A férjem racionális ember. Két lábbal áll a földön, nem nagyon befolyásolja mindenféle spirituális vagy elvont diszciplína. Számomra érthetetlen módon érti a fizikát, képes felfogni, hogy Einstein mit is akart ezzel a relativitáselmélettel, és azon földönkívüliek közé tartozik, akik értenek matematikául. A nővérem is ilyen, de ezt most hagyjuk, róla majd egy másik ufókkal kapcsolatos történetben mesélek.
Szóval egyik nap az én életem értelme azt találta mondani, hogy annyi a macskaszőr a lakásban, hogy egy egész macskát fog megenni – nem ázsiai értelemben –, mire alulról szagolja az ibolyát (sic!). A történethez hozzátartozik, hogy szerény háztartásunkban három macska található – a covid, az előző macskánk halála és az amerikai vállalati kultúra okozta kiégés üdvös kombinációjaként. Az is igaz, hogy a macskák érkezése nem feltétlenül találkozott az ő elképzelésével, hogy úgy mondjam, a zoológiai számegyenesen ő legfeljebb egy darab tengerimalac, egy darab macska, vagy talán egy darab kutya kiterjedésében mozdítható, mind negatív, mind pozitív irányban. És hát mondanom sem kell, hogy szerinte ezek az értékek nem egyidőben, és semmiképpen sem egymás hatványaiként képzelendők el, hanem egymással való kölcsönhatásuk révén kioltják egymást. Vagyis plusz egy macska mínusz egy kutya, vagy mínusz egy kutya és mínusz egy macska, satöbbi.
Ezzel szemben, az én koordinátarendszeremben tökéletesen megfér egymás mellett egy kutya, három macska, néhány rigó, cinege és szarka, egy tucat dongó, huszonöt vadméh, számolatlan pók, és még sokan mások. Ha tehetném, lenne még kutyám, és lennének csirkéim vagy kacsáim is, de azért nekem is vannak határaim. Vagyis, inkább az otthonunknak, mert az erkélyen egy csirkeól már nem férne el a botanikus kerttől, amit nagy műgonddal hoztam létre.
Hozzáteszem, hogy a csirkeól az erkélyen nem annyira ördögtől való gondolat, mert ugyan panelben nőttem fel a harmadikon, de az egyik osztálytársamtól egyszer egy kiscsirkét kaptam húsvétra, és hát valahol laknia kellett szegénynek, amikor kinőtte a cipősdobozt a gyerekszobámban. Egyébként tökéletesen elfért az előző évben kapott tapsifüles ketrece mellett. Megjegyzem, mindezen építményeket az erkélyre nem én készítettem, hanem apám, tehát Ace Ventura-i pszichés eltévelyedésemnek nem saját magam, hanem a szüleim az okozói. Még egy adalék ennek igazságához, hogy anyám egyszer, amikor levitte a szemetet, a kukában talált fél tucat újszülött kiskutyát. És mivel neki is állatszív dobog a mellkasában, hazahozta őket, és amíg fel nem neveltük mindet, hat kiskutyával, egy naggyal, egy papagájjal, egy csirkével és egy nyúllal éltük vidám életünket a harmadikon.
Nem árulok zsákbamacskát tehát, amikor arra próbálok utalni ezzel a kis kitérővel, hogy a férjemmel alkotott kettősünk ideológiailag nem minden tekintetben egységes. Rájöttem azonban, hogy mégis van mód arra, hogy a minap elhangzott kijelentésére válaszul az ő reáltudományos, és az én állatmániám halmaza között megalkossak egy közös metszetet. Megpróbáltam meggyőzni az én szerény matematikai képességeimmel, hogy amit állít, nevezetesen, hogy élete végére meg fog enni egy egész macskát, macskaszőrből, teljességgel lehetetlen. Okfejtésem letisztult és világos volt, még az ő briliáns elméje is tökéletesen megértette.
Tehát… Macskáink száma három, fajtájukat tekintve két Maine Coon, egy házimacska. Súlyuk szerint sorba rendezve őket: Thor tíz kilót, Loki nyolc kilót és Lili hat kilót nyom – persze nem fekve, de ezt most hagyjuk. Szóval, adva van a három macska, átlagosan nyolc kiló súllyal. Egy macska teljes testsúlya ugye csontból, bőrből, izomból, belső szervekből adódik össze, valamint abból a temérdek mennyiségű jutalomfalatból, amelyért folyton zaklatják az őt kiszolgáló humán erőforrást. A szőr, mint az állat külső burkolata, a felületes szemlélő számára akár jelentősnek is tűnhet, de a realitás azt mondatja, hogy nem lehet több az állat teljes testsúlyának egy százalékánál.
Bebizonyítom. Aki egyszer is simogatott már macskát, feltűnhetett neki, hogy a macskaszőr alattomos természetű képződmény. Súlya nincs, szinte láthatatlan, de Tucker Carlson-i mélységekben tud kitörölhetetlen emlékű és idegesítő lenni, orrlyukba, nyelvre, bársony díszpárnára vagy pólóbelsőbe tapadva. Matematikai okfejtésemhez azonban most csak egy darab macskaszőr súlyát veszem figyelembe, amely barátok között sem lehet több milligrammoknál. Még egy fontos tényező: én már fésültem macskát vedlés alatt, és a hatalmas macskaszőr kupac, amitől megszabadítottam szőrös barátomat, sem volt több öt grammnál. Tehát visszatérve a képletünkre. Egy átlag macska nyolc kiló (nálunk), a teljes szőrzet ebből egy százalék, tehát 8 deka.
De mindegy is, mert most jön a neheze. Sajnos még Brit Tudósok sem fedezték fel az egy darab macskaszőr súlyának méréséből adódó kimeríthetetlen tudományos lehetőségeket, ezért semmilyen kutatási anyagból nem tudtam kiindulni, tehát maradt a józan paraszti ész. Miután egy darab emberi hajszál átlagos súlya 0,027 mg (köszi, ChatGPT), és a macskaszőr ennek szerintem nagyjából a fele, így egyenletemben 0,0135 milligrammal számoltam szőrönként. Így már a magamfajta humánra huzalozott agyú, csekély értelmű irodalmár is ki tudja számolni, hogy ha naponta mondjuk két darab macskaszőrt nyel le az én drága uram (összesen 0,04 milligramm mértékben), és remélhetőleg jó nyolcvanasig (vagyis még harminc évig) él, összesen 438 milligrammnyi macskaszőrt fog megenni.
Na mármost, és itt tessék nagyon jól figyelni! A milligramm és a kilogramm között egymillió (!), vagyis hat nulla a különbség. Ez normál halandó számára azt jelenti, hogy nem egészen fél kilónyi macska lenyelése lesz az én drága uram reszortja az elkövetkezendő években. Kristálytiszta következtetésem alapján férjem túlzott macskaszőrbevitel miatti aggodalma tehát teljesen alaptalan.
Az általam levont konklúzió pedig az, hogy a háztartásunkban fellelhető macskák száma a jövőben még tetszőlegesen növelhető.
(Fotó: Sebastian Latorre, kép forrása:Unsplash)