a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Az a megálló Budapest szégyene, és minden egyes ide érkező turista látja! Csikkhegyek és 90-es évekből itt ragadt restik, lángosos, Pizza King és harisnyabolt, ahol a ragtapaszon kívül már minden kapható; a dizájner drogokat is beleértve, persze csak akkor, ha bennfentes vagy.
Nincs légy, nincs élet, nincs én. Én pedig akarok lenni, tehát kell szereznem legyet, ugye.
Nagy levegőt vettem, próbáltam vizualizálni a baromi drága relaxációs tanfolyamon hallottakat, orron be, szájon ki „arossebé’ fizettemegyrakatpénzthaegyilyenszitutnemtokmegoldani”. Orron be.
A ház az egyik vízbe nyúló szirtjén áll és én esküt tettem, hogy ha a fene fenét eszik is, megmártózom az Atlanti-óceánban. Hozzáteszem, hogy nekem a sportuszoda úszómedencéje is hideg és az itt eltöltött tizenhárom év alatt egyszer sem úsztam a tengerben.
A nap delelőn volt, a hajnali harmat rég felszáradt, én pedig feküdtem a meleg földön, szívtam magamba a tavaszi napsugarakat, és élveztem, ahogy Márti a finom, ovális keféjével rendezi a szőröm. Ennél nincs jobb a világon.
Karcsú leszek és szexi hamarosan, és ha ez sikerül, akkor nem leszek majd szingli, ismét kiköltözhetek anyáméktól. Remélhetőleg erre sor kerül, még mielőtt megölnénk egymást.