Izgatottan fészkelődött az asztalnál. „Vajon lesznek, akik eljönnek autogramot kérni? Egyáltalán, olvasta-e valaki a könyvet? Lehet, hogy nem is hallottak még rólam, az íróról. Akkor lehet, hogy igazából nem is vagyok író?” – cikáztak a gondolatai.
– Kaphatnék egy autogramot? Katalin vagyok, kutató. Egy nagyszabású projektet vezetek éppen. A Raphus Cucculatus kihalási körülményeit kutatjuk, és azt, vajon vissza lehetne-e hozni az életbe. Kutatónak lenni nem könnyű. Nagyon fontos a szakmaiság, nem lehet pongyolán fogalmazni. Hogy nézne már ki, ha azt mondanám, hogy dodó? Nem, az Raphus Cucculatus. Ez a tudományos neve. Jaj, annyira tetszett a könyve! Az az orvos figura a maszkabálon! Bárcsak ilyen orvosok lennének a valóságban is! Akik, ha fáj a derekam, a lelkemet is megvizsgálják. Hiszen lehet, hogy ott kéne keresgélni, nem?
– Üdvözlöm, Tamara vagyok. Irodalmat és történelmet tanítok. Higgye el, nem könnyű manapság, annyi a panasz a tananyagra. Hogy miért kell még mindig Jókait olvastatni a gyerekekkel, meg bemagoltatni az összes évszámot!? De hát hogyan is adhatnánk ezek nélkül műveltséget? Mi is így tanultunk. Nemrég olvastam a könyvét, el is hoztam. Aláírná nekem? Hogy én hogy imádtam azt a kutatót! Aki úgy ír a húsevés környezeti és egészségügyi hatásairól, hogy azt én is megértsem. Olyan szívesen olvasnék hiteles és érthető tudományos cikkeket, hogy kiigazodjak életünk nagy kérdéseiben!
– Helló! Ottó vagyok. Hú, de jó, hogy ideértem! Azt hittem, sosem fejezi be a panaszáradatát az a nő. Mintha bármi köze is lenne a fekélyes vastagbélgyulladásához annak, milyen kapcsolata volt az anyjával. Szóval, gyorsan elküldtem a laborba, aztán rohantam, mert mindenképp el akartam mondani, mennyire jól írta meg azt a tanárt, aki házi feladatként Insta oldalt készíttet Petőfinek. Kár, hogy ez csak egy maszkabál. Mert hogyan is néz ez ki ma, a valóságban? A gyereknek meg kell tanulniuk tizenöt verset, majd bemagolni a tankönyv elemzéseit. Mint nekünk, évszázadokkal ezelőtt. Na jó, évtizedekkel. De szegény gyerek, látom, mit kínlódik vele, hogy aztán már másnapra elfelejtse Az anyám tyúkját. Vagy azt József Attila írta?
– Panni! Panniiii… Hékás, merre jársz? Elaludtál? Kész van a szerződéstervezet? Nincs? Még mindig nem fejezted be? Na, mindegy, majd a hétvégén! Hétfő reggelre ott legyen az asztalomon! De most gyere, kezdődik a buli! Hoztad a jelmezed? Ja, és szólj Ottónak, Tamarának és Katalinnak is! Siessetek! A többiek már mind túl vannak az első pohár italon!
„Utcalány… Na, igen. A főnök utcalánynak öltözött” – nyugtázta magában, ahogy lezárta a számítógépét. „Ó, igen, a jelmez…” Fordult vissza az asztalhoz a PTK-ért, amire a délután folyamán gyártott egy ideiglenes farsangi borítót.
Molnár Panni: Itt a farsang, áll a bál.
„Nos, megteszi. Jöjjön hát a maszkabál!” – mosolygott, és elindult a nagyterem felé.
(Fotó: Julio Rionaldo, kép forrása: Unsplash)