

– Mit kell tudnod, ha bűncselekmény áldozata lettél és feljelentést akarsz tenni? Hogy hol, milyen formában tudod ezt megtenni és mi fog történni a továbbiakban, arról a Rendőrség hivatalos ismertetőjéből tájékozódhatsz.
http://www.police.hu/ugyintezes/mit-tegyek
-Hova fordulhatsz, ha arra utaló jeleket tapasztalsz, hogy a környezetedben egy kiskorú esetleg veszélyben lehet?
A Család-és gyermekjóléti szolgáltatás keretein belül gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer működik, amelynek tagjai például a védőnői szolgálat, a háziorvos, házi gyermekorvos és a jegyző is. Ők jelzéssel élnek a Család-és Gyermekvédelmi Szolgálat felé, gyermek esetén az azonnali intézkedést szükségessé tevő súlyos veszélyeztetettség esetén a jelzést a területileg illetékes gyámhivatal felé és a Család-és Gyermekjóléti Szolgálat felé is meg kell tenni.
Fizikai illetve pszichés bántalmazás a családban valamint a gyermek szexuális zaklatása kiemelten súlyos problémának, veszélyeztetésnek számít.
Bejelentést állampolgárként is lehet tenni.
Amit a jelzőrendszer működéséről tudni kell, valamint arról, hogy mi fog történni a bejelentés után, az alábbi, az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján elhelyezett tájékoztatóban találhatjuk meg.
http://www.tamogatoweb.hu/…/protokoll_01_2017_08_22.pdf…
Hol kaphatsz teljes körű információt és segítséget, ha azonnali veszélyben vagy te és esetleg a gyermeked is és úgy érzed, hogy nincs elég érdekérvényesítő képességed segítség nélkül vagy attól félsz, hogy a helyzetetek még rosszabbá válhat és a bántalmazó még erősebben fog fellépni, ha lépni próbálsz és ez kiderül?
Ilyen esetben 0-24 órában tudod hívni az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (OKIT) , amely azért jött létre, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció áldozatainak , szükség esetén az elhelyezésükről is gondoskodjon. A telefonszám: +36 80 20 55 20, bővebb információt pedig itt érhetsz el:
Ha a legfontosabb az ingyenes jogi segítség, esetleg képviselet lenne az élethelyzetedben, akkor a Kormányhivatal által nyújtott ingyenes jogi segítségnyújtást veheted igénybe rászorultság esetén, pl gyermekelhelyezés és tartásdíj témákban. A feltételeket itt olvashatod:
Egyesületi és alapítványi segítségnyújtás:
NANE: Nők és gyermekek elleni erőszak áldozatai és segítőik kereshetik a +36 80 505 101 telefonszámon hétfő, kedd, csütörtök és péntek délután hat és este tíz óra között valamint csütörtöki napokon dél és délután kettő között. A családon belüli és szexuális erőszak áldozatainak és segítőik számára chatsegélyt is működtetnek.
Patent: Jogsegélyszolgálatuk jogi és pszichológiai információkat tud biztosítani, 06 70 220 2505 számon szerdánként 16 és 18 óra között, valamint csütörtöki napokon 10 és 12 között, de emailt is lehet nekik írni. Ezen kívül korlátozott számban integrált ügyfélellátást is tudnak biztosítani, ami jogi, pszichológiai és szociális, összehangolt támogatást jelent.
Hintalovon Gyermekjogi Központ: chatsegélyt működtetnek, ilyen formában tudjátok velük felvenni a kapcsolatot.
Milyen lehetőségetek van, ha olyan időpontban van szükségetek információra, amikor a fenti szervezetek nem érhetőek el?
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét (LESZ) tudjátok hívni, pl családi vagy iskolai probléma esetén is, ők éjjel-nappal elérhetők
Ha gyerek, serdülő, kamasz vagy a környezetedben valaki, akinek segítségre, meghallgatásra van szüksége, ezt a segélyvonalat hívhatod:
http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/subpage.php#codeword0
Ha mindenképpen anonim szeretnél maradni, itt teheted fel a kérdéseidet írásban a honlap erre kialakított felületén:
Ha pedig speciális élethelyzeted miatt még több információra van szükséged, a Hintalovon Gyeremekjogi Alapítvány gyűjtésében itt találsz egy listát további lehetőségekről: