Ritka utasforgalma miatt a távolsági buszmegállót csak egy ócska tábla jelzi, ami magányosan nyújtózik a forró nap felé. Látomásként rezegnek a hőség fátylán át a távoli fák. Forró szellő kapja föl az aszálytól száraz termőföld elporlott szemcséit. A perzselő kánikula hőségét a beton kíméletlenül ontja vissza az országút szélén várakozó fiúra és lányra. A két fiatal utazó nem ismeri egymást, pár lépés távolságot tartva, tikkadtan görnyednek a telefonjaik fölé. Szélsebesen mozognak ujjaik a készüléken, amin ismeretlen arcokat húzgálnak jobbra és balra. Egy hangos Jó napot kívánok! zökkenti ki őket a tevékenységükből, egymásra néznek, mintha a másik tudná, hogy kerül ide ez a különös alak. Egy férfi, elegáns, fekete öltönyben, nyakkendőtlen, szikrázóan fehér ingben. Csuklóját lazán öleli a drága karóra, és ahogy közelebb lép, cipője orrán megfeszül a kígyóbőr. Az idegen megnyerő hangon, fesztelenül társalogni kezd.
– Használják a legújabb MyMI appot?
– Nem. Az mit tud? – érdeklődik a fiú.
– Kisasszony, ön sem ismeri?
– Nem.
– Akkor elárulom, mit tud. Mindent. Aki használja, mindent tudni fog!
– Klassz. Mégis mennyire mindent? – tudakolja a fiú.
– Bármit. A megadott parancsszavakból kívánságuk szerint hoz létre hivatalos levelet, önéletrajzot állásinterjúra, szerelmes vallomást, grafikát, verset, zeneművet… akár tudományos értekezést is ír.
– A matekleckémet megcsinálja? – lelkesedik a fiatalember.
– Természetesen.
– Ha magának van ilyen, próbáljuk ki, mutassa, mit tud! – kéri a fiú.
– Rendben – és az idegen, miközben a fiú mellé lép, egy elegáns mozdulattal előveszi vakítóan fényes telefonját jól szabott zakója belső zsebéből. A fiú megbűvölve bámul a telefon kijelzőjébe. A lány hunyorogva nézi a készülék hátlapján megcsillanó, bántóan fénylő gyümölcsöt, amibe valaki beleharapott.
– Mire vágyik, mit próbáljunk ki?
– Sosem tudtam rajzolni. Lássuk, ez hogy tud!
– Mondjon öt szót, és azonnal kész a grafika!
– Jó. Akkor legyen szárny, ló, szarv, villám, tenger.
– Kész is van. Nézze!
– Azta, de menő! Egy unikornis száll a viharos tenger fölött. Nahát, de jó lett!
– Az elkészült grafikának az ön képzelete sem szab határt, mert ez a mesterséges intelligencia önfejlesztő. Hát nem nagyszerű?
– Inkább félelmetes – állapítja meg elcsukló hangon a fiatal lány, válluk fölött nézve a kijelzőt.
– Ó, ne hagyjuk ki a hölgyet sem! Halljuk, mondjon öt szót! – fordul nyájas hangon az idegen a lány felé.
– Hűsítő, zápor, most.
– Bár ez csak három szó volt, de kész is van. Nézze. Micsoda rendkívül szürreális ábrázolása a mostnak. Igézően tökéletes!
– Nem, nem az – jelenti ki szárazon a lány.
Hosszú, barna haját lófarokba fogja, miközben távolabb vonul. A két férfi értetlenül nézi, ahogy a távolodó lány tarkójáról a legördülő izzadságcseppeket tenyerével letörli. Hátat fordítva áll még egy fél percig, majd felszáll a megváltásként érkező távolsági buszra.
Másodközlés; a novella eredeti megjelenési helye a Litera-Túra Művészeti Magazin.
(Fotó: Sean Oulashin, kép forrása: Unsplash)