Alig vártam, hogy újra alászálljak a víz alatti sziklák birodalmába. Hosszú hónapok vándoroltak hol vágyakozva, hol szomorúan, csalódottan a múltba az utolsó búvárkodásom óta.
Az indulás szívdobogtató: a lágyan fodrozódó víztükör föntről is, alulról is mutatja izgalmam kontúrját. Ruhám gondtalanul simul rám, mintha csak pár napja karolt volna utoljára.
Húsz lábnál járok. Őt kutatom. Kő kavics hátán… Hát akkor biztosan itt bujkál valahol! Nyolc hosszú karja finoman csusszan a szikladarabok között. Óvatosan nyúlok puha korpuszához. Rám tapad, ragaszkodik. Bár barátok vagyunk, ádáz harcot vív a pillantásunk. Szigorúan vöröslik rücskös kabátja, hunyorgása vízi villámokat szór. Útjára bocsátom. Űrhajóként lő ki, száguld vissza a biztonságos otthont adó odúba. Nyomában koromszínű, sűrű köd kavarog.
Hatvanhat lábbal a víz alatt ringatózom a hullámokkal. Búvármaszkban jóval nagyobbnak látszanak a halak. A bátrabbak odaúsznak hozzám. Pirosak vagy sárgák? Ki tudja?! Itt már vízszínű a vörös korallmoszat is. Durbincsok sokasága vonul a távolban. Oldalukon csillog a Nap sugara. Langusztát vagy homárt vajon látok ma? Barna ajakoshalak raja suhan tova; apró, hasadtlábú rákok hada villog az agancsszivacson. A moszatfű hajladozása mutatja az áramlás irányát. A homokban három morgóhal szárnyal. Oldalsó uszonyaik, mint táncoló szoknyák fodrozódnak. Kicsit távolabb hatalmas sonkakagyló ásít. A sziklafalra pillantok. Nicsak! A nápolyi zsákállat alatt angolna tátog a barlangjából. Fogait mutogatja, ám valójában csak akkor harap, ha sarokba szorítják vagy bántalmazzák. Amott barna osztrigafarkas falatozik.
Mosoly kúszik az arcomra a varázslatos világ láttán. Víz szökik a maszkomba. Óvatos, finom uszonycsapásokkal haladok, s az automatám lassú, monoton szuszogását hallgatom. Mámoros nyugalom kábít. A háború odafönn maradt…