Nyár volt, meleg, az ablakon sütött be a napfény, kint az erkélyen virágok illatoztak. Bátyja lent játszott a kis téren. Anna nem mehetett le, amíg nem volt rend.
– Remélem, ez a baba egészséges lesz, és nem hal meg, mint az öcséd! – fohászkodott anya a fotelben. Anna pakolta a szobát, miközben hallgatta őt. Nagylány volt már, elmúlt négyéves, kis szoknyáját anyja kötötte. Anya sokat kötött, szépeket, színeseket. Szeretett pörögni a szoknyában, olyan volt, mintha pillangóként repülne, messzire.
– Ha te lettél volna az első gyermekem, nem szültem volna utánad másikat! Olyan nyugtalan voltál, rengetegszer kellett kórházba vinni. Sine morbo, ezt mondták az orvosok. Egészséges. Mégis állandóan belázasodtál, miután beraktalak bölcsibe. Semmi bajod nem volt, csak hisztiztél. Aludni sem lehetett tőled, apád ki is rakott a fürdőszobába, mózeskosárban.
Anna csak söpört a szobában, és hallgatta anyát.
– Bezzeg a bátyád! Nyugodt, békés baba volt. Egyévesen már jártál, mindenre felmásztál. Nem csoda, hogy nem mertem vállalni több gyereket! Aztán mégis terhes lettem az öcséddel. Talán életben maradt volna, ha nem vetetem el miattad az előzőt. – Anyja szeméből csorogtak a könnyek.
Anna úgy érezte, mintha leforrázták volna. Miatta halt meg a testvére! Ő az oka mindennek! Elvették a testvérét, és Botond, a drága kisöccse, halva született. És ő tehet róla! Égette a szégyen, lehajtotta a fejét.
– Mit csináljak még? – kérdezte félénken.
– Nézd meg, hogy söpörtél össze! A sarokban még ott a por. Ezt sem tudod megcsinálni rendesen! – Anyja szeme villant, a kék ragyogás félelmetes volt.
– Remélem, ez a baba egészséges lesz! Az a szemét apád meg hazajön egyszer!
Anna alig várta, hogy elmehessen, bárhová, csak innen el. Forró volt a teste, és le akart menni a kis térre, ahol rohangálhatott szabadon. Ahol senki nem mondja neki, hogy miatta haltak meg a testvérei. Söpört tovább csendesen.
– Most már lemehetek játszani? – kérdezte reszkető hangon.
– Csak a játékon jár az eszed! Menjél! Önző vagy, mindig csak magaddal foglalkozol!
Anyja szavait már csak fél füllel hallotta. Rohant át a szobán, feltépte az ajtót, le a harmadik emeletről, le, gyorsan lefele! Feltépte a kaput, szaladt a kis térre, ahogy csak bírt. Csak múljon el, múljon el ….
(Fotó: CB22 Airport Cars, kép forrása: Pexels)