Tag: Fokvári Dóra

A lányok is csoportban mozognak. Teljes sminkben megérkeznek, és szépen kiteregetik a törölközőket, a klasszikus hajol és feszít Dr. Szöszi mozdulattal, hogy a legjobb szögben pucsíthassanak be a negyvenes apukáknak és a kiéhezett tini fiúknak.

A rozsdás kovácsoltvas kapun keresztül látni lehetett a temetetlen kőkoporsókat és a mohás szobrokat, amik a valaha élt tehetős halottak nyughelyét díszítették. Az örökkévalóságba meredő, üres tekintetű angyalok hatalmas árnyékot vetettek a sírok közötti ösvényekre.

Rebecca orrán kispriccelt a pezsgő. A volt anyósa és a mexikói árvák, ez az év vicce, gondolta. Az a nő egy humanitárius katasztrófa.

Szemben velem, egy idősebb nő görcsösen szorongatja a leletekkel teli vaskos, kék dossziéját. Biztos lombikos, ugrik be elsőre. Nekem is pont ilyen, Háború és béke vastagságú papírkötegem volt, amit mint a Szentírást, hordoztam magammal vizsgálatról vizsgálatra.

A lány teljesen belefeledkezett a gomolygó szürke felhőbe, ami a hidegben jól látszott. Marcusról nem tudott sokat, a tavaszi szemeszter elején jött át Umeåból Västeråsba. Rengeteg pletyka keringett róla, azt mondják, hogy veszélyes alak.

Rohadtul utáltam, mikor a meetingeken csak azért is nemet mondtál a javaslataimra. Úgy érveltél, mint egy véresszájú képviselő a Parlamentben. A végén meg önelégülten mosolyogtál.

Lady Josephine egy nagy sírhelyhez lépett és letérdelt. Mély lélegzetet vett, érezte a hideg verejtéket a tarkóján. Lelkében egyesült a félelem és a bosszú különös káosza.

A gyász elviselhetetlen folyamat. Bármit csinált, bármerre nézett, mindenhol csak Jónát látta az otthonukban. Az összes apró tárgy, az összes illat rá emlékeztette. Próbálta magát valahogyan összeszedni, de az emlékek folyamatosan kínozták a szívét.