Tag: Hangácsi Zsuzsanna

A pocsolya poshadni, bűzleni kezdett. A szag bántotta, de valahogy meg is nyugtatta. A harag, a tehetetlenség miatt érzett szégyen a Nappal együtt született benne újra minden reggel.

Szüljél te! Hármat. Sünt. Barom.

Zsanett maga sem szívesen gondolkodott ezen, érezte, hogy a férfi nem veszi komolyan őt. Ezt végül is logikusnak találta: a tanár jóval idősebb nála, okosabb, tapasztaltabb tekintélyszemély.

A bocsánatomért esedezik, csak engem szeret, értsem meg, nem fordul elő többet. Megértem. Megpróbálom. Megnyugszik.

Elképzeli, hogy olyat tesz, amit képtelen megbocsátani. Mondjuk megcsalja. Kidobja az ajtón, a ruháit az ablakon, repülnek szerteszéjjel a pólók, zoknik, ingek; zokog, talán meg is üti, és esküdözik, hogy soha, soha többet.