A gázszerelő korán kelt. Felesége még korábban, hogy elkészítse a reggelit. Gyulai kolbászos kenyeret tett az asztalra – jó vastagon szereti a vajat a kenyéren az embere –, és egy szendvicset is rakott az ura táskájába. Abban még több volt a kolbász, kis zöldpaprikát is szeletelt bele, úgy az igazi. Gondolatai eközben a Gazdaboltban jártak. Kellene egy pár új gumicsizma, a régi elvesztette a színét, és a szára is beleakadhatott valamibe, hosszan felhasadt. Egy másik mellény is elkélne az urának. Most, hogy már Bicskére is hívják dolgozni, nem mehet a régiben. Igenis, lássák a népek, hogy az ő embere milyen fess! A férfi eközben megborotválkozott, felöltözött, és odaült az asztalhoz.
– Ma Bokodra megyek. Egy rossz konvektort kell megjavítani, legalább háromezer-ötszáz forintos munka!
– Az jó lesz, fiam! Kell a pénz a hétvégi bevásárlásra – mondta az asszony csendesen. A hajadat meg majd levágom este, ha időben érsz haza.
– Szerbusz, fiam! – búcsúzott a gázszerelő, és megsimogatta felesége kezét.
– Szerbusz! – mondta az asszony, és homlokát az ura szájához nyomta. A gázszerelő az előszobában felvette a szerszámos ládáját, beült tízéves autójába, és lassan kifordult az udvarról.
Az asszony elégedetten nézett a faliórára: van még ideje a Gazdabolt nyitásáig. Kiszámolta, hogy addig pont meg tud nézni egy főzőműsort, majd egy vetélkedő ismétlését a kedvenc csatornáján. Szerette ezeket a magányos délelőttöket. Ilyenkor, tévézés közben, sokszor álmodozott arról, hogy milyen jó lenne, ha neki is meglenne az összes konyhai eszköze. Mind, amit csak a főzőműsorban lát. Tavaly már majdnem sikerült összegyűjteni a pénzt egy igazi robotgépre – olyanra, ami tésztát is dagaszt –, de aztán úgy határoztak az urával, hogy inkább elmennek egy hétre Zalakarosra, a fürdőbe. Ő igazából Zakopanéba szeretett volna utazni, mindig az volt a vágya. A szomszéd Mari mesélte, milyen gyönyörű hely (könnyen beszél, az ő ura ács), de az asszony belátta, hogy nekik most csak erre futja.
Mégis gyakran elképzelte, hogy milyen szép lehet ott sétálni. Külföldön talán még a levegő is más!
Irigykedve nézte a hírességek úti beszámolóit a televízióban. Szerette nézni a naccságák frizuráját, az öltözködési szokásaikat. Persze, nekik könnyű! – gondolta ilyenkor.
Mindig kibeszélték őket a Marival, aztán megállapították, hogy nem nekik való élet az. Neki idén is jó lesz a tavalyi ruha – az a kék – az iparos bálra. Legfeljebb megkéri az urát, hogy vegyen egy új klipszet hozzá, ha legközelebb Tatabányán jár.
(Fotó: Emmanuel Codden, kép forrása: Pexels)