Kata autója lassan gurul a panelek között kanyargó, parkoló járművekkel zsúfolt úton. A nap már lemenőben van, de az utcai világítást még nem kapcsolták fel. Figyeli az utat, amikor megjelenik előtte egy szapora léptű sündisznó.
– Siess, süni! – suttogja lágyan. A süni átér a túloldalra, és megnyúlt orrocskájával szimatol a bokrok között. Táplálék után kutat, magányosan. Hasznos állatok, mert sok kártevőt elfogyasztanak, mint azt Kata is tapasztalta szülei kertjében. Kata arcára mindig mosolyt csal, mikor meglát egy ilyen kedves állatot, és mélyen megrázza őt, amikor az úton nem ér át egy-egy példány.
Másnap reggel Kata egyedül kortyolgatja a kávéját, böngészget a telefonon. Sietve elkészül, indul is, leparkol az irodaház előtt, és miután belép az ajtón, köszönti a portást, néhány kollégáját, majd találkozik Marikával, aki csak egy odavetett sziával köszönti őt, és már megy is tovább.
Régen kedélyesen elbeszélgettek, de most olyan, mint egy sértett páva, akinek nem dicsérik eleget a tollait és a gyönyörű hangját. A folyosón mesél a süniről. Keveseket érdekel az állatos sztori. A többiek sietnek, adminisztrálnak, vagy éppen a család a téma, az utazások, nyári tervek. Magára marad a sajnálkozással, így felveszi a fonalat, és úgy tesz, mintha neki is lenne családja, terve, szabadsága. Más az élet gyerekekkel, egyedülállóként úgy tekintenek rá, mint egy csodabogárra, és bele sem gondolnak, hogy milyen az, amikor hazaérve nem várja senki, esténként egyedül vacsorázik, majd a megnéz egy filmet, olvas.
Napközben szembejön vele egy pár mosoly, kap néhány empatikus megjegyzést. De például ott vannak a teknős típusok, cipelik a házukat, roppant elfoglaltak és alaposak, ők nem barátkoznak. A halacskák úsznak könnyedén az áramlattal. Az álmos párducok máshol telepednek le, meleg van, most nem hallatják a hangjukat, inkább a nyugalmat keresik.
Kata, mint a süni, figyeli környezetét. A nagyobb veszélyeket elkerüli, de a biztonság kedvéért a tüskék mindig készenlétben állnak.
Érzi a feszültséget szétáradni a testében, feje fáj, szédül. Túl sokáig volt megfigyelő állásban, és találkozott egy nyúllal is, aki annyira rázta a bundáját, miközben felháborodottan panaszkodott – többek között a pávára –, hogy Kata tüskéi belezsibbadtak a hallgatásba. Legszívesebben rákiáltott volna, hogy hagyja már abba, fusson egy-két kört vagy rágcsáljon egy kis káposztát, csak őt ne terhelje a panaszaival.
Eltelik a nap. Kata hazafelé megáll a bátyjánál. Testvére magányos farkasként él, ha jó kedvében van, szót ért vele, de van úgy, hogy goromba mondataival elijeszti húgát.
Mesél neki, a testvére fél füllel hallgatja. Miközben Kata elnézést kér, hogy a történtekkel terheli, kedvesen meg is nyugtatja; megérti, hogy valahol ki kell adni magából a feszültséget. Kata hálás ezért, de mivel egész nap fejfájás kínozza, megméri a vérnyomását, majd bevesz egy vérnyomáscsökkentőt, biztos, ami biztos alapon. Egy ideje szedi a bogyókat, de szeretné már gyógyszermentesen tölteni a mindennapjait.
Hazafelé összehúzza magát a kis kocsiban, várja a gyógyszer hatását. Kezd megnyugodni, és azon tűnődik, hogy vajon a nyúl lecsillapodott-e már. Majd megrázza a fejét. Nem az ő dolga.
Otthon elnyújtózik, még ír az orvosnak, hogy túlságosan feszült mostanság. Késő délután látja, hogy volt egy nem fogadott hívása a doktortól. Nem hallotta a csörgést. Elönti a forróság, megy fel a vérnyomás. Mérges magára, mert nem figyel.
Másnap bereggelizik, hasa puffadtan kerekedik a ruhája alatt. A süninek is kis kerekedő pocakja volt. Lendületesen indul neki a napnak.
A munkába érve ismét találkozik Marikával, aki épp méltatlankodik valamin. Kata érzi a szúrásokat a testében, a konfliktusok fájdalmat idéznek elő benne. Mintha őt bántanák!
– Szervusz Marika! De jó ez a ruha! – veti oda erőltetett lazasággal.
Marika szája mosolyra görbül.
– Köszönöm – húzza ki magát elégedetten a dicséretre.
Kata jobbnak látja, ha továbbáll, nehogy beszélgetnie kelljen. Megnézi inkább a nyulat, hogy túltette-e már magát a tegnapi sztorin. Irénke láthatólag jobb hangulatban van, már említést sem tesz az előző napi kellemetlenségéről. Másról beszél, mosolyog, önigazolásokat mantrázik és győzködi őt, hogy jogos volt a felháborodása. Katát egy kicsit zavarja ez az én mindent jól csinálok szöveg.
Tovább áll, elmegy a párducok mellett. Zoli és Károly unottan ülnek a számítógép előtt, valami statisztikát töltenek.
A teknősök, Barbara és Szonja, güriznek egész nap, esetleg egy kávét engednek maguknak ebéd előtt.
Kata leül az íróasztalához, nekikezd a munkájának, a tüskéi leengedve díszítik őt.
Megjelenik a főnöke a nő asztalánál.
– Kata, be tudnál jönni hozzám egy pillanatra?
– Öööö, igen. Megyek – válaszolja zavartan.
– Ülj csak le! Azért hívtalak, mert jövő héten egy előadást kellene tartani pénzügyi elemzés témakörében.
Kata bólogat, közben érzi, hogy alig tud gondolkodni. Mit is mondjon? Természetesen buggyan ki az igen a száján, mintha mindig ott lett volna, készenlétben. Bármikor elővehető, ilyenkor a megalázkodás szól belőle. Energiát spórol vele, a másik fél elégedett, és ő is megússza a konfliktust.
Utál emberek előtt szerepelni, de majd alaposan felkészül. Nem lesz gond, kreál egy jó kis PPT-t is, feldobja képekkel, diagramokkal. Csinált már ilyet. A kötelesség elől egyébként sincs kibúvó. Meg fogja csinálni.
– Ja, és ha segítségre lenne szükséged, kérdezz bátran! – mondja búcsúzásként főnöke.
Fogok szólni, feltétlenül. És még egyszer köszönöm a lehetőséget – teszi hozzá, és már oldalazik is kifelé az irodából. Visszaül a helyére, és kifújja magát.
Zoli felélénkülve odakiált neki:
– Na, mi van, már megint? Kaptál egy feladatot? Csak nem a pénzügyi beszámoló?
– Igen, az – feleli, és szeretne eltűnni, ki nem állhatja ezt a lekezelő modort.
– Miért vállaltad el? Ez nem is a te munkád lenne! – provokálja tovább a férfi.
– Szeretem a kihívásokat – vágja ki magát, de már abban a pillanatban megbánja vakmerőségét.
– Ja, vagy úgy! Az első sorban fogok jegyzetelni. Sok sikert! – csattan fel a férfi, aztán Tamással összenéznek, és folytatják a munkájukat.
Kata gondolatai zakatolnak. Tudja, hogy már nem fog jól aludni, amíg túl nem lesz az előadáson. Ez a két férfi is bosszantja, jobb elkerülni őket, túl erőszakosak.
Hazafelé a kanyargós utcában ismét egy sün fut át Kata előtt, fékeznie kell, nehogy elüsse őt.
Leparkol, és a süni után megy. Figyelik egymást, a sün szaporázza lépteit, nem szeretne társaságot. Kata beszáll az autóba. Óvatosan vezet, sohasem tudhatja, mikor bukkan elő egy újabb tüskéshátú.
A kocsiban megszólal a telefonja. Lehúzódik, felveszi.
– Halló! Igen, Kata vagyok.
– Szia Kata! Azért kereslek, mert tudom, hogy nagy állatbarát vagy, és a minap egy állatvédő szervezet kérdezte, hogy van-e olyan pénzügyes nálunk, aki önkéntes munkát vállalna náluk. Rád gondoltam – hadarta egy munkatársa.
– Köszönöm, hogy szóltál, még átgondolom – zárta le a kérdést a nő.
Csodálkozik magán, érzi, hogy kinyílt a még átgondolom láda teteje, a sok igen után. Egy halvány mosoly lágyítja el vonásait, majd összehúzza szemöldökét. Nem akarja elbízni magát. Azért nem árt a tüskéket készenlétben tartani egy darabig, a párducok orra nem bírja őket.
(Fotó: Monicore, kép forrása:Pexels)