Tag: Fischer Paula

Emlékszem minden évben a szülinapomra, a reggeli telefoncsörgésre és a rekedtes hangodra, amint felköszöntesz; ugyanolyan, mint gyerekkoromban.

Láttam az arcán az elszántságot, kócos haját hátrasimította, amint felszállt az első ajtón és kaján vigyorral leült az ülésre. Egy pillanatra sem engedte el a kezemet.

Fogalmam sincs, mit tudok kihozni belőle. És Jánossal mehetek…
A helyszínen egy pillanatra sem hagy magamra. Mindenkinek bemutat, dicsér, hogy micsoda ötletes a projektem, mintha az egész az én érdemem lenne. Zavarban vagyok, de élvezem az idősebb kutatók érdeklődő tekintetét, amikor a kísérleteinkről kérdeznek, és ámuldozva hallgatom a tapasztalataikat.

A nyár balzsamos levegője hirtelen megdermedt, Milly a melltartója után kutatott a vízben, Javi segített neki. Jenny a konyhába viharzott, töltött magának egy italt, rágyújtott az asztalon felejtett spanglira, és a fotelbe rogyott csuromvizesen.

Olyan lassan jött, hogy az volt az érzése az embernek, övé a világ összes ideje. Sötét, drótszerű haja mögül alig látszik ki az apró gombszeme. Szájából görbén lógott a cigi, meg se fogta, csak meredt maga elé, lefelé az utcára, majd egy sanda pillantást vetett rám, látszott rajta, hogy őt most igazából semmi sem érdekli, az sem, hogy valószínűleg sosem fog odaérni, ahova indult. Irigyeltem a nemtörődömségét, már akkor is.