Tag: Susánszky Éva

Most is így állok, értetlenül a történteken, vagy inkább azon, hogy miért is mentem el másnap a találkozóra, ahová nem jöttél el.

A járdán fekvőt eltakarták a körülállók, alig tudott a lábak közt hozzáférni. Bambán nyalogatni kezdte, először a kezét, aztán az arcát. Szegényke, mondták, de nem tudta, hogy ez a sajnálkozás kit illet, őt, aki magára maradt, vagy azt, aki őt magára hagyta.

Üzletemberként mutatkozott be, az idegenek kitárulkozó intimitásával a szakmai sikerei mellett magánéleti sikereiről is mesélt, és várta az elismerő bólintást vagy hümmögést.

Nem esett rosszul vele táncolni, de a második szám után már inkább leléptem volna, de ő csak tapadt hozzám, nem engedett.

A szomszéd nőt napokig nem látták, és már el is feledkeztek róla, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a férje vagy élettársa hosszan nyomja a csengőt, aztán kopog, majd rugdalni kezdi az ajtót. Már épp ki akartak nézni, de az ajtó csapódását követően meghallották a nő kicsit sírós, majd a férfi erőteljes, ugató hangját.

Nagyon hasonlítok rá, írta, nemcsak a nevét örököltem, hanem a szokásait is, ahogy minden reggel futni megy munka előtt, ahogy a kávéját issza egy fél kockacukorral és sok tejjel, vagy ahogy a mamára mosolyog és megöleli.

Miután az utolsó mondatot elolvasta, az asszony felsikoltott, és messzire hajította az előzőleg gondosan kihajtogatott használati utasítást. Érezte, hogy a pulzusa megemelkedik, kapkodta a levegőt, próbált artikulálva megszólalni.