– Hogy adja az epret, aranyom?
– Ötezer, Marika néni.
– Kilója?
– Szeme.
– Köszönöm, már jobban van, kaptam rá valami kenceficét, nem mondom, hogy úgy látok, mint húszévesen, de…
– Egy szem eper kerül ötezer forintba, nem egy kiló.
– Tegnap még kilója volt ennyi!
– Tudja, Marika néni, a hiperinfláció lényege…
– Tudom én, mi az, aranyom. Apám ezerszer elmesélte, hogyan vásárolt negyvenhatban egy repedt tárogatót a családi házra összekuporgatott vagyonkájából. De most más a helyzet, a tévében is bemondták, hogy…
– Hány szem epret tetszik vinni?
– Ötezer forint szemenként? Hogy sütök így epertortát a dédunokám születésnapjára?
– Süssön almatortát, Marika néni. Annak is ötezer darabja, de egy alma nagyobb, mint egy eper.
– Marácska csak az epret szereti, tavaly is leette a tortáról a tejszínhabbal együtt, minden mást meg ott hagyott… Nem adna ennyiért egy kilót?
– Sajnálom, de nekem is meg kell élnem valamiből. Holnap jöjjön korábban, nyitáskor még ezerért adtam egy szemet.
– De hát csak fél órája nyitott.
– Tessék most már választani, Marika néni, mert feltartja a sort.
– Tudja mit, aranyom? Epres túrótortát sütök!
– És ahhoz hány szem szamóca kell?
– Azt mondja, hogy… van itt huszonötezer forint, abból kijön öt szem eper. Szedne nekem, aranyom? Mélyen van a láda, nagyon fáj a derekam.
– Kér zacskót?
– Azt a leomlósat?
– Lebomló. Csak olyan van.
– Hiszen az egy vagyon! Itt a szütyőm, ebbe pakoljon, azokat a szép nagy szemeket, ott. Mindegyik mellé jut egy-egy gyertya Marácska tortájára. Van fél kiló túró a fagyasztóban, van cukrom is…
– Öt szem eper…
– Már csak a tojás hiányzik. Terike biztosan ad, Ferkó fiam múlt héten megjavította a tévéjét.
– Az összesen…
– Így a nyugdíjam feléből kijön Marácska tortája, a másik feléből meg vásárolok neki valami szép születésnapi ajándékot. Mondjuk egy színes ceruzát.
– Annyi, mint…
– A névnapjára kapott egy pirosat, epret rajzolt vele. Most veszek egy zöldet, hogy pingálhasson neki csumát is.
– Tessék, az eper. Máris adom a blok…
– Ó, jaj, most jut eszembe, Marácska hogyishívják… laktózérzékeny. A túróm meg laktózos. Akkor csak négy szemet viszek, mert még túrót is vennem kell. Van laktózmentes túrója, aranyom?
– Ez egy zöldséges, Marika néni.
– De hát csokoládét is árul.
– Ha jót akar magának, nem vesz túrót. Óránként duplázódik az ára, mióta a Dél-Alföldet elérte az oroszukrán száj- és körömfájás.
– Akkor inkább piskótát sütök. De abba meg liszt kell…
– Az olcsó, már hat éve hatósági áras. Szóval akkor maradhat az öt szem, vagy…?
– Csakhogy Marácska lisztérzékeny is.
– Marika néni, rengetegen állnak még sorba…
– Mondja meg, aranyom, mit süssek akkor?
– …A húgom is gluténérzékeny. Zabpehelyből szoktam neki epres sütit sütni.
– Azt meg hogyan kell?
– Túróval.
– Most mondta, hogy drága a túró.
– Akkor hagyja ki a túrót… meg a zabot… meg a lisztet…
– Jaj, aranyom, milyen torta lesz abból?
– Mindenmentes. Az most divat.
– És mit tesznek abba a divatos tortába?
– Epret.
– Magába’?
– Igen. Egy-egy szemet minden szál gyertyához.
– Nohát, olyant’ nem lehet…
– Most tetszett mondani, hogy a kislány leeszi az epret és ott hagyja a tortát. Akkor minek a torta?
– …
– …
– Jól, van, maradjon az öt szem.
– Tessék. Ötvenezer forint lesz.
– Mennyi?
– Ötvenezer.
– De hát az előbb azt mondta, szemenként ötezer! Öt szemet vettem, az összesen huszonöt…
– Sajnálom, Marika néni. Azóta eltelt tíz perc.
(Fotó: Joao Nascimento, kép forrása: Pexels)