a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Olgival felmentünk az erdőszélre rettegni, mert akkoriban csuklyások támadtak minden szép lányra az erdőben, és azt pletykálták, hogy a szomszéd utcából Nagyváradiék nagyobbik fia a bandavezér. Meg akartuk lesni a csuklyásokat, és terveket kovácsoltunk, hogy hogyan kapjuk majd le a fejükről a csuklyát.
Gergely sebtében írt is az ingatlanosnak, de közben legyintett, hogy úgysem ír vissza, sosem szoktak, de ez a ház olyan csalogató, és az az asztal az öklömnyi kertben pontosan olyan, amilyenről álmodtál, Évukám. Aztán másnap boldogan újságolta, hogy írt az ingatlanos, és meg kellene nézni, éssürgősen lefoglalni, mert nagy az érdeklődés a házra.
Megint ez a szörnyű bűntudat, hogy nem tudok tökéletes utódot produkálni. Folyton csalódást okozok mindenkinek. Elönt a szégyen, kerülöm anyukám és a férjem tekintetét. Biztos vagyok benne, hogy mindez az én hibám, ez a büntetésem, amiért el akartam hagyni a férjemet. Szeretnék bocsánatot kérni, de nem találom a szavakat.
Ő szótlan lesz majd, de megértő, mint legjobb apa, férj és barát. Megfogja a kezem, és bátorít, hogy menjek, ne féljek, ő itt lesz, és vigyáz. A házra és a két kicsire, hogy ne szalasszam el, hogy ilyen kevés van az életben, és amúgy is oly rövid.
Mindig így sírt. Mosogatás közben. Automatikusan rakta a tegnap esti poharakat a szárítóra, a könnyei mögül homályosan látta a mocskos edényeket. Tapintással ellenőrizte, hogy koszosak-e még.
