a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
– Jól vagy? – kérdezte és egy pillanatra megállt a férje mellett, a vállára tette a kezét és várt. Tamás bólintott, de fel sem nézett. Mindketten tudták, hogy nem. Mit jelent jól lenni? – morfondírozott magában. Az éjszakai tenger jutott eszébe, Korculán, ahogyan komótosan, egészen észrevétlenül hullámzott, ahogy az alvó ember lélegzik, mérhetetlenül puha, és átható volt a csend, hogy féltek megszólalni is.
A gimiben leginkább költőnek készültem, s előszeretettel mondogattam, olykor azóta is Garai Gábor mondását erről, hogy tizenhat évesen mindenki ír verseket, akik kinövik ezt, azokból lesznek a rendes emberek, akik nem, azokból a költők – valami ilyesmi.
– El fogtok válni? – tette fel Anna az obligát kérdést, miután elmondta neki, hogy elköltözött otthonról, de meglepő módon nem volt benne sem szemrehányás, sem számonkérés, sem rémület. Egy huszonkét éves fiatal nő, majdnem tárgyilagos kérdése volt, információkérés, a miheztartás végett.
Hogy lehet írni a másik nem szemszögéből? – ezzel a kérdéssel indul a beszélgetés, amibe most bekapcsolódhattok, belehallgathattok, így néz ki egy átlagos hétfő este a Péterfy Akadémia Regénykarbantartó csoportjában.
Eszter csak most eszmélt rá, hogy leértek a tengerhez, jobbra tőlük a homokos part, és mögötte a végtelen, kedve lett volna lefutni, és csak állni a vizes homokban, és engedni, hogy a talpai egyre mélyebbre sűlyedjenek, olykor meginog, néha el is kell lépnie, hogy az egyensúlyát megtartsa, ahogyan a hullámok újra és újra alámossák a homokot, és neki újra és újra meg kell kapaszkodnia, de Klára olyan áthatóan nézte, hogy egy pillanatra összerezzent, amikor visszatért a valóságba.
Ahogyan az Ibiza kis ezres motorja küszködve felvánszorgott a hegyre, ahonnan a nyaralni érkezők először pillantják meg a Földközi-tengert, eszébe jutott ahogyan az éjszakai recepciós huszonhárom évvel ez előtt, igyekezett megérteni az idegen nőt, aki leginkább a tekintetével kommunikált.
Veszprém megyei sváb úrilány volt, férfifehérnemű-szabó a polgári világban, szövetkezeti varrónő a kádárkorban, aki hetven forintért cserélte a zippzárat a nyolcvanas években a pártbizottsági sofőr, a kezdő fiatal ügyvédek, és Gutmann doktor nadrágjaiban, aki hatalmas ember volt, és mindig azt dörmögte “hogyvagyunk?, hogyvagyunk?”amikor belépett a Heiser nagyiék kertvárosi házának előszobájába.