Bíró Adrienn: Klasszikus
Próbálta elképzelni, hogy a felesége sárga gumikesztyűt húz a gyönyörűen manikűrözött kezére, majd leguggol és nekiáll egy kefével a slozit tisztogatni. Annyira komikus gondolat volt, hogy felröhögött.
Category: novella
Boyai F. Karla: A szörnyeteg
Előtte volt a minta. Látta minden nap. Először csak egy sör, aztán több. Majd jöttek a felesek, később már a nap is úgy indult. Volt, hogy iskolából hazaérve, délután kettőkor, a ház előtti kerítésbe kapaszkodva találta meg a saját vizeletében úszó, összefüggéstelenül óbégató apját.
Szénási Krisztina: Szentélet
Elismeréssel adózott a festmény közepén tornyosuló férfialak erejének és nyilvánvaló bátorságának. Várta, hogy elöntse lelkét valamiféle megkönnyebbülés, de hiába, a mindent átmosó, megváltó érzések nem keltek életre benne.
Árvai M. Tekla: Eltűnve
A felesége világéletében körültekintő utazó volt. Minden indulás előtt az íróasztal fiókjában hagyott egy borítékot a teendőkről és tudnivalókról, arra az esetre, „ha velem valami történne”, és persze a távolléte minden napjára adott utasításokat. Mintha az élet nélküle nem is folytatódna.
Horváth Tamás: Fagradalsfjall
Nincs rosszabb annál, mint a szeretteink mellett magányosnak lenni.
Nemes Adél: Játékosok, szurkolók
„Tudod te egyáltalán, mit csinál egy szociális munkás? Hogy milyen lecsúszott emberekkel kell bajlódnia? Nem adok neked egy évet sem ezen a szakon!” Ez tizenkét éve volt. Azóta hordozza magában ezeket a mondatokat.
Beke Borbála: Legjobb csapat
Érzem, ahogy a kötél lendül egyet, a cipőm orrával próbálom megtartani magam, de megcsúszik a talpam. A büdös francba, hallom fentről Pista bácsi hangját, jaj, csak óvatosan, kiabál anyu, jó érzés, hogy aggódik.
Kovács Kriszta: Pipacs
A téglaépület mögött a kerítés, egészen a töltésig, szabad járást engedett. Kevesen sétáltak arra. A begyűjtöttek inkább ültek és vártak. Beosztották energiájukat, tartogatták a hallomásból ismert, könyörtelen, embert próbáló, hosszú vonatútra.
Hámori Márti: Signature manikűr
Csak panaszkodni tudsz? Ez hír? Ilyenekkel foglalkozol? Ne haragudj, de dolgom van, nem érek rá ezt hallgatni, dorgálja le őt, pedig Lívia – egyre jobban szorongva – igyekszik figyelni arra, mit mond.
Lévay Luca Sára: Az utolsó meséd
Kedvenc úticélod az Óperenciás-tenger legkisebb szigete, a Banán-sziget volt, meséid is mind az ottani életről szóltak. Kezdetben csak nevettem rajta, hisz se Óperenciás-tenger, se Banán-sziget nem létezik, ám egy idő után kezdtem hinni neked.
Borsós Jolka: Tökmag
Pár nap híján egyszerre szakadt el a térdszalagunk. Neki az edzésen, úgy mondta, kitörés közben. Én csak elestem a buszon, miközben a hosszú fémkígyóként tekergő Ikarusz csuklójában egyensúlyoztam.
Gerber Erika: Az ecetesuborka
Csak egy kanállal kéne ennem, nem többet, csak egy kicsi kanálkával, legyek jó kislány és nyissam ki szépen a számat, de a szám nem mozdul és nem érez, elzsibbadtak benne az ízek.
Birovits Zsuzsanna: Téves hívás
Az ablaktörlőn még nem cserélted ki a gumit. Nyikorog, minden törlésnél. Egyszer megkérdeztem, mikor veszel újat. Azt válaszoltad, hogy ne pofázzak bele
Kelemen Ágnes: Karácsonyi áhitat 2.0
– Normális vagy? Nem érted, amit mondok? Kurvára nem értesz a kutyákhoz, mondom, hogy fogd vissza, mit csinálsz?! Nem úgy kell! Add ide! Add már ide…
Kássa Zoé: A lemez forog tovább…
Annyira más voltál, mint én. Te vicces, vagány és cserfes. Mindenkivel el tudtál beszélgetni. Én meg pont az ellenkezője: félénk, visszahúzódó és magamnak való.
Erica Schweitzer: Balra, nagy ívben 1.
Az jár a fejemben, hogy ha a másik kereszteződés felé mentünk volna, ahol jelzőlámpa is van, már rég kint lehetnénk. De nem mondom ki hangosan, nem szoktam beleszólni a döntéseibe.
Pribus Maja: Vele ébredni
Beszélnem kell a főnökömmel, délután állásinterjút kell tartanom, egy ismerősöm jelezte tegnap, hogy fel akar majd hívni… Semmi fontos, amiért hamar el kéne hagynom a házat.
Szücs Dániel: Csapó egy, ludaim kettő
Apró helyiség, benne cingár férfi, molett nő. A férfi – fiatalabb, alacsonyabb, mint a nő, mégis erősen kopaszodik – ordít, hadonászik, lobog a nyakbaakasztó, csörög rajta a kulcs, villog a névtábla műanyag tokja.
Szarvas Ferenc: Férfititok
Ilike a nappaliban zokogni kezd, és azt kiabálja, hogy akkor én csak kaland vagyok, hát ennyit érek, akkor maradj azzal a tehénnel, és kirohan az előszobába, feltépi a gardrób lamellás fenyőfa ajtaját, leakasztja a pulóverét a vállfáról, a vállára dobja, lehajol és elkezdi fűzni a cipőjét.