Tag: Mármarosi András

Emlékszem, az elején sok fiúval táncoltam, és meg kellett tanulnom, hogy hiába nagyon intim, de ez akkor is csak tánc, és három perc múlva vége van. Mint a színészeknél.

Zalaszentsárkányon minden péntek ünnep volt. Az itt élő emberek nagyon szerettek dolgozni, de még jobban szerettek nem dolgozni. Az ünneplést pedig még annál is jobban szerették.

Nagyanyámra emlékszem. Túlélte Papit. Ősz hajú volt és alacsony. De a szeme mindig nevetett. Szerettem, amikor kieresztette a hangját. Apám mesélte, hogy amikor ő kicsi volt, elmentek nyaralni Tunéziába. Ez még azelőtt volt. Nagyanyámat rábeszélték, hogy csúszdázzon velük.

Lassan vánszorgott az idő, mintha mindene fájna. Kira alig várta, hogy vége legyen a délelőtti meetingeknek. Mikor dél körül megszólalt a csengő, rögtön érezte, hogy megéhezett. Odament a bejárati ajtóhoz, és megnyomta gombot. A falból kisiklott egy króm-acél panel, benne a megrendelt étellel. Marokkói citromos csirke. Finom volt, a fahéj, a mazsola és citrom íze keveredett a petrezselyemmel, de valahogy mégsem tudta most jobb kedvre deríteni. Mert ezt egy mediterrán teraszon szerette volna elfogyasztani, a tengerre néző kilátással – mérgelődött magában.

Mi ez? Mint egy fuldokló, bukkanok fel a víz alól. Annyira eleven, hogy nem hiszem, hogy csak álom vagy rémálom lenne. Az őseim? Vagy én magam korábbi életemben? Vagy csak a kollektív tudattalan és a morfogenetikus mező játszik velem?

Mi nem vagyunk gazdagok, elég visszafogottan élünk. Nem szoktunk külföldre járni, csak néha Szlovákiába megyünk síelni. A síelést még katona koromban szerettem meg, elvittek Sopronba és hegyi felderítőnek képeztek ki.

Mikor megkerülte az autót, megállt benne a levegő. Mintha a szíve is kihagyott volna egyet. Egy hosszú, hullámos csík „ékesítette” az autó oldalát. Valaki direkt végig karcolta. A kurva életbe!

Megundorodott az apjától. Nem tudott felnézni rá, nem tudta tisztelni. Örökre meggyűlölte a képmutatást. Mert persze az apja sikeres ember volt. Egyetemi tanár. Értelmiségi.