Amikor egy hete erre a napra készülsz, hogy majd jól önmegtartóztatsz és koplalsz 24 órát… Mert időnként koplalni egészséges. Tudod, és Schwab Richard is megmondta, már az egész ország tudja. Szóval igen, itt az ideje egy ilyen egészségtudatos napnak. Jól meg is tervezed. Tudatosan. Pont elfogy minden finomság, amit az elmúlt napokban főztél, tehát nem lesz, amit aktuálisan meg kell enni. Egyedül leszel. Férj egész nap vidéken, gyerek iskolában, délután meg ki tudja, hol, már nem számol be. Nem lesz komoly szellemi megterhelést jelentő míting, és – mint előző nap kiderül – futni sem tudsz még, hála a veszélytelen sífutásnak, aminek négy hete hódoltál. Szóval ki tudod majd bírni. És különben is, épp a fogyó Hold második napja van. Szóval, tökéletes koplalós nap…
Amikor tizenkettőt üt az óra (jellemzően te ilyenkor már igencsak éhes vagy), és épp egy jó kis meditációt tervezel, hogy kikapcsolódj a munkából és eltereld a figyelmed az ebédről, befut a gyerek. Az elmúlt három évben nem éltél ilyen csodát, hogy hét közben fényes nappal látod, de ma… Ma igen. Betoppan, mondván, csak két óra volt megtartva. És éhes, kéri szépen az ebédet. Mozzarella paradicsommal, avokádóval, meg azzal a finom kiflivel jó lesz. Megcsinálod, mert hát úgy örülsz, hogy itthon van, és végre biztos lehetsz abban, hogy ebédel. Anyai szíved repes az örömtől. A szemed és a gyomrod már kevésbé, az érett avokádó látványától. És – hát egyem a lelkét, olyan jó gyerek – megdicséri az este készített kivis tápiókapudingot. Hogy az milyen finom is lett, anya. Ugye van még, és kaphatok? kérdéssel tetézi a bókot.
13 óra. Szedsz a soha ilyenkor itthon nem lévő gyereknek az isteni tápiókapudingból. Kivit is teszel rá. Beburkolja. Akkor vacsorára megcsinálod megint azt a múltkori finom póréhagymás csirkét rizzsel? Újabb csoda! Már kettő, egy nap alatt: tehát vacsorázni is itthon szándékozik. Persze, anya megcsinálja az ő mégpontosanegyhétig tinédzser, kicsi szeme fényének.
15 óra 15 perc. Elrohansz az Aldiba beszerezni a csirkemellet és a póréhagymát. Csiripelnek a madarak, ez pár pillanatra elvonja a figyelmed a gyomrod korgásáról. Az Aldiban elképesztően büszke vagy magadra, hogy képes vagy mosolyogni az emberekre, miközben bepakolsz a bevásárlókosárba. Az Ayranról sem feledkezel meg, a „másik szívednek”. Minden megvan, elérsz a pékárukhoz…
Amikor már tudod, hogy alig van hátra a napból pár óra, aztán alszol, és reggel hétkor ehetsz. Mindjárt itt van! Amikor már úgy érzed, hogy ez gyerekjáték, hiszen eddig is kiválóan elvoltál (még a pudingos kanalat sem nyaltad le), és amikor elképesztően nagyképűen még egy csokis kalácsot is beteszel a kosárba.
Akkor… Akkor meglátod. És csak állsz előtte, nézed ledermedve. Mert erre nem voltál felkészülve. Erre nem. A purpur szilvás táska… A kedvenced. Amit hetek óta nem lehet kapni. Hányszor, de hányszor álltál itt, az üres rekeszt (és a rekesz mögött dolgozó alkalmazottat) percekig bűvölve, hátha kerül bele legalább egyetlen darab. De nem. Már az illatát is elfelejtetted. Igazából már arra sem emlékeztél, hogy valaha létezett ez a purpur szerelem. És akkor ott illatozik egy tálca friss szilvás táska az orrod előtt.
Az órádra nézel – 15.40-et mutat –, és beteszel a kosárba négy darabot. Megállapítod, hogy baromi messze még a reggel. Otthon kipakolod a négy purpur szilvást a kenyértartóba. A legaljára. És ráteszed az összes kiflit és zsömlét. Meg a csokis kalácsot. Arra gondolsz, milyen remekül kiválasztottad ezt a napot a koplalásra. De újra felidézed, milyen jót is tesz az egészségnek, és hogy Schwab Richard is megmondta. Elhessegeted a fejedből azokat a gondolatokat, amikben a fogyó Holdra száműzöd őt, magadba töltesz egy pohár vizet, és nekilátsz elkészíteni a póréhagymás csirkét.
(Fotó: Victor Sutty, kép forrása: Unsplash)