a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Először a kutyát vettük észre. Kb. kéthónapos, ellenállhatatlanul szeretetreméltó, aranyos barna gombolyag. Bár leginkább farkaskutyára hasonlított, mégis valamilyen keverék. Bóklászott szemben velünk az álmos kis utca fényesre koptatott kövein.
A Felhő Café első online beszélgetése.
Figyeljük meg, hogyan változik meg a mondat jelentése, ha kicseréljük benne a nő szót. (A férfi szót most hagyjuk, bár természetesen azt is számtalan, stílusértékében merőben más kifejezéssel tudjuk helyettesíteni. Pl. „Az anya nő, az apa állat.”)
Az automata oldalához fordulok, ráz a zokogás. A húgom is sír, pedig ő sosem szokott, közben a folyosón betegek és nővérek sétálgatnak; nem szól senki semmit, a Kék Golyóban megszokták a könnyeket.
– Adél, nem sok az a három gombóc fagyi? Hidd el én csak a javadat akarom … Nemsokára majd elkezdenek érdekelni a fiúk. Lehet kicsit oda kellene figyelni …
A kutya nem ugatott. A bűz jellege is megváltozott, de ezt Béla a tomboló hidegnek tudta be. Belénk fagy a szar, ezekre meg ráhozzuk a kilakoltatást. Pedig a hajléktalanszállónál még ez is jobb. Jobb volt, amíg volt itt vezetékes víz, helyesbített magában, és már nem is csodálkozott a látványon, ami egy kinyílt ketrecajtó mögül tárult elébe.
A széttaposott kínai gumiklumpája olyan régi, hogy egyesek szerint, abban született. A járás már nem nagyon ment, ezért biciklire pattant a társaság, és letekert a Kis-Dunához. Már ez gyanús lehetett volna, mert a Laci akár milyen részeg, csakis a kisbuszával közlekedik.
Szűk volt a lift, és az erkély is, ami a lakásba vezetett. Egy pillanatra látták a fejük felett a sápadt, szürke holdat a csillagtalan égen gomolygó felhők között. Szűk volt az előszoba is, ahol a kabátjaikat letették, és egyetlen szó nélkül, vadul csókolózni kezdtek.
A taxis kérdezgette, van-e barátja, és szokták-e csinálni. Ő igyekezett a krupiék munkájára terelni a szót, hogy erősnek látsszon, és semmi jelét ne adja, hogy retteg belül, itt bármi megtörténhet. Elérték a koromsötét bekötő utat.
Hajnalban a vámnál kiszúrnak. Hova megyek? Kihez? Miért? Mióta van kishatárátlépőm? Állandó lakhely? – csapódnak egymásután a fejemhez a kérdések. Pörög az agyam, mikor, mit és hogyan válaszoljak? Milyen pózban, milyen arckifejezéssel?
Annak idején Londonban Bernie egyszer kiküldte egy bevándorlók lakta környékre riportot készíteni. Ott találkozott először a Balkánról származó emberekkel, horvátokkal, szerbekkel, bosnyákokkal, akik Jugoszlávia szétesése után menekültek Angliába. És persze ott ivott először törökösen főzött kávét is, amit azonnal megszeretett.
– El fogtok válni? – tette fel Anna az obligát kérdést, miután elmondta neki, hogy elköltözött otthonról, de meglepő módon nem volt benne sem szemrehányás, sem számonkérés, sem rémület. Egy huszonkét éves fiatal nő, majdnem tárgyilagos kérdése volt, információkérés, a miheztartás végett.
Mikor perzselték a disznót, megjelent a Kádár azzal a másik két szemét emberrel és azt mondták, feketevágás van, és ez bűntett. Elvitték az egész disznót. Apámat akarták lecsukni, de látták, hogy odavan az Öreg, így anyámat vitték be.
Azon a délutánon, nem sokkal azután, hogy hazajött, egyből elkezdte az üvöltözést. Hamarosan tárgyak repkedtek majd női sikoltás és csönd. Meghűlt bennem a vér. Nem sokkal utána kétségbeesett kopogtatás a kertkapumon. Kirohantam, ott állt a nő, zihálva, agyba -főbe verve, karján a legkisebb gyerekkel, mellette a két nagyobb.
Mikor megkerülte az autót, megállt benne a levegő. Mintha a szíve is kihagyott volna egyet. Egy hosszú, hullámos csík „ékesítette” az autó oldalát. Valaki direkt végig karcolta. A kurva életbe!
Hogy lehet írni a másik nem szemszögéből? – ezzel a kérdéssel indul a beszélgetés, amibe most bekapcsolódhattok, belehallgathattok, így néz ki egy átlagos hétfő este a Péterfy Akadémia Regénykarbantartó csoportjában.
Néhány nappal később a Latin híd melletti park sűrű lombú fái alatt sétáltunk Medával. Ő egy égszínkék ruhában, nyakában a piros gyöngysorral, amelyen néha megcsillant a napfény, én egy világos zakóban. Hajának illata és a csókja íze volt, amit addig ismertem belőle, és mindaz a kevés, amit a röpke néhány órányi találkozás alatt megtudhat az ember. Mindez egy cseppet sem elégített ki, ahogy az a korábbi forró álom sem, mert mohón mindent tudni akartam.