regényrészlet

Hlavay Richárd: Montoro – részlet

– Jól vagy? – kérdezte és egy pillanatra megállt a férje mellett, a vállára tette a kezét és várt. Tamás bólintott, de fel sem nézett. Mindketten tudták, hogy nem. Mit jelent jól lenni? – morfondírozott magában. Az éjszakai tenger jutott eszébe, Korculán, ahogyan komótosan, egészen észrevétlenül hullámzott, ahogy az alvó ember lélegzik, mérhetetlenül puha, és átható volt a csend, hogy féltek megszólalni is.

novella

Hlavay Richárd: Egy rendetlen ember

A gimiben leginkább költőnek készültem, s előszeretettel mondogattam, olykor azóta is Garai Gábor mondását erről, hogy tizenhat évesen mindenki ír verseket, akik kinövik ezt, azokból lesznek a rendes emberek, akik nem, azokból a költők – valami ilyesmi.

A hónap szerkesztői regényrészlet

Hlavay Richárd: Montoro – 3. rész

Eszter csak most eszmélt rá, hogy leértek a tengerhez, jobbra tőlük a homokos part, és mögötte a végtelen, kedve lett volna lefutni, és csak állni a vizes homokban, és engedni, hogy a talpai egyre mélyebbre sűlyedjenek, olykor meginog, néha el is kell lépnie, hogy az egyensúlyát megtartsa, ahogyan a hullámok újra és újra alámossák a homokot, és neki újra és újra meg kell kapaszkodnia, de Klára olyan áthatóan nézte, hogy egy pillanatra összerezzent, amikor visszatért a valóságba.

regényrészlet

Hlavay Richárd: Montoro

Veszprém megyei sváb úrilány volt, férfifehérnemű-szabó a polgári világban, szövetkezeti varrónő a kádárkorban, aki hetven forintért cserélte a zippzárat a nyolcvanas években a pártbizottsági sofőr, a kezdő fiatal ügyvédek, és Gutmann doktor nadrágjaiban, aki hatalmas ember volt, és mindig azt dörmögte “hogyvagyunk?, hogyvagyunk?”amikor belépett a Heiser nagyiék kertvárosi házának előszobájába.