a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
A rozsdás kovácsoltvas kapun keresztül látni lehetett a temetetlen kőkoporsókat és a mohás szobrokat, amik a valaha élt tehetős halottak nyughelyét díszítették. Az örökkévalóságba meredő, üres tekintetű angyalok hatalmas árnyékot vetettek a sírok közötti ösvényekre.
– Szívlapáttal tudnám fejbe vágni mindet – panaszkodott gyakran Annamáriának, ha a gyerekek szóba kerültek.
Mennyi érzelmet váltasz ki az emberből a létezésed puszta gondolatával. Mindent megváltoztatsz. A szüleim nagyszülőkké válnak, a húgom édesanyává. Izgalmas lesz így látni őket.
Olyankor beleég az agyunkba egy kép, egy zene, amit akkor és ott a Tilos az Á pincéjében énekelt a tömeg: És támad akkor olyan sötét, Amiben az élők kezét többet nem találod…
Harmincegy hetes a magzat. Ha most megszületne, már életben maradna.
Janka befogja a fülét, ezzel jelzi, hogy nem kíván több tájékoztatást kapni a benne növekvő lényről.
Én már azt hittem, elvesztem. Hogy túl későn próbálkoztam a hajtásokkal, elöregedtem és meggörbültem az életben.
Szivárványszínű gombolyagomból történeteket szövök.
Nagyon hasonlítok rá, írta, nemcsak a nevét örököltem, hanem a szokásait is, ahogy minden reggel futni megy munka előtt, ahogy a kávéját issza egy fél kockacukorral és sok tejjel, vagy ahogy a mamára mosolyog és megöleli.
A vér kifutott az arcából, és a jeges rémület összerántotta a combizmait. A lányok zavarodottan kérdezgették, mi történt, Elza nagyon akarta, hogy a hangja megnyugtatóan csengjen, semmi gond, talán közúti ellenőrzés.
Lola és Pali szülei két évvel ezelőtt, autóbalesetben vesztették életüket, amikor egy júliusi vasárnapon a horvátországi nyaralásukról hazafelé tartottak. Az autópályán egy kamiont előztek, aki nem látta őket, és kihajtott eléjük.
Mindegy, milyen meleg lesz kint, idebent biztosan átfúj majd mindent az üresség. Lassan eggyé leszek vele, ürességeink szorosan összekapaszkodva szétfolynak a házban.
– Szóval ti másokat is szolgáltok a nagyságos kánon kívül? – sziszegte a parancsnok, aztán a katonákhoz fordult, és azt mondta nekik: – Támadás!
Csak egy óráig lehet várakozni a kórház melletti parokolóban, és ha nem figyel, akkor megint úgy jár, mint a múlt héten. És kinek van arra pénze, hogy hetente fizesse a büntetéseket?
Felpillantok, és tekintetem összeakad felettesemével, aki gyanakodva figyel. Ő sem darabszámra dolgozik, ezért üldöz mindennemű szabad gondolattársítást, mert arra emlékezteti, amit feladott.
Erika, akivel később ugyanabba a középiskolába jártunk és együtt laktunk a kollégiumban pár hónapig, közölte, hogy utált, mint a szart. Annyira örülök, hogy ki tudta mondani!
Egyszer azért kiszámoltam, hogyha a napi négy fröccs helyett csak kettő csusszanna le, akkor két hónap alatt meglenne a pénz a csukára.
Letettem a centrumos szatyrot a szék mellé, felléptem fél lábbal, és kezemmel a rücskös falat támasztva felálltam rá. Nézz bele, mondta akkor, és én lábujjhegyre ágaskodva eleget tettem a kérésének.
Kata euróban kapta a fizetését, Fortunát angol fontban. Egy közértpénztáros és egy kocsmazenész.
Egy híres antropológus szerint a civilizáció ott kezdődött, amikor találtak egy összeforrott emberi combcsontot az ősidőkből, gondoskodtak róla, nem hagyták magára. Ezek szerint a civilizációnak vége van, mert a kétségbeesett, reménytelen helyzetben lévő emberekkel a kormány nem foglalkozik.
