
Tag: Erdődi-Juhász Ágnes

Erdődi-Juhász Ágnes: Csaknem tökéletes
Egyszer azt mondtad, tíz méterrel a víz alatt csaknem tökéletes a csend. De az is lehet, csak képtelen vagy bármit is meghallani, gyerekkorodban túl sokszor szúrták fel a füledet.
Erdődi-Juhász Ágnes: Rajzás
– A Jóisten malmai csendesen őrölnek – csúszott ki a száján, fejét méltóságteljesen lehorgasztotta, és a parketta repedésieben tekergőző férgeket figyelve imádkozni kezdett.
Erdődi-Juhász Ágnes: Jégverem
Még él, mondom neki, azt mondja, nem, csak ráng benne az ideg, de látom, ahogy mozog az oldala, és az uszonya is megremeg.
Erdődi-Juhász Ágnes: Vérvonal
Rég történt, azóta érvényét vesztette minden megtévesztő szó, amit a gondolatok egyetlen, valós idejében ki lehetett volna mondani.
Erdődi-Juhász Ágnes: Helyben olvasható
Persze, hogy félt, neki ott volt az a nem kívánt gyerek, Szamos tanár úrtól, elemi után. Nagyanyám hajtotta el, kötőtűvel, anyám bekötött szemmel üvöltött a konyhaasztalon.
Erdődi-Juhász Ágnes: Szabadság
A Duna csendes volt, fél kiló szeletelt kenyér úszott Csepel felé a Cygnus farvizén. Emlékszem, jegenyék karóján őrködött a hold, fénye reszketve imbolygott a halakat terelő nyálhabos hullámokon.
“Elfogadónak kell lennünk, ha azt várjuk, hogy minket is elfogadjanak” – interjú Kocsis Laurával, a Cseréljünk! szerzőjével
Erdődi-Juhász Ágnes: Nem beszél
Féloldalt feküdt, bal karját egészen maga alá gyűrte, a jobbal épp nyúlt az éjjeliszekrény felé, amikor megakadt testében a mozdulat. Mint egy játékrobot, amiből épp kifogyott az elem.
Erdődi-Juhász Ágnes: Hús
Gránátalmával álmodok, a héjától fosztott, élénkvörös gumó ott van a két tenyerem között. Beleharapok, államról vörös cseppek peregnek az ostyafehér járólapra. Rágom tovább, szemhéjam reszketeg napellenző, a gyümölcs húsába fúrom az arcomat.
Erdődi-Juhász Ágnes: Levendula
Nem tudom, valaha elmondtam-e neked, mennyire tisztellek az erődért, bátorságodért, s azért a konok kitartásért, ami folyvást hajtott előre… vagy azt, hogy szeretlek, bár ehhez nem kellettek ilyesfajta indokok.
Erdődi-Juhász Ágnes: Invictus
Ülök a kanapén, ujjaim közt rezegnek a hártyavékony, foszlott szélű lapok. Ezekből tudom meg, hogy „a szülés elhúzódó volt, a köldökzsinór az újszülöttnek kétszer tekeredett a nyakára, rövid ideig éleszteni kellett”.
Erdődi-Juhász Ágnes: Orvosolható
A ritmusos nyikorgás most cseppet sem zavarja őket, apám kéjesen dörmögi anyám fülébe, hogy na, most aztán prímák az izmaid, Mari, nincs is ennél jobb, csak a jéghideg fröccs, meg a pörkölt nokedlivel.
Erdődi-Juhász Ágnes: Krumplicukor
Elvette a rönkről a poharakat, aztán a kezembe nyomta az egyiket. Nagyokat pislogtam, mert eddig mindig azt mondta, a bor nem való gyereknek. Valami olyasmit dünnyögött, hogy sokat nőttem a nyáron, meg észre sem vette, micsoda nagylány vagyok; de erre nem nagyon figyeltem, a buborékokat néztem, ahogy hozzátapadnak a pohár falához.
Erdődi-Juhász Ágnes: Mandulavirágzás
– Nem aludt hát ő sem – gondolta, miközben leült a padra a többiek közé. – Ó, hogy félhet, s lám, mégis mosolyog. Szelíden és szeretetteljesen, pont úgy, ahogy anyám tette, amikor a rabszolgakereskedő szekeréről utoljára visszanézett reám.
Erdődi-Juhász Ágnes: A gyerek – Menczel Andrea előadásában
Erdődi-Juhász Ágnes: A gyerek
Volt egyszer egy lány, aki fel akart menni a Holdra, nem a foszforeszkáló kavicsokért, amikről az apja mesélte, hogy majd befőttesüvegbe zárva elűzik a szoba árnyait; hanem mert hitte, hogy onnan fentről minden látható.
Felhő Café portrék
Erdődi-Juhász Ágnes: Holnap messzebb megyünk
Hősünk testét a bosszú tüzes katlana fűtötte: hát azért mégsem lehet őt legyőzni, ilyen csúfondárosan semmiképp sem. Nagyot szippantott az állott levegőből, érezte a régi bútorokból kiszökő dohszagot, magába szívta azt is, mintha a múlt kipárolgása ősapái szellemét rejtené.