Kiscsillagnak, aki továbblépett
De jó, hogy végre itt vagy! Már kikértem a fröccsödet. Köszi, hogy eljöttél, nem bírtam volna a koleszban ülni tehetetlenül. Délután beszéltem a barátommal. A sztori igazából szombaton kezdődött, amikor megállapította, hogy nem elég jó a mobilom, és bejelentette, hogy vesz nekem egy újat. Már ki is választotta. Mondtam, hogy nekem nem kell új teló, tökéletes a kis Alcatel. De ő csak erősködött, hogy jár nekem egy különleges készülék. Annyira szeret, hogy adni akar nekem valamit. Minden érvet felhoztam, de nem tudtam meggyőzni. Ha a fejébe vesz valamit, annak úgy kell lennie! Emlékszel, hogy a múltkor veszkó csizmát és kalapot vett nekem? Azelőtt pedig ezt az arany karkötőt kaptam. Gyűlölöm az aranyat. Veszkó csizmára és kalapra is annyi szükségem volt, mint ennek a retkes asztalnak. Ezt neki nem mondtam. Mikor jókedve van, azt nem szabad elrontani. Igazából nem is új a mobil, mert valami haverjáé volt. Nem tudom, újonnan mennyibe kerül, ez használtan huszonkétezer volt. Egész hétvégén nyomta a dumát, hogy milyen jó a Nokia és mennyire jó vétel, milyen sokáig bírja majd az akksi, meg milyen fasza játékok vannak rajta, és egyébként is, ő az idősebb, jobban érti a világot. Végül belementem, csak hagyjon már békén. Majd’ kiugrott a bőréből. Mikor indultunk a haverjához nyélbe ütni az üzletet, akkor közölte, hogy ő még nem kapott fizetést, ezért meg kéne előlegeznem a pénzt, és majd megadja. Itt már összeszorult a gyomrom, de nem mertem nemet mondani. Egyrészt, már rábólintottam, másrészt, nem akartam felidegesíteni. Félek tőle, mikor ideges. Végül elmentünk egy automatához, és levettem a pénzt. Odaadtam neki, a kártyát pedig visszatettem a tárcámba. Vasárnap este már a koliban voltam, amikor hívott, hogy a bankkártyám a telefon dobozában maradt. Megint hallgathattam, hogy semmire se tudok vigyázni és milyen szétszórt vagyok. Még jó, hogy ő megnézte a dobozt, hogy ne maradjon benne semmi, amikor kidobja. Jött a szöveg, hogy Kiscsillag, milyen felelőtlen vagy, még ennyire se tudsz figyelni, nélkülem elvesznél. Csak azt nem értem, hogy kerülhetett oda a kártyám?! Határozottan emlékszem, hogy a pénztárcámba tettem! Mindig oda teszem, de addig mondta, amíg elbizonytalanodtam. Végül megköszöntem, hogy megtalálta, és abban maradtunk, hogy majd szombaton visszaadja, ha nála leszek. Hétfőn meg azzal hívott, hogy kellene neki pár szerszám. Ha már úgyis nála van a kártyám, akár meg is tudná venni őket, csak nem tudja a PIN-kódot. Csak tízezer kéne neki. Kérdeztem, hogy miért olyan sürgős ez. A héten kap fizetést, addig nem várhat? Értsem meg, neki ez nagyon fontos, szerszámok nélkül nem tud dolgozni, mindenképpen ma kell megvennie őket. Még azt is mondta, hogy két év után illene bíznom benne, és ő amúgy is segített mindig, ha szükségem volt valamire. És hogy most is azon a telefonon beszélek, amit tőle kaptam. Megint csak mondta és mondta és mondta. Három óra után már szabadulni akartam, így végül megadtam a PIN-kódot. Egyébként az új mobil egy 3310-es. Hogy miért akartam inni? Várj, mindjárt odaérek a sztoriban! Tudod, hogy az ötezres ösztöndíjamat minden hónapban félreteszem. Büszke is voltam magamra, mert sosem nyúltam ahhoz a pénzhez. Az egyetemre gyűjtök, ha már anyámékra nem számíthatok. Örülök, hogy elszabadultam tőlük. Szóval tegnap megadtam a PIN-kódomat, és most meg azzal hívott, hogy kinézett nekem egy kocsit, amit meglepetésnek szánt. Tizenhét évesen semmi szükségem kocsira. Szóval, hogy vegyen nekem egy Ladát, levette az összes pénzt a számlámról. Aztán kétségbeesve mesélte, hogy valószínűleg kiesett a zsebéből. Azt hittem, elájulok. Csak kavargott a hangja ebben a szuper telefonban, de a szavai nem értek el hozzám. Vasárnap még százhúszezer volt a számlámon, ami szerintem már egy játékgépben van. Pár hónapja szakítani akartam vele, akkor bezárt a lakásába egész hétvégére. Tudod, mit mondana most az én drága barátom: Szebb jövőt!
Egészségedre!
(Fotó: Sumeet Singh, kép forrása:Unsplash)