Tag: Erdődi-Juhász Ágnes

Persze, hogy félt, neki ott volt az a nem kívánt gyerek, Szamos tanár úrtól, elemi után. Nagyanyám hajtotta el, kötőtűvel, anyám bekötött szemmel üvöltött a konyhaasztalon.

A Duna csendes volt, fél kiló szeletelt kenyér úszott Csepel felé a Cygnus farvizén. Emlékszem, jegenyék karóján őrködött a hold, fénye reszketve imbolygott a halakat terelő nyálhabos hullámokon.

Féloldalt feküdt, bal karját egészen maga alá gyűrte, a jobbal épp nyúlt az éjjeliszekrény felé, amikor megakadt testében a mozdulat. Mint egy játékrobot, amiből épp kifogyott az elem.

Gránátalmával álmodok, a héjától fosztott, élénkvörös gumó ott van a két tenyerem között. Beleharapok, államról vörös cseppek peregnek az ostyafehér járólapra. Rágom tovább, szemhéjam reszketeg napellenző, a gyümölcs húsába fúrom az arcomat.

Ülök a kanapén, ujjaim közt rezegnek a hártyavékony, foszlott szélű lapok. Ezekből tudom meg, hogy „a szülés elhúzódó volt, a köldökzsinór az újszülöttnek kétszer tekeredett a nyakára, rövid ideig éleszteni kellett”.

A ritmusos nyikorgás most cseppet sem zavarja őket, apám kéjesen dörmögi anyám fülébe, hogy na, most aztán prímák az izmaid, Mari, nincs is ennél jobb, csak a jéghideg fröccs, meg a pörkölt nokedlivel.

Volt egyszer egy lány, aki fel akart menni a Holdra, nem a foszforeszkáló kavicsokért, amikről az apja mesélte, hogy majd befőttesüvegbe zárva elűzik a szoba árnyait; hanem mert hitte, hogy onnan fentről minden látható.

Hősünk testét a bosszú tüzes katlana fűtötte: hát azért mégsem lehet őt legyőzni, ilyen csúfondárosan semmiképp sem. Nagyot szippantott az állott levegőből, érezte a régi bútorokból kiszökő dohszagot, magába szívta azt is, mintha a múlt kipárolgása ősapái szellemét rejtené.

Odafent hárman vagyunk csak: egy ázsiai és egy afrikai lány, meg persze én. Öltönyös férfiak jönnek; néha egyesével az elfüggönyözött kabinba visznek, máskor csak hanyatt döntenek a kemény padlón és a formaságokkal mit sem törődve, mint egy kiéhezett falka, rontanak ránk.

Mondtam én nektek, ezek szerelmesek, ti meg csak ráztátok a fejeteket: tanár diák viszony, az itt nem módi. Na meg annál több esze van ennek a jóembernek. Most akkor kinek volt igaza, kérem szépen?