Tag: Réti Atilla

Álmosan reggelizem, közben anyám utasításain és a kipakolt könyveken futtatom szememet. Apám mondása visszhangzik fülemben: Amilyen magas vagy, olyannyira lusta.

A magas lány, aki imád baszni, így emlegettek mindenütt a férfiak. Az egyetem után az iskolákban és a sportklubokban is, ahol edzősködtem. Az utcákban, ahol laktam. Később a Névtelen Alkoholisták Klubjában. Még később a jógacsoportban.

Ki a szabadba! Szemtől szembe a természettel! Csak ez frissíthet fel. Új erőt csak odakint nyerhetek. Igaz is, olyan a piktúra, mint Antheus. Elgyengül, hanyatlik, ha eltávolodik a természettől, s ifjú erőre kél, mihelyt közvetlenül érintkezik az anyafölddel.

Egy hófehér tollú, kecses röptű nősténygalamb egészen közel szállt Alexhez. Turbékolt valamit neki, majd a következő percben a két csapat újra kettévált. Az idegenek raja magával sodorta Alexet dél felé. Talán az Alex begyében rejtőzködő láthatatlan mágnes zavarodott meg?

Nem, ennél közelebb nem kerültem a laktanyához. Egy gyári teherautóra pakoltuk ömlesztve a halottakat, sebesülteket, sokkban lévőket. Felszöktem a platóra, ahol a szerelmem feküdt, hogy ne veszítsem szem elől.