
Köck Ildikó: Mentes cinkosság
Hangjából kiérezni, hogy ide többé be nem teszi a lábát, őt nem verik át romlott kajával. Dühös kattanással csukódik a zár. A nő még elkapja a lány flegma pillantását. Egészen megenyhül.
a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata

Hangjából kiérezni, hogy ide többé be nem teszi a lábát, őt nem verik át romlott kajával. Dühös kattanással csukódik a zár. A nő még elkapja a lány flegma pillantását. Egészen megenyhül.
Ez azért van, mert nem lett gyerekünk, ugye? Mellettem sose lehettél apa. Nem lehetek neked már életed szerelme, mikor csak állunk itt magunkban, csak vagyunk, mint a lakótársak, nem anya, apa, nem szülők, csak együttélők, akiknek közös a jelzáloghitele.
Egyik éjjel rég elhunyt édesanyjával álmodott, és felébredve rájött, egy valakit még nem kérdezett meg. A temetőbe érve elindult az ismerős ösvényen, majd édesanyja sírja mellett leült a padra.
Ha a kedves nagymama jó ember volt, akkor a Mennyországba került, amit öszintén remélek, annak ellenére, hogy nem járt templomba és utált minket, de ha már oda került a halála napján, aligha valószínű, hogy két héttel később felülvizsgálták volna az ítéletet, csak mert nem lett meg az a megszentelt föld, nem gondolja, kisasszony?
Míra úgy érzi, időtlenül lebeg a testvéréhez kötözve az üres szobába zárt világűrben. Juli felpuffadt, kiszívta a levegőt a szobából. A légüres térben Míra fuldokló, szakadt köldökzsinóros asztronauta.
Készültem, nagyon készültem az esküvőmre. Biztos voltam benne, hogy nekem ez lesz az egyetlen az életemben. Mert ha ennek a fiúnak már nem kellek, majd akkor úgy is minden mindegy lesz.
Három kolléganőm szótlanul ül, amikor belépek a tanáriba. Mobiloznak.
Három szürke veréb gubbaszt egy kopár faágon. Nem csiripelnek.
Bejön Jé. Szöghaja zilált, ezüstös csíkokkal. Fémkeretes szemüveget visel. Arca hamuszürke.
A küszöbről még visszanézett
s mert szemben volt a tükör
kalapot emelt ahogy szokta
Csak a pénzt vittétek, és semmit sem kaptam vissza. Sohasem értettem, mi a probléma. Kerestem a választ mindenhol, imádkoztam, Tarót vettettem, sőt, még asztrológushoz is elmentem. A végén már ott tartottam, hogy keresek egy pszichológust – bólogatott szenvedő arccal.
Aznap hánytam először a piától. Végül csak haza kellett vinnie. Nála aludtam. Évekig nem hordtam többet szoknyát.
Elkiáltotta magát: Most kell lecsapnunk! Egy fiatal társaság válaszul felordított: Gyerünk a székházhoz!
Mire az épület elé értek, a csapat már kissé megfogyatkozott, voltak, akik inkább felugrottak a buszra, vagy bementek hamburgert enni különféle kapitalista gyorséttermekbe.
Asszisztálni, ha esetleg… ugye. De operálni is akár… persze, csak ha úgy alakulna. Mögötte az öcsém, elhiheti, igazi ezermester. Gyönyörűen fúr, fűrészel. Tudom ajánlani, szinte mindenhez ért.
Úgy tűnik, hogy olyan hatalmas a káosz, hogy utolsó esélyként készülőben van egy államok közötti szövetség, egy szigorú, konkrét feltételekhez kötött megállapodás, amely megkísérli a lehetetlent.
Pont olyan kurva lesz, mint te vagy, ordította egyszer anyámnak apám. Pont olyan kurva lesz, mint a te anyád, kiabálta vissza az anyám. És akkor apám megpofozta. Abban a pillanatban megállt körülöttünk az idő, először minden elfolyósodott, aztán kimerevedett.
De hiába is lennék író… az én történetem soha nem kezdődött el, így nem is lehetett vége.
Ki az a Badari? – kérdezte, csak úgy, mert lehet itt valami, ha ennyire felhúzta az apját, aki mindig azt mondta, hogy ő már semmin se csodálkozik. Meg azt is, hogyha kis zöld emberkék jönnének, az a lényeg, hogy lecsuszatolják a sarat a csápjaikról – és ezen az egész kocsma röhögött. Ez még akkoriban volt, mikor ivott, és fizetett boldog-boldogtalannak.
És azóta? Hívott?
Három nap múlva? Na, és mit mondtál?
Hogy ne vigyétek át? Hogy ne vigyétek ezt már következő évre? Hogy ne hívjon többet? Kimondtad?
Azt felelte, ezt nem tudja megígérni, mert ő téged nagyon? Aha.
Terhes nőkkel viszonylag gyakran találkozni nőgyógyászati rendelőkben. Miközben a kismama után tekintettem, arra gondoltam, sosem hittem volna, hogy egyszer zavarni fog a lapos hasam.
Egy héttel a választások után a kisvárosba visszatértek a normális hétköznapok. Claire önkéntesként minden második kedden ételt osztott a városi nőegyletben, ahol rászoruló, bántalmazott nőkön segítettek. Este erről szeretett volna mesélni hallgatásba burkolózó férjének.