Tag: Birovits Zsuzsanna

Megsimogatta a doromboló macskát, de Mirgonc kiugrott az öléből, és a kandalló elé feküdt a szivárványszínű, rojtos szőnyegre.

Mit akarhatna még egy magadfajta, jut eszembe Károly, aki minden éjjel ezt mondta, mielőtt kiment a szobámból. A legmocskosabb vágyait élte ki rajtam. Engedelmeskednem kellett.

Erős vagyok. Nincs szükségem segítségre. Nincs mit megbeszélni. A saját életemért én felelek. Anyám kislány koromban mindig azt mondta, hogy bármit megtehetek. Nem kell egy olyan férfival élnem, aki bánt.

Három kolléganőm szótlanul ül, amikor belépek a tanáriba. Mobiloznak.
Három szürke veréb gubbaszt egy kopár faágon. Nem csiripelnek.
Bejön Jé. Szöghaja zilált, ezüstös csíkokkal. Fémkeretes szemüveget visel. Arca hamuszürke.

Az udvaron két ósdi fotel és egy kopott asztalka állt, rajta egy kis váza, benne mezei virágok. A fehér macska a napon sütkérezett. Azt hittem, álmodok, és egy mesébe csöppentem.

Szivárványszínű gombolyagomból történeteket szövök.

…egy halk szavú anyát szeretnék magamnak,
egy suttogó Mamit.

Elment az eszem, gondolja magában a nő. A terapeutája kapcsolati hipochondriának titulálná a viselkedését, és féltékenynek bélyegezné.

Mezítláb volt. Apró, elhintett vérmagok az ódon, nyikorgó hajópadlón. Mint a könyvben az egyik szereplőé.

Mamihoz bújsz. Az ölébe kucorodsz, és befúrod a fejed a nyakába. Nem tudod visszatartani a könnyeidet.

A kezem összekulcsolom a mellemen. Jéghideg. Mint a fal mellettem. A pálinkaszag bekúszik a takaró alá.

A császármetszésem gilisztához hasonlító hegének látványától émelyegni kezdtem. Fátylat rá! Hajamra a hópelyhek lágy, fehér fátylat terítettek.

Ma is érzem a lökés erejét, ami a falhoz taszított azon a verőfényes, tavaszi délután, most is látom a már nemlétező lila foltot a bal lapockám alatt, hallom a segítő mondatát a 112-t tárcsázva, látom a kislányom riadt őzikeszemét.

Kérem, maradjon mozdulatlan! A rezidens kolléga fogja beadni az érzéstelenítőt, gyakorolnia kell. Rendben?