Ha aznap egyedül utazik a liftben, minden máshogy alakul, vagy épp sehogy, ahogy szokott.
Ötkor leejtette a tollat, a rendelési táblázatokra esett. Néhány pillanatig tudatosan figyelte a gépek zümmögését az egylégterű, száz négyzetméteres helyiségben. A hátsó irodában kitartóan csörgött egy telefon. A Ráday megint itt hagyta a cégest. Persze, azon a szinten, ahol ő van, megteheti, hogy az ebédszünetről vissza se jön. Az e-mail ikon új levél érkezését jelezte. Fölé vitte a kurzort, de aztán megállt, hezitált. Tudta, ha rákattint, elbassza a hazaindulást, ha nem, reggel biztosan lebasszák, vagy még ma este kap egy telefont a nagyfőnöktől, a Kecsétől, amiben gúnyos lenézéssel kérdőre vonja. Az óra a monitor jobb sarkában tizenhét nulla kettőt mutatott. Már ott sem kellett volna lennie, de a jó munkaerő túlórázik, ingyen, önszorgalomból, és nem vár cserébe semmit, elég jutalom a cég felemelkedése. Mutatóujja koppant a touchpadon. Az egyik kínai gyárból írtak egy szerintük hibás ruhaméret miatt. Néhányszor az íróasztalhoz ütötte homlokát. Semmi gond, csak továbbítja. Nem az ő dolga kinyomozni a Toledo fantázianevű férfi pulóver karkörméretét. Átküldi a tervezésre, aztán gyorsan kikapcsolja a gépet. Igen, csak ennyi, és mehet is haza.
A Györgyi a tervezésről akkor ért oda az asztalához, amikor felállt a székből és kinyújtózott. Hozta a terveket azokban a halálfekete mappákban, hogy most ő mit mondjon ennek a kínainak, és Stipkovics legyen olyan jó, tartsa ki a karját, hadd méregesse, hadd számolgasson, hogy akkor most téves-e a korábban megadott centi. Némán engedelmeskedett, visszahuppant a lötyögő támlás irodaszékbe, a Györgyi meg ráhajolt, az arcába szuszogott, és ő a karkörméret helyett azon lamentált, ha felrántaná a térdét, eltalálná-e a nő kampós orrát, de úgy istenigazából, telibe, hogy reccsenjen. Tizenhét ötvennégyet mutatott az óra a műszerfalon, amikor a mélygarázsban a két szomszédos gépjármű közé araszolva megközelítette a bal első ajtót, és visszafojtott lélegzettel, behúzott hassal beszállt a tízéves Fordjába. Mindig rám állsz – sziszegte a fekete Audinak –, kurva anyádért nem tudsz a vonalak közé parkolni!? Ahogy kifordult a körútra, máris egy dugóban találta magát. Szokásos dugó volt, nem balesetes, csak a délután ötös, pont olyan, mint a reggel hetes. A coachok szerint ilyenkor légzőgyakorlatokat kell végezni, vagy énekelni, esetleg hangoskönyvvel elütni az időt, elintézni egy-két kihangosított hívást. Beszélni anyuval, apuval, a nagy ő-vel, baráttal. A légzőgyakorlatot már próbálta. Kettőre be, kettőre ki, négyre be, négyre ki. Csakhogy orrsövényferdülése volt, és az egyik orrlyuka a “hosszú be”-nél sípolt, mint a teafőző, amiben felforrt a víz, a “hosszú ki”-nél meg kölykeit védő vaddisznóhorkantás vegyült a fütyülésbe. Kettőnél még elhessegette az elméjéből ezeket a hangokat, de négynél már fülsiketítőnek érezte őket, aztán már idegesebb lett tőlük, mint a dugótól, végül a kormányra csapkodás hatásosabbnak bizonyult. Énekelni sosem tudott, de ha mégis elfeledkezett magáról és egy rádióban szóló slágerre rávinnyogott, akkor az anyjától mindig megkapta, hogy “végelgyengülő kandúr hangod van, fiam, inkább hallgass, vagy sose lesz feleséged”. Valamikor tizenhét körül el is hallgatott, most negyvennyolc, de felesége így sem lett. Talán pont a hallgatás miatt. Az utolsó hangoskönyv, amivel próbálkozott, egy Rejtő volt. Gondolta, azon majd jókat fog nevetni, már majdnem el is mosolyodott, amikor a CD-lejátszó hirtelen elnémult, a lemez azóta is benne van, se ideje, se pénze, se kedve nem volt megcsináltatni. Egyszer megpróbálta egy ceruzával kipiszkálni, de a grafit hegye beletört, akkor vált bizonyossá, hogy ebben az autóban már sose fog stresszoldó hangoskönyveken művelődni. Centiket araszolt egy koszos furgon mögött. A feketére porosodott teherautó hátuljára valaki – valószínűleg ujjal – a Dögölj meg! felszólítást firkálta. Igaza is van, gondolta, dögölj meg te is, meg én is jobban tenném. Jobb kezével tétova köröket írt le a mobilja felett. Aztán visszahúzta, nem hitt benne, hogy egy erőltetett, egymást ugrató röfögés valamelyik idétlen haverjával, vagy az anyja panaszáradata segítene rajta. A coach, aki a facebookon tippeket adott a dugóban veszteglőknek, nem tudhatta ezt. Meg azt sem, hogy az apja sose beszélt vele. Tisztán emlékszik, amikor hatéves korában rászólt a kikötött cipőfűző miatt, mennyire meglepődött az öblös basszusától, addig nem tudta, hogy ilyen. Szerelem pedig? Kata három éve lécelt le. Azzal indokolta, hogy Stipkovics unalmas, meg mindig fáradt, és mivel igaza volt, nem szállt vele vitába, igaz, más okból sem. Azóta egyre nő a sörpocak, csökken a hajszálak száma a fején, és már magának is be meri vallani, hogy egyre unalmasabb.
Végre váratlan hézagok keletkeztek az egymás seggébe érő járművek között, és a kocsisor meglódulhatott. A Tesconál muszáj volt megállnia, tudta, hogy üres a hűtő, a melóhelyen meg csak azt a szánalmas Telepocakos paradicsomos káposztát ette, hús nem volt benne, a zöldség meg roszogott a foga alatt, inkább kiöntötte a felét. Fejfájással lavírozott a polcok meg a nyafogó gyerekes családok között, és otthagyott hétezret egy fél kiskosárnyi kajáért, igaz, volt benne egy kétezres majdnem minőségi bor is. Megint elfelejtette behozni a táskát, úgyhogy azért is leszurkolt egy ötvenest. A szatyor a fotocellás ajtónál már nehezen viselte a terhet, nyúlt, mint melegben a cipőtalpra ragadt rágógumi. Az autó hátuljához érve szakadt ki, szerencsére elkapta a bort, csak a fóliázott felvágottak meg a macisajt hullottak a parkoló retkes betonjára, egy szomorú paprika társaságában. Messziről és izomból hajigálta a takaróval borított csomagtartóba őket, a homlokáról verejtékcseppek szálltak a drága termékek után, a baszdmegeket még benn tartotta, de már ott álltak rajtra készen a tüdejében, hogy a liftben végre kirobbanjanak. A lift volt az egyetlen, aki értette őt. Tudta a titkait. A felső sarkában pókhálósodott egy ősrégi kamera, de évekkel ezelőtt kiderült egy, a negyedikről lopott roller ügyének nyomozásakor, hogy nem is működik. Mint egy beteg állatot, vitte az ölében a sérült szatyrot, majd vigyázva leeresztette a kőre, hogy megnyomhassa a kilencest. Amint bezárult az ajtó, kifújta a levegőt. A liftben cigaretta, izzadság, olajban fonnyadt hagyma és rozsdaszag keveredett. Nem zavarta, sőt elősegítette a megfelelő atmoszféra megteremtését. Megrándult alatta a padló… és akkor belekezdett. Ökölbe szorult a keze, szemét szorosan összezárta, aztán üvöltött, nyakán az inak egészen a füléig kifeszültek. Kilenc emeletnyi üvöltéshez vett levegőt. Bassza meg az egész kurva világ, rohadjál el, Ráday! Szakadtál volna anyádba, Kecse, kurvára nem volt igazad ma se! És a feleséged félrekúr az új sráccal a logisztikáról! Marika, baszd meg, okádok a parfümödtől, egész nap szago…
És a lift váratlanul megállt. Stipkovics kinyitotta a szemét, a kezelőtáblán világított a hármas. A miafaszt már csak mormogta, mert egy testes, hatvanas nő lépett be, kezében kormos szélű jénai.
