a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Azon a délutánon, nem sokkal azután, hogy hazajött, egyből elkezdte az üvöltözést. Hamarosan tárgyak repkedtek majd női sikoltás és csönd. Meghűlt bennem a vér. Nem sokkal utána kétségbeesett kopogtatás a kertkapumon. Kirohantam, ott állt a nő, zihálva, agyba -főbe verve, karján a legkisebb gyerekkel, mellette a két nagyobb.
Hogy lehet írni a másik nem szemszögéből? – ezzel a kérdéssel indul a beszélgetés, amibe most bekapcsolódhattok, belehallgathattok, így néz ki egy átlagos hétfő este a Péterfy Akadémia Regénykarbantartó csoportjában.
Én néha kértem, hogy tegyen csodát, hogy láthassam. Ekkor azt kérdezte, hogy attól jobban szeretném-e, ha megduplázná otthon a halak és kenyerek számát. Mondtam, hogy nem. Kérdezte, hogy akkor jobban hinnék-e? Mondtam, hogy nem. Erre azt mondta, hogy akkor hagyjam ezekkel békén és, hogy ő nem mutatványos vagy bűvész.
Egyszer a szegénylegény kiment a mezőre, hátha akad valami munka, mert nem bírta már hallgatni az édesanyja unszolását, de csak úgy ímmel-ámmal ment, meg elég későn is kelt aznap, így mire kiért a mezőre bizony jócskán megnyúltak az árnyékok.
Nem gondolja gróf úr, hogy nagyon meleg van itt? Hiszen Ön izzad, sőt valósággal ömlik Önről a veríték! ” Megjegyzem hűvös nyár végi este volt, ám a bácsi ekkor meglazította nyakkendőjét és megszólalt: „Igaza van barátom, de még mennyire!” És ekkor hirtelen izzadni kezdett.
Addigra Apu már eléggé sokat ivott.
Aztán egyik nap megjelent egy kislány, nagyon jó szaga volt és kedves volt és Apu azt mondta a kutyának, hogy mostantól délutánonként ő visz sétálni, leszarom, hogy mennyibe kerül, végül is neki is jó, meg neked is, hát nem?