Tag: B. Szalma Emese

A lángok végül engem is elnyelnek, belülről kitöltenek, fáklyaként állok a szoba közepén. Hiába hűteném haragom csendes lefojtással, a folyamatot már meg nem akaszthatom.

Ültében elnézi a lányt, ahogy dühöng, szeme bedagad a bevitt sérelmektől. Angolul beszél vele, hogy az üzletben bujdokló brit gyakornoka is értse az üzenetet, vele nem lehet szórakozni.

Kapkodva próbálom a türelmetlen tekintetű nőnek elmagyarázni, hogy én semmiképpen nem maradok ezen a helyen, okvetlenül sorsot kell cserélnem valakivel.

Sosem volt nagy udvarló, szépeket is ritkán mondott, de úgy szerette, ahogy soha senki előtte. Most már csak beleköt, állandóan kritizálja, kifogásol mindent, kérdéseket tesz fel, és ami még rosszabb, válaszokat is vár.

Én már azt hittem, elvesztem. Hogy túl későn próbálkoztam a hajtásokkal, elöregedtem és meggörbültem az életben.

Zsírosak a kártyalapok, nézem a kezedet, ahogy a csomagot kevered. Rám mosolyogsz, fáradtnak tűnsz. Tekinteted a fejem fölött lévő mesteredre emeled, úgy vigyázza minden mozdulatod, mint édesanyja gyermekét.

Két haza van, az egyik az otthon, a másik az itthon, és még ebben is a kettőség mindent megosztása marja szét a vágyott egységet, hát ilyen érzés nekem a hazámban lenni.