– Jó napot!
Stipkovics biccentett és megköszörülte a torkát, égett az összes hangszála.
– Maga is a kilencedikre?
Ismét bólintott. A jobb térde ideges rángásba kezdett. Ez a nő most hatemeletnyi üvöltést vett el tőle. Pont annyit, amennyire szüksége lenne, hogy hazaérkezzen, hogy bírjon enni, tévézni, aludni. Hogy ne aprítsa fel a konyhabútort, hogy ne rugdossa a radiátort, ami miatt felkopog az alsó szomszéd, ami miatt ő leordít, hogy dögöljé’ meg. Hogy ne írjon rá a Katára, hogy egy büdös kurva, de mégis hiányzik. Hogy ne vesse le magát a kilencedikről. Nézte a nő szőrős nyakát, az meg ahelyett, hogy kussolt volna, megint megszólalt.
– A Szalay Feri a maga szomszédja?
Faszom se tudja, ezt akarta felelni, de már megint helyeslően rángott az egyre jobban lüktető feje.
– Ma jön meg a nyaralásból. Tudja? Törökbe volt. Én öntöztem a virágait. Viszek neki egy kis rakott krumplit. Éjjel, ha hazaér, biztos örül majd neki. Egyedül lakik az is, mint én…
És tovább mondta és mondta, és nyálhab ült a szája sarkában a maradék rúzsszemcsék között. Főzéshez kented ki magad, baszd meg, gondolta, és a vállában tovább dagadt a visszafojtás. Attól tartott, hogy a bőre ki fog repedni, mint Hulk ruházata az átváltozáskor, kiszakadnak az izmok és csontok, ha sokáig kell még bent tartania, aminek a hétköznapokon itt, a liftben ki KELL törnie. A gyomrában a kő sziklává dagadt, halántékán pogóztak az erek. Mindent elrontott ez a förmedvény, itt helyben agyon kéne verni, széttörni fején az üvegtálat, hagyni, hogy a krumpli és tojásdarabok rászóródjanak az XXXL-es pólójára, amin Mickey egér mosolyog. Repülni kéne a kolbásznak, hogy a helyszínelők egyenként vizsgálgassák majd a mikroszkóp alatt: ez most gyorsérlelésű paprikás kolbász vagy agyvelő?
A lift megállt, az ajtó kinyílt. Annyira vágyott az egyedüllétre, hogy a megvásárolt élelmiszerről is elfeledkezett. Egyszerre értek a szomszédos bejárati ajtókhoz, már a kezében volt a kulcs, amikor bevillant a szatyor. Egy újabb elfojtott basszameggel visszalépett a lifthez, de a nő elértette a mozdulatot.
– Segít? De rendes magától. Na, fogja ezt meg! – a kezébe nyomta a még meleg jénait, aztán a pólóruha nyakán keresztül a melltartójába nyúlt, és Stipkovics akkor már ki akarta hányni a megemésztetlen paradicsomos káposztát. Az orrába szökő ételszag tömör, pattogó gumilabdává változtatta a gyomorszáját, mintha valaki ütemesen öklözné. Vedd már el a kezemből ezt a szart, mantrázta a vér felgyorsult áramlása a fülében, vedd el, vedd el, vedd el, baszd meg, mert esküszöm kinyírlak!
A nő ekkor végre betalált a zárba, kinyitotta az ajtót, odahajolt Stipkovics arcához, és bizalmaskodva nevetett:
– Nincs zsebe ennek az izének.
Stipkovics hamarjában tizenhét sötét szőrszálat számolt össze a nő ajka felett, és rögtön azt is látta maga előtt, ahogy teljes erejéből pofán vágja, épp ott, ahol a nyanya bajsza ül, és a műfogsor egészben hullik majd ki a rúzsnyomos szájból. Görccsel a karjában, remegve nyújtotta vissza a jéniat, de a nő már elfordult, és besétált a hőség elől lefüggönyözött lakásba.
– Na, jöjjön csak, hozza be!
Stipkovics ujjai elfehéredtek az edény oldalán. Magasabbra emelte. Fel, majdnem a feje fölé, amikor átlépte a Szalay Feri lakásának küszöbét.
(Fotó: cottonbro studio, kép forrása: Pexels)