„Nem, nem és nem! Nem jó! Nem tetszik! Vacak az egész!” – kiabálom a tükör előtt. A szobában nincs senki és a házban se. Egyedül élek már vagy tíz éve. Vidéken, egy másfél szobás házban, nagy kerttel, amit egyébként nem szeretek művelni. Mindig fogadok valakit, aki lenyírja a füvet és rendbe teszi a területet. Nem érdekel, hogy mi van a kertemben, úgyis a kertész rendezi, csak időnként jólesik kiülni és élvezni a friss levegőt.
Hamarosan karácsony. A barátaim remélik, hogy az idei ünnepi partira végre nem egyedül megyek. Így nincs más lehetőségem, mint lassan eldönteni, hogy mit vegyek fel a ma esti randira. Igen, megint próbálkozom. Rámerőltették. 33 évesen próbálok magamnak pasit fogni. Szánalmas. Pasit fogni – úgy hangzik, mint a búcsúban a pecázós játék. Kifogok magamnak egy jó pasit. Igen? Milyen az a jó pasi? Valaki mondja már meg nekem! Mert fogalmam sincs.
A barátaim többségének már gyereke van, vagy legalább el van jegyezve. Én a szingli csajok világát élem. Vagyis, még azt sem. Időnként a barátnőim beszerveznek nekem egy-egy randit, de egyébként ki se mozdulok itthonról.
Legszívesebben most is a kedvenc melegítőmbe bújnék, bekuckóznék a karácsonyi takaróm alá egy forró teával, és folytatnám a könyvemet. Élvezem ilyenkor a csendet. Nem zavar se gyerek, se kutya, macska se, és főképp férj. Nyugalom van, és azt csinálok, amit csak akarok.
Ennek ellenére itt állok fehérneműben a tükör előtt és a hajamat tépem, mert fogalmam sincs, mit vegyek fel. Mostanában mindenki színtanácsadó, mindenki ért az öltözködéshez. Ez ősz típus, az nyár, valami hideg, a másik meg meleg. A fene se érti ezt az egészet! Nem mindegy, hogy mi van rajtam? És hol az elv, hogy a belső szépség számít? Tényleg Gucci ruha kell ahhoz, hogy a belső szépségemet észrevegye egy normális pasi?
Vékony, mintás harisnyát húzok és miniszoknyát. Mindjárt elhányom magam attól, amit a tükörben látok. Olyan a combom, mint egy elefántnak. Ebben biztos nem leszek megnyerő. Inkább le is veszem. Igen, tudom, le kéne adnom tíz kilót. Ha másért nem, hát magamért. Az internet meg azt szajkózza, hogy nyugodtan legyél kövér, mert így is szép vagy. Egy frászt!
Nekem egyébként nincs bajom magammal. Jól érzem magam a bőrömben, csak attól a tíz kilótól szeretnék megszabadulni. Diétáról szó se lehet. Aztán meg majd a duplája jön vissza. Nincs diéta. A torna mellett döntöttem. Edzőterembe persze nem megyek. Az ki van zárva, engem ne bámuljanak a nyálcsorgató izompacsirták. Itthon legalább csak én látom, hogy mennyire béna vagyok.
Reggelente, ébredés után jól esik a mozgás. Egy kis edzés és fárasztás, aztán a pihentető jóga. Az utóbbi napokban viszont elhanyagoltam, rám tört a téli fáradtság és depresszió.
Inkább lemondom a randit, úgysincs mit felvennem. Elvagyok én magamban, nincs szükségem senkire. Micsoda baromság, hogy csak akkor vagy igazán boldog, ha családod van. Van nekem is anyám is, meg apám is. Csak éppen nem nagyon beszélek velük, max évente egyszer, vagy kétszer. Nekem ez így jó. Megszoktam már egyedül, nem hiányzik ide nekem senki. Egy jól sikerült randi után is a pasinál kötünk ki általában. Nem szeretek senkit beengedni a szentélyembe. Ez az én területem, ez az én világom.
Farmer. A farmer mindig jó választás. Legalábbis a stílustanácsadók, vagy minek nevezik őket, mindig azt mondják. Lehet sportosan, elegánsan és sportosan elegánsan is viselni. Nem is rossz. Jó benne a fenekem, van hozzá bokacsizmám is. Bár annak meg magas a sarka. Mi van, ha sokat kell sétálni? Laposból viszont csak sportcipőm van. Á, megőrülök! Ez a sok elvárás…, felelj meg ennek, felelj meg annak! Minek? Ha én jó vagyok így is magamnak, akkor miért nem vagyok jó másnak?
Ez az okker felső jól áll. Egy kicsit betűröm az elejét a nadrágba. A hátulja szépen kilóg, és egy övet is teszek. Vagy nem is okker, hanem citromsárga? Sápaszt? Nem tudom.
Egy zakó is kell hozzá, vagy inkább egy mellény. Hogy utáltam gyerekkoromban a mellényt! A világból kimenekültem, ha mellényt kellett vennem. Most meg tessék, ez a divat. Na jó, ez így annyira nem is rossz, de az öv, az talán mégsem kell. Atya ég! Mennyit töprengek egy rohadt szetten! Mi jön ez után? Esszét írok a tükör előtti életemről? Esetleg doktorálok belőle? Mekkora egy hülye vagyok! De azért elég csinos hülye.
Jöhet a smink és a haj. Az gyorsan megy. Fogalmam sincs, hogy csinálják azokat a tuti sminkeket. Azt se tudom, miket kennek az arcukra, még nézni is fárasztó. Nekem meg van egy krémem, ami mindenre jó, egy tíz éves alapozóm és egy szemceruzám. Egy kis szemhéjpúder se ártana. Lehet utána kellene járnom ennek a smink dolognak is. Végül is, a pattanásokból már kinőttem, ráncaim még nem nagyon vannak, szóval szerintem jó lesz ez így.
Még egy kis parfüm, és kész is vagyok. Mi lenne, ha mégis lemondanám? Itt van a könyvem, már csak tíz oldal van hátra, kíváncsi vagyok a végére. Lemondom! Hol van a telefonom? A francba, már megint letettem valahova! Tudom már, hol hagytam. Lássuk csak, kivel is kell ma találkoznom? Bakker, nincs meg a száma. Még a vezetéknevét se tudom, hogy megkeressem Facebookon. A fenébe, így nem tudom lemondani.
Na jó, legyen a magassarkú. Lehet, hogy utálni fogom magam érte egész este, de egye fene. Ha már végre kimozdulok, akkor stílusosan tegyem. Legalább karcsúsít, azt mondják a szakértők. Szövetkabát és az elengedhetetlen sál. Hideg van már esténként. Táska, iratok, telefon, kocsikulcs megvan. Jaj, valamit még elfelejtettem! Az egyetlen dolog, aminél nem érdekel, hogyan áll rajtam, ez semmiképp se maradhat el: a dédanyám kalapja.
(Fotó: Nicole Wolf, kép forrása: Pexels)