novella

Bak Zsófia: Örökre

Elképzelem, hogy mégsem képzellek.

Elképzelem, hogy létezik örökre.

Hogy majd mindig úgy szeretlek,

mint 2010. december 30-án, 

mikor együtt néztük el az órát,

hogy lekéssem az utolsó HÉV-et, 

és a ránk vadászó taxisokról 

tudomást sem véve felajánlottad,

hogy fagyoskodhatunk együtt az üres legénylakásban,

aminek csak véletlenül maradt a kulcsa a zsebedben.

Elképzelem, hogy létezik soha.

Hogy a rossz dolgok soha nem történtek meg,

és nem legyintett többször is a halál,

mikor ‘86-ban, tizenegy év ellenállás után

anyámat kis híján megölve,

mégis lejöttem a Földre,

és gyerek lettem ott,

ahol nem könnyű felnőttnek lenni sem.

Elképzelem, hogy léteznek csodák.

Hogy a fadobozban őrzött 

háromgyökerű tejfogam

nem Csernobil műve,

hanem egy jel, hogy sámán vagyok,

és én rajzolom a végtelent

a hajtincseid spirálgalaxisain át,

a hátadra pettyezett anyajegyek csillagképében.

Elképzelem, hogy csak képzellek.

Hogy vágyott filmsztár vagy

egy magazin közepéből óvatosan kivéve,

és a falról mosolyogsz rám akkor is,

mikor a vérem folyik és az ágyon görnyedek.

Elképzelem, hogy nincs szenvedés.

Hogy neked sem fáj semmid,

és nem viszlek szombat reggel

megtörten az ügyeletre,

hogy a régóta várt esti programot lemondva,

végül a kanapén kuckózzunk össze.

Elképzelem, hogy nincs semmi nyűg.

Hogy minden védőnő jófej, 

nincsenek késedelmi díjak,

és nem bolyongunk elveszetten 

a Google naptár félálomban leokézott értesítésein át

a határidők útvesztőiben.

Elképzelem, hogy lazán viszem ezt az egészet.

Hogy a gyerekek csak mosolyognak, 

a lakás tiszta, és senki se kontárkodik bele,

aki leverhetné az Angliából rendelt

tartalék űrhajóst a holdraszálló legókészleten, 

amit talán csak dacból vettél meg,

hogy mindenből kimenekülve újra gyerek lehess.

Elképzelem, hogy mégsem képzellek.

Hogy a spirálgalaxisok hajtincsek

és az anyajegyek csillagképek,

hogy én se vagyok se sámán,

se szuperanya,

csak valaki, aki együtt csetlik-botlik veled

ebben az egész nyűgös szenvedésben,

és reménykedik, 

hogy kitartunk majd akkor is,

ha kiderül, hogy nem létezik

se soha, se örökre.

Másodközlés, az írás eredeti megjelenési helye a Szóbanforgó online irodalmi portál.

(Fotó: Jamez Picard, kép forrása: Unsplash)

Leave a Reply

%d bloggers like this: