Tag: trauma/írás
Agonács Nikoletta: Papíron alkalmas
– Még mindig 36 éves? – kérdezte a velem szemben ülő, szemüveges nő.
Én szóhoz sem jutottam. Nem is értettem a kérdést. Mi az, hogy még mindig 36 éves vagyok-e? Nem, ezek után százévesnek éreztem magam. Meg ostobának. Nem igazán értettem, hogy a kognitív képességeimet kívánta ezzel letesztelni, a portugál nyelvtudásomat, vagy ő volt annyira inkompetens, hogy nem tudta kiszámolni a születési dátumom alapján, amit nyilván látott az előtte tornyosuló hatalmas monitoron. Főleg, hogy nemrég volt a születésnapom. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, és csak bámultam rá nagy bociszemekkel, de egy hang nem jött ki a torkomon.
Uncategorized
Mező Viktória: Emlékbetörés
Ott maradtam a négyéves magammal, aki válaszokat és főképpen igazságot várt. És én tényleg azt hittem, ha igazam van, akkor az igazság majd megvédi önmagát – de a szavak, amiket az emberek kimondtak, csak üres visszhangok voltak.
Uncategorized
Mészáros Csilla: Felemelem a fejem…
Készültem, nagyon készültem az esküvőmre. Biztos voltam benne, hogy nekem ez lesz az egyetlen az életemben. Mert ha ennek a fiúnak már nem kellek, majd akkor úgy is minden mindegy lesz.
Erica Schweitzer: Janka
Harmincegy hetes a magzat. Ha most megszületne, már életben maradna.
Janka befogja a fülét, ezzel jelzi, hogy nem kíván több tájékoztatást kapni a benne növekvő lényről.
Birovits Zsuzsanna: Téves hívás
Az ablaktörlőn még nem cserélted ki a gumit. Nyikorog, minden törlésnél. Egyszer megkérdeztem, mikor veszel újat. Azt válaszoltad, hogy ne pofázzak bele
Uncategorized
Finta Csilla: Mint a hegymászás
Néha tényleg elfogadtam azt, ami kettőnk között volt, és meggyőztem magam, hogy ez is jobb, mint a semmi. Utáltam minden nőt, akivel hegyet mászott, mégis meg akartam őket ismerni, egyszer azt kívántam, hogy legyen boldog nélkülem, máskor pedig, hogy szenvedjen a hiányomtól.
Uncategorized
Bujtor Izabella: Kiégtem
Fel kellene frissíteni az angolt és elkezdeni az olaszt. Erről eszembe jut az a színházi történet, amiben a közismerten nagyivó színész szilveszterkor megfogadta, hogy januártól új életet kezd.
Uncategorized
Szécsi Kati: Az eltemetett én és a ló (3. rész)
„Nem halhatok meg úgy, hogy nem voltam Auschwitzban!” – gondoltam. Írtam az auschwitzi múzeumba, elküldtem anyukám pontos adatait, a karjába tetovált számot, és azt is, hogy mikor hurcolták el.
Uncategorized
Kozma Lilla Rita: Kiöblített élet
Egy fának dőlve szakadt ki belőlem a zokogás, és arra gondoltam, hogyan lehetek ekkora nyomorék, és miért hagyom magam behálózni. Nem lehet ezt már bírni, komolyan mondom.
Uncategorized
Kozma Lilla Rita: Terápia
Nem tudom, hogyan keltem fel a szőnyegről, és azt sem, mikor fogtam fel, hogy nem vagy többé. Hogy nem vagyunk többé.
Uncategorized
Istók Vera: Sárga kapucnis felső
Értem én a kiégés szindrómát, de valaki lássa el a fiamat, aki a halált választotta, nem az életet, és most mégis élni szeretne. A vágása nem ért artériát, ideget, begyógyulhat a seb, és megint választhatja ezt az utat.
Uncategorized
Vadász Márta: Felismerés
A férfiakkal való kapcsolatom azonban ennél bonyolultabb. Egyrészt újra tapasztalni akarom velük az egyszer már megélt, örömteli perceket, másrészt megállás nélkül, mint valami eszelős, próbálom kitömni velük a hatalmas űrt a szívemben.
Uncategorized
Háhner Petra: Kísértet
Gizi mindig félelemben élt. Lánykorában a házasságtól rettegett, asszonyként a férjétől. Gyorsan eljárt a keze, ezt mondták Béláról a faluban. Valójában mindenért eljárt a keze, ha pedig ivott, akkor még a semmiért is.