
Lovass Adél: Két cserép levendula
Először csak az implantátum behelyezésével járó műtéti eljárások mozdulataira tudtam gondolni. Ahogy a mell mirigyállománya, a vöröses izom, a sárgás zsírszövetek szétválasztása történik.
a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Először csak az implantátum behelyezésével járó műtéti eljárások mozdulataira tudtam gondolni. Ahogy a mell mirigyállománya, a vöröses izom, a sárgás zsírszövetek szétválasztása történik.
Nem érzek semmit. Próbálok sírni, az sem megy. Közben felbolydul a ház, mindenki egyszerre beszél, kiabál és rohangál.
Bort vett, jófajtát, meg whiskeyt, középkategóriásat. Átsuhant az emlékezet barázdáin a Kőbányai, és büszkén fizetett, amiért nem követi az apai mintát.
– Tehát akkor ismertetem a tényállást. Mivel az örökhagyó végintézkedés nélkül halálozott el, ezért törvényes öröklés jogcímén a férj, valamint a gyermekei egymás közötti egyenlő arányban hivatottak az öröklésre.
Kitapogatja most a gátizmokat. Nem, nem ott viszket, hanem hátrébb. Aranyere lenne? A gát húsa kemény, sima. Nem úgy, mint az első után.
Sikongatva hátráltunk, olyan sietősen, hogy Dokival egymás lábába gabalyodva zuhantunk a perzselő betonra. Szúró fájdalom áradt a könyökömből – azonnal tudtam, hogy lehorzsoltam a bőrt. A Doki térdébe fúródott apró, szürkéskék kavicsok mellett is vér szivárgott.
Örülnek egymásnak, őszintén. Istenem, gondolja Zsuzsa, a mosolya még mindig olyan kisfiús, félszeg és kedves. Dávid egyébként is kedves volt, de főképp romantikus és humoros. Mennyit nevettek, te jó ég! És a beszélgetéseik!
A mellkasomban kellemesen bizsereg az elégedettség. Apa pénzeli a suli alapítványát, akármit mondhatok, Ungvári úgysem mer megbüntetni. Az igazgató nem fog oda szarni, ahonnan eszik, apát pedig annyira se érdekli ez az egész, mint egy koszfolt a cipője talpán.
Virág mindig lenyűgözött azzal, hogy egyszerre tudott meggyőző, kedves és vibráló lenni. Mindig nyerni akart. Az ügyért, a csapatért, az emberért. Ha kiállt valami mellett, akkor azzal a határozott szándékkal tette, hogy előremozdítsa a dolgokat.
15 óra 15 perc. Elrohansz az Aldiba beszerezni a csirkemellet és a póréhagymát. Csiripelnek a madarak, ez pár pillanatra elvonja a figyelmed a gyomrod korgásáról. Az Aldiban elképesztően büszke vagy magadra, hogy képes vagy mosolyogni az emberekre, miközben bepakolsz a bevásárlókosárba.
Karnevál a szocializmus vidéki kisvárosában. Túlharsogja a pléhjancsit, és a barátnője fülébe mondja titkos vágyát. Azt, hogy ha felnő, olyan társat szeretne, aki mellett az egész élet ilyen színes és kalandos lesz.
– Hova utazik? – kérdezte a sofőr, aki cseppet sem hasonlított Robert De Niróra, a jobb arcán viszont egy rövid, de jól látható vágás húzódott.
Elképzelem, hogy mégsem képzellek.
Picassóval ellentétben, mesélte, aki született zseni volt, aki hatévesen hatvanéves volt és hatvanévesen hatéves, akitől rettegtek a kortársai, hogy elszívja előlük a levegőt, Van Gogh nem szívott el senki elől semmit. Simán csak elhangyásodott harmincöt évesen, aztán rákente a festéket a vászonra. Ennyi történt – elemezte a múltat.
Nem bírta az erős fényt, megfájdult tőle a feje, így inkább egész nap a lakásban maradt. Folyton pakolt. Ha nem tehette, vibrált benne a feszültség, amiről sosem tudta megmondani, honnan ered, csak azt érezte, ahogy átveszi az uralmat a teste felett.
Belül ujjongtam és sikítottam, mint tinilányok a Beatles koncerten, de azért igyekeztem rezzenéstelen arccal hallgatni. Kérte, hogy fogjam fel a helyzet súlyát és ne mosolyogjak, mert nagyon nehezen hozta meg ezt a döntést, és ez egy meghatározó pillanat az életében.
A szomszédból átszűrődő zajok egyre hangosabbak lettek. Az asszony a falhoz somfordált, tölcsérként emelte a kezét a füléhez, és úgy hallgatózott.
– Épp most törtek össze valamit – tudósított
Szaporán szuszog. Keserű verejtékszag árad belőle. Beállt velünk kosarazni az órán, élet-halál harcot vívtunk a pályán, és én a negyvenöt perc alatt végig hitegettem magam, hogy csak a megerőltetéstől liheg, és csak a hatékony védekezés érdekében tolja nekem az ágyékát vagy karol át hátulról.
Anyámmal megkönnyebbülve öleltük meg egymást, de mégsem voltunk felhőtlenül boldogok. Eszembe jutott az az idő, amikor még rajongtam érte. Fogalmam se volt, hol bicsaklott meg ez az egész.