Szemben a domb
Szemben a domb üde zöldje
váltja szinét feketére
alkonyul
Már a madárdal is elhalt
fák magasára az égbolt
ráborul
Árva fuvallat a kerten
illatok áradatával
átsuhan
Vár-e még rám üde reggel?
Éjszaka csöndje a házra
s rám zuhan
Tájkép csikóval
A megálmodott határok mentén
hegyükre tűzve a Napot és a Holdat,
stilizált jegenyék virrasztanak,
őrzői minden horizontnak.
Álombeli rétjeink bíborfüvén
rezzen az alkony és a hajnal,
kondul az útszéli harangvirág
tétova harang-hanggal.
Birodalmát bóklászva bejárja
a fehérhomlokú kék kiscsikó
magányát bólogatva bölcsen,
s bár a köréje sűrűsödő csöndben
már bókol a sárga nárciszvirág,
ő csillagszemét lehunyva hallgat.
Álomba ringatja magát.
Elfutnak
Elfutnak mellettem a fák.
Fölöttem áll a Nap, a felhők,
az égbolt.
Hová mész, villanyoszlop?
A távozó
A küszöbről még visszanézett
s mert szemben volt a tükör
kalapot emelt ahogy szokta
aztán kilépett és többé
nem látta soha senki
a tükör sem emlékszik rá
(Fotó: James Goddard, kép forrása: Pexels)