a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
– Bazdmeg, Karesz, mi ez az ócska cipő rajtad? A múltkor adtam pénzt tisztességes munkavédelmi bakancsra. Hogy hívjak most hozzád mentőt? Biztos, hogy felnyomnak a munkavédelmiseknél, és repülünk mindketten, te is, én is. Ezt a szar zenét meg kapcsoljátok már ki!
Egy napra elfelejteném, hogy tényleg beleőszültem ebbe az egészbe, és hogy az arcom alapján már biztos nem kérne tőlem a kutya se személyit a dohányboltban.
Leanderbokrok szegélyezték a partot, piros, rózsaszín és fehér virágok tömege nyílt, mint egy színekkel retusált képeslapon.
Jorge úgy érezte, hirtelen kiszalad a lába alól a talaj. Zúgott a feje, s az elméje a halaskofa sivító pletyka hangján azt ismételgette, hogy kék bálna, kék bálna, kék bálna.
Szombaton hatkor egy üveg borral a kezében Gyula becsenget a felette lévő lakásba. Egy otthonos fészek és egy macska fogadja. A férfi lábát kaparófának gondolhatja, mert üdvözlésképpen a farmernadrágjába mélyeszti elülső karmait, míg a hátsó lábával elrugaszkodik, hogy minél közelebbről vizsgálhassa meg az ismeretlen férfit, aki nem igazán élvezi ezt a köszöntést.
Néz apára, és elragadtatott arccal bólogat. Persze, most ő a szófogadó, jó kislány, de ki mutatta meg, hogy egy egyszerű Google kereséssel „megmagyarázhatatlan rejtélyek” micsoda világába pottyanunk.
A jegyellenőrzés még este lezajlott. Reggel a határellenőrzésre ébredtek. A határőrök csak annyit mondtak, ’passport’. Zoliban hirtelen megfagyott a vér.
Nem tudta élvezni vakációját. Céltalanul lődörgött a parton, vagy a tévé előtt szívta egymás után a cigarettákat. Látta magát, ahogy véletlenül rossz mappába rakja a számlákat. ,,Elvesztem! Kirúgnak, munkanélküli leszek, nem fogom tudni fizetni a számlákat, és mehetek a híd alá!” – sírta az üres szobának.
Lesodrod az ültetőkártyákat is a főasztalról, Barbi anyut, Barbi aput, Barbi tesót, a szertartás utánra külön meghívó szólt; sajnálja, de anyád vállalhatatlan, füledben Barbi hangja cseng, pont úgy, mint egy ultrahangos fogkőeltávolító; