtatni próbált. Sikertelenül.

Ezt az egészet nem értettem: hiszen én itt vagyok, miért van belőlem még egy?

– Én a tükörbeli éned vagyok – szólt a hasonmásom. Zavarodottan pislogtam rá. – Ha eltörik egy tükör, akkor mindig kilép az abban lakozó lény – magyarázta.

*

Eleinte nem volt bajom Tükörlénnyel, nagyon kedves volt velem, biztatott, szeretett. Ha elfáradtam a feladataim közben, mindig mondta, hogy pihenjek, mert megérdemlem. Ha azt gondoltam, csúnya vagyok, biztosított arról, hogy ez szemenszedett hazugság. Még el is kezdtem hinni neki.

Ám egy-két hét után a másik énem már kezdte kimutatni a foga fehérjét.

Miután hazaérkeztem az iskolából, panaszkodtam, hogy mennyire fáradt vagyok.

– Örülj neki, hogy legalább süt a nap. Siess a tanulással, hogy ki tudj menni hamar! – Ennek ellenére lefeküdtem pihenni. – Lusta vagy! – Nem hagyott békén, hiába próbáltam menekülni előle.

Végül este hatkor elkezdtem megírni a házi feladataimat. Két óra múlva megszólalt a lény:

– Na, látod, ha hallgattál volna rám, akkor lett volna időd még egyet rollerezni is!

*

Másnap az iskolában megkérdeztem Líviától, hogy ő látja-e Tükörlényt. Erre elordította magát, hogy „Gyerekek, ez már őrült is!” Pedig velem minden egyes percben jelen volt a másik énem, bár ez már kezdett egy picit idegesíteni. Nincs szükségem olyasvalakire, aki arról próbál biztosítani, hogy igen, valóban bolond vagyok.

(–

Az osztálytársaim kipécéztek maguknak, mondván, hogy én összevissza hallucinálok. Minden áldott reggel félve mentem iskolába, és ijedten is távoztam, hiszen nem akartam otthon egyedül maradni Tükörlénnyel.

Néhány nap telt el így, és ez kezdett rettentően tűrhetetlen lenni. Néha kitisztult az elmém: volt egy-egy pillanat, amikor nem hallottam a különös lényt. Ilyenkor azon tűnődtem, mégis hogyan lehetne megoldani ezt a problémát, ám választ erre a kérdésre egyelőre nem találtam.

Egy hónap elteltével már édesanyám – aki, köztünk szólva, meglehetősen hanyag volt – is érzékelte, hogy valami nincs rendben velem. Meghányta-vetette a dolgot, és arra jutott, hogy összespórolt pénzéből elvisz pszichológushoz. Mielőtt a dolog csúfos véget ért volna.

A pszichológus pszichiáterhez küldött, mivel annyira furcsának talált. A pszichiáter viszont azt mondta, hogy mindenki hangokat hall, csupán van, aki nem vallja be. Akik bevallják, azokat mások tébolyultnak hisznek, holott ők igazából bátrak.

– Azt kell megtanulnod, hogy hogyan kontrolláld a belső hangodat. Nem lesz könnyű, de én itt vagyok, hogy segítsek. Az első lépés az lesz, hogy össze kell forrasztanod a tükrödet.

Leave a Reply

%d