Julcsi igazából nem is akarta ennyire meglökni Annuskát, de igencsak felbőszítette, hogy nem hagyta abba a gúnyverset, amivel az osztálytársai már két napja kínozták. „Julcsi, Julcsi, lyukas rajta a pulcsi!”
Annuska a pad peremének csapódott, felhorzsolódott a háta, az orvosi szobában kellett ellátni. A szülei hatalmas patáliát csaptak, mások előtt még elegánsan, ám az igazgatói irodában már kevésbé finomkodva jelezték, hogy az iskolába talán nem kellett volna ilyen problémás hátterű gyereket felvenni, mint ez a Julcsi.
– Mégis, meddig várjunk, amíg valakinek a csontját is eltöri?
Julcsi márciusban lépett be először az osztályba.
– Gyerekek, ő itt az új osztálytársatok, Balogh Júlia – mutatta be a tanító néni a többieknek. – Fogadjátok őt szeretettel. Na, mesélj magadról! – tette a kislány vállára a kezét.
Julcsi szemét lesütve állt a krétaszagú tábla előtt, és alig jöttek a szájára a szavak. Mit mondjon? Hogyan is került ő ide? Anélkül, hogy bárki is figyelmeztette volna, érezte, hogy a teljes igazságot nem mondhatja el. Nem mesélhet az anyukájáról, aki minden nap idegen férfiakat vitt fel a lakásba, bezárkózott velük a szobába, és akkor ő fura dulakodást meg sikoltozást hallott, aztán ezek a férfiak furcsa mosollyal az arcukon távoztak, Anya pedig kócosan, elgyötörten ült az ágyon, fehérneműben. Julcsi azt is látta, hogy az anyja igyekszik rendbe tenni az ágyat, és megigazítja a haját, mielőtt Apa a munkából hazaér.
– Megint kurválkodtál! – csapott Apa az asztalra az utolsó estén, amit még hármasban töltöttek.
– Hogy merészelsz így beszélni velem a gyerek előtt?! – Anya hangja megint olyan sikítóssá vált, mint amikor bezárkózott azokkal a bácsikkal a szobába. – Szerinted mégis miből etessem ezt itt? Mert amit te hazahozol, az arra sem elég, hogy éhen haljunk!
– Ó, igen? – Apa injekciós tűt húzott elő az ágy alól. – A gyerekre kell, mi? Ha nem lőnéd magad, talán normális élete is lehetne ennek a nyomorultnak! Nézz már rá, hogy néz ki! Mikor fürdetted meg utoljára?
Hogy mi történt ezután, azt Julcsi már nem hallotta, mert kezét a fülére tapasztva lalázni kezdett. A következő emléke, hogy Apa a karjában viszi magával.
– Elmegyünk innen messzire. Jobb lesz mindkettőnknek, felejtsd el anyádat.
Nehezen szokta meg az új várost és az új iskolát. Apa sokáig nem kapott munkát, szívességből húzódhattak meg egy szociális intézmény pincéjében. Az iskolában a márkás dolgokat viselő gyerekek nehezen fogadták be, mert rossz minőségű, és szakadt volt a ruhája, így hamar elfoglalta a helyét az osztály táplálékláncának alján.
Annuska vette észre először a tízforintos nagyságú lyukat a pulóveren. Hátul, a lapockarészen volt, Julcsinak eddig fel sem tűnt. A hosszú szőke hajú, babaarcú Annuska nemcsak a fiúk többségének szívét birtokolta, de még némi költői vénát is. „Julcsi, Julcsi, lyukas rajta a pulcsi!” – a többi gyerek hamar megtanulta, miként maradhat meg az osztály szépének kegyeiben.
Miss Második Cé rajongótáborának Julcsin kívül csak Zsófi nem volt tagja, aki csak azért sem akart a fősodráshoz tartozni. Annuskának akkor sikerült végképp elvágnia magát előtte, amikor a napköziben engedély nélkül elvette a vadonatúj színesceruza-készletéből azt a kéket, amivel éppen az eget szerette volna besatírozni.
– Azonnal add vissza!
– Jól van, mindjárt – válaszolta Annuska, nyafka hangon.
– Megmondalak a tanító néninek!
– Úgysem mereeeed! – Annuska már tovább is adta a ceruzát az egyik udvarhölgyének, az meg egy másiknak, és mire visszatért a gazdájához, a sok dobálástól darabokra tört benne a bél.
Másnap meg ez a Julcsi-pulcsi ügy! Zsófinak is legalább annyira a begyében volt Annuska, mint Julcsinak, a közös ellenség pedig váratlanul összekovácsolta őket. Zsófi ettől fogva tüntetőleg Julcsi mellé ült, nemcsak az órákon, de az ebédlőben is.
– Jól tetted, hogy megadtad neki. Beképzelt, kényeskedő majom, azt hiszi, mert a szüleinek menő cége van és a Kanári-szigetekre járnak nyaralni, neki már mindent lehet. – Zsófi dohogva rugdosta cipője orrával a kavicsokat az udvaron. – Tudtad, hogy annak idején anyukám készítette a jegygyűrűjüket? Bizony, anyukám ötvös, ilyen kis köveket rak bele az ékszerekbe. Mesélte, hogy Annuska szülei milyen problémás ügyfelek voltak… vagy hogy is mondta. Hogy nem volt jó nekik gyűrűt csinálni.
Zsófi itt egy kicsit elgondolkodott, próbálta elképzelni, milyen is lehetett az Anyukájának két ilyen savanyú emberrel dolgozni.
– De ha nagy leszek, én is ékszereket fogok készíteni – vidult fel hirtelen. – Anyukám meg szokta engedni, hogy a műhelyében gyakoroljak. Már ilyen varázserővel bíró talizmánt is csináltam, bizony! Úgy néz ki, mint az arany, de igazából nem az, hanem sárgaréz, anyukám azt mondta. Ha felnövök, ilyeneket fogok majd csinálni, hogy legyen mindenkinek! – csacsogott vidáman. – De az Annuska-félék biztosan nem kapnak belőle!
Julcsi csak csendben mosolygott, ahogy hallgatta Zsófit. Milyen szerencsés, akinek ilyen anyukája van! Bár neki is lenne ilyen csodatévő talizmánja!
Egyik nap, ahogy hazafelé sétáltak, Zsófi váratlanul félreállt egy kapualjba, és Julcsinak is intett, hogy kövesse. Egy dobozkát húzott elő a zsebéből.
– Nézd, ez a tied. Neked csináltam – nyújtotta oda Julcsinak. – Varázsereje van! – mondta komolyan, és felemelte a mutatóujját.
A dobozban vékony láncocskán egy tízforintos nagyságú medalion lapult. Julcsi azt sem tudta, mit mondjon. Még soha senkitől nem kapott ilyen szép ajándékot, pláne medált. Egy csodatévő medált!
Másnap az iskolában büszkén viselte a Zsófitól kapott ékszert, amire a szünetben Annuska is hamar felfigyelt.
– Mi ez a nyakadban? – húzta össze a szemöldökét.
– Talizmán… – suttogta Julcsi a cipője orrának.
– Nagyon szép. Nekem adod?
Julcsi a fejét rázta.
– Naaa, kééééreeeeem… – akasztotta a mutatóujját Annuska a láncba.
Julcsi hátán felállt a szőr, ahogy meghallotta Annuska nyávogását. Hátralépett, és nagyot dobbantott a lábával.
– Nem! – kiáltott dacosan. – Az enyém!
Annuska elgondolkodva meredt Julcsira. Nocsak, tud ez beszélni, ha akar. De ez a talizmán tényleg nagyon szép, ilyen senkinek sincs az iskolában.
– Úgyis megszerzem – vonta meg vállát mosolyogva. Közben megjelentek a háta mögött a barátnői is, és fenyegetően méregették az egyre kisebbre töpörödő Julcsit.
Zsófi ekkoriban kapta el a bárányhimlőt, egy hétig nem ment iskolába. Nem volt ott senki, aki kiállhatott volna Julcsi mellett. A talizmán tehát másnap már Annuska nyakában csillogott.
Julcsi ettől fogva kerülte Zsófit. Nem tudott volna a szemébe nézni, hiszen hagyta, hogy a talizmánt elvegyék tőle. Zsófi egy szót sem tudott kihúzni belőle.
Nem is tűnt fel neki sokáig, hogy a talizmán gazdát cserélt. Azt viszont sajnálta, hogy Julcsin nem lehet segíteni, pedig ő megpróbálta.
A titokra csak sokkal később derült fény. Angol órán, egy páros feladatnál. El kellett mondani, mit visel a másik. Zsófi párja Annuska lett. Akkor vette észre a nyakában a talizmánt, ami azóta elvesztette varázserejét. Onnantól fogva Zsófi már nem készített senkinek szívességből medaliont, csak évekkel később, amikor már fizettek is érte.
(Fotó:Kelly Sikkema, kép forrása: Unsplash)