novella

Pompéry Judit: Csernobil

Ezekben a napokban Berlinben mindenki igyekezett nem a szabadban tartózkodni. Zsuzsa különösen aggódó francia barátnője, Céline, például gyerekei számára még az óvodából menet-jövet néhány száz méteres gyalogutat is veszélyesnek tartotta.

novella

Kovács Andrea: Fontos dolgok évszaka

Minden életek közül ez a kedvencem. És nem csak azért, mert itt reggeli után egy mokkányi Pastis-t billentünk a kávéba, vagy mert Pierre, a földszinti bár eszelősségében is megnyugtató tulajdonosa szerdánként mereven bámul egy pontot a falon, ahol szerinte egy nap majd kilép a városban eltűnt nagyapja.

novella

Lovass Adél: Az ezüstzsinór

Érzékei jó ideje nem úgy működnek, mint régen, számára sem az ízek, sem a hőmérséklet tapasztalása nem okoz már gondot. Eszik, mert tudja, hogy ennie kell, bár éhség, ki tudja, mikor fogta el. Most egy másik bödönt nyit ki, amiből campát, pirított árpalisztet adagol egy kőtányérkába.

novella

Králik Emese: Aki szabad

Az egyik foglalkozásra új tanár érkezett. Attiláról az első hír egy Seattle-ből küldött képeslap volt. Azt írta, hogy reméli, a lány boldog lesz, és vigyázzon magára Magyarországon. Évekbe telt, mire Rita orrából elillant a férfi dezodorjának az illata. Mire végre nem tört rá a sírás, ha a villamoson megérezte valakin a fekete Rexonát. 

novella

Donázy Ágnes: Nélküled

Leszállok a villamosról a Haller téren, és besétálok a szívklinika kapuján. A portás unottan nézi a tévét, nem foglalkozik vele, hogy a látogatási idő végére érek oda. A páternoszter zakatol, mint a minisztériumban, az első munkahelyeden.

novella

Stájn Emma: Kockázatok és mellékhatások

A seftelni vágyóknak sem volt vonzó a kilométer hosszan belátható, gyér növényzetű határszakasz; a legkapósabb termékek, azaz az Amo szappanok és a Postinor tabletták a faluszomszéd asszonyok által értek célba a túloldalon olyan játszi könnyedséggel, hogy furfangjuk bármelyik hollywoodi forgatókönyvíró dicséretére vált volna.

novella

Bíró Adrienn: Zserbó

A gondolatra, hogy Rékát be kell mutatni az anyjának, valamiért összeszorult a gyomra. Rékát tökéletesnek látta és félt attól, hogy az anyja majd talál benne is valami hibát. A buszon is ezen gondolkodott, szinte egész úton szótlan volt.

novella

Lukács Edit: Emlékkönyv

Társbérlet, albérlet, anyós – az együttélés rémálma lehetett ez Anyámnak, aki szerette a tisztaságot, rendet és átláthatóságot. Igyekezett a maga módján alkalmazkodni, hiszen tudta, hogy van ennél sokkal rémesebb élethelyzet nem is kis számban országunk ötvenes, majd hatvanas éveiben.

novella

Pásztor Diána: Tréning

Mindenki szabadnak akarja látni magát. Ha van pénz, könnyű a megoldás, szórakozhatnak, pihenhetnek, utazhatnak, vagy amit akarnak, nincs is igazából szükség arra, hogy foglalkozzunk velük, nem érzik a határokat, tágasak a kifutók.

novella

Csákvári Lili: Eső, víz

Anna már megint a tűzhelyre feltett lábast nézte. Az a szokásos régi, piros zománcozott lábas volt, belül viharfelhő-szerű szürkés-kékes mintával. Itt-ott kopott, a letöredezett helyeken fekete szájak tátogtak felé.

novella

Kocsis Gergely: Ödön

Megszűnt minden élet, az emberek már nem járnak sehova, képzelje, hova jutottam: Jókait olvasok, valahogy megnyugtatnak a bekezdésnyi tájleírások, most, hogy nem utazunk sehova.

novella

Petrasovszky: Cserepes kaktusz

Húsz perccel a délutáni műszak kezdete előtt ért be a kávézóba, ahol részmunkaidőben dolgozott az egyetem mellett. A modern és vintage stílust ötvöző helyiség láttán minden alkalommal legalább négyet kellett pislognia, hogy felfogja a reggeli újításokat, amit az üzletvezető szeretett eszközölni.

novella

Sike Orsolya: Az évtized ötlete

Négy hónap múlva Señor Murida napbarnított arccal és gondosan ápolt prosztatával ült fel magángépére, hogy Madridban meghatottan fogadja az őt övező rajongást. Bekészítette a frakkot, a frakknadrágot, nadrágtartót, inget, zoknit hozzá, minden saját tervezés a 2003-as őszi-téli kollekcióból.

A hónap szerkesztői novella

Louisa Rise: Egyszer az életben

– Dehogynem! Legalább így látok világot. Utánaolvastam ám minden helynek, el is meséltem a barátnőimnek. Annak idején az én Frédimmel minden évben elmentünk szabadságra, de amióta itt hagyott, hova menjek egyedül, nyugdíjas özvegyasszony létemre? Pedig már lehetne nekünk is külföldre utazni. Még fiatal korunkban megígérte, hogy egyszer az életben elvisz Velencébe – hangja elkomorult, tekintete megállapodott egy lagúnát ábrázoló képeslapon. Pár pillanat múlva folytatta. – Az volt a nagy, közös álmunk! Már csak a temetőben, a sírjával tudok beszélgetni. Mondom is neki mindig: itt hagytál Frédi, nem álltad a szavad, sose fogom látni Velencét! Még magyarba se voltunk! Pedig milyen szép az a Budapest! Na, majd következő életünkben. Olyan áldott jó ember volt! – köténye sarkával törölte le kibuggyanó könnyeit. – Ti hogy tudtok évente többször is elutazni nyaralni? Elengednek a munkahelyetekről? – váltott témát hirtelen.