Részlet
A többiek bánták is, meg nem is, hogy nem maradhattak tovább. Jó lett volna legelészni, de mindegyikük nagyon szomjas volt már. Mintha vezényszóra tennék, nagyokat kortyoltak a friss vízzel teli itatójukból. Volt, aki leheveredett és süttette a hasát a nappal, volt, aki hempergett egy nagyot, hogy megvakarja az izzadástól viszkető hátát.
Lord és Ignác boldogan maradt. Legelgettek, legelgettek, Ignác egyre jobb helyeket mutatott Lordnak, majd hirtelen odafordult hozzá:
– Annyit meséltem már neked a Dunáról! Most akár meg is mutathatom. Egy darabig nem fognak minket keresni, mit szólsz?
– Jaj, de jó! – ugrott egy nagyot Lord, és alig tudta palástolni meghatottságát.
Lesétáltak a folyóhoz. Ignác furfangosan, nagyot kerülve közelítette meg a partot, nehogy valaki észrevegye a két lovat a lovardából. Fölöttük a Duna-hídon dübörgött a forgalom. Lord látta, hogy ez Ignácot nem zavarja, így ő sem foglalkozott vele, teljes bizalommal követte öreg barátját.
A dús, sűrű, harsányan zöldellő ártéri erdő, a lecsüngő liánok lekötötték minden figyelmét. Patájuk alatt gyakran ágak reccsentek, egy-egy madár szállt a fejük fölött. Aztán egyszer csak olyan fényesség lett előtte, mintha egy színházi függöny nyílt volna szét. Lordnak be kellett csuknia a szemét.
– Mi ez? Nem látok! – nyerítette riadtan.
– Ne izgulj, mindjárt hozzászokik a szemed. A víz fölerősíti a nap erejét. Nyisd csak ki bátran! – biztatta Ignác.
– Aztaaaa, mekkora víz! Lehet inni belőle? – és Lord már gázolt is bele a Dunába.
Prüszkölve ivott, és mire Ignác megszólalhatott volna, már kapart a mellső lábaival.
– Neeeeee! Ne feküdj bele, mert akkor lebukunk, hogy idáig eljöttünk!!!!!!!!
– De hát azt mondtad, hogy a terepen bele is szoktatok menni, akkor most miért nem szabad? – értetlenkedett Lord.
– Mert nem és kész – zárta le a vitát az öreg. Megtanulta már, hogy nem mindig érdemes hosszasan vitázni. Lord olyan zöldfülű bizonyos kérdésekben, hogy nem éri meg a fáradságot.
Lord nem zavartatta magát a kurta-furcsa válasz miatt. Annyira elbűvölte a méltósággal hömpölygő folyó látványa, a parti kagylók, kavicsok szépsége, a békák kuruttyolása, hogy föl se tűnt neki. Nógatta barátját, hogy sétáljanak még egy kicsit a part mentén, mindent látni szeretne. Ignác hagyta, hogy Lord kérdezzen, nézelődjön kedvére, de egy idő után megszólalt:
– Most már vissza kell mennünk, mert keresni fognak minket.
– Csak még ezt hadd próbáljam ki! – szaladt előre Lord, és Ignác már csak azt látta, ahogy Lord beugrik egy horgászladikba, ami ennek hatására a megdermedt lóval együtt lassan belecsúszik a vízbe.
Ignác a partról rákiabált:
– Azonnal ugorj ki belőle, bele a vízbe, mert mindjárt beszakad alattad!
Lord nem értette pontosan, mi is történt, de eszébe jutott Ignác mai története és nem morfondírozott tovább, hanem tette, amit Ignác mondott.
A legjobbkor. A víz nem volt mély, csak Lord hasáig ért. Nagyot fröccsent, ahogy a hatalmas állat belecsapódott. Nem volt idő gondolkoznia, mert meghallotta Ignác nyerítését és látta, hogy teljes erőből vágtázik az erdő felé, azt kiabálva:
– Gyere! Gyorsan! Ahogy csak bírsz! Rohanj!
Ignác csak akkor állt meg, amikor Lord utolérte.
– Ne kérdezz semmit, csak hallgass!
Ahogy a dobogásuk abbamaradt, egymással hangosan üvöltöző emberek hangját hallották.
– Ki kötöttel el a csónakot?
– Hogy hozzuk most vissza?
– Biztosan nem rögzítetted rendesen, mert rád aztán nem lehet semmit bízni, még ezt se!
A két ló nem szólt semmit. Újra megtették a nagy kerülőt, hogy visszajussanak a lovardába. Ignác egy pocsolyás részen állt meg.
– Ha meglátod Andrást, hogy jön értünk, azonnal hemperegj ebbe bele – és a latyakra mutatott. Valahogy el kell hitetnünk vele, hogy ettől vagy csurom víz.
A mese eredeti megjelenési helye a szerző 2023-ban megjelent Lord, a nyári fekete című kötete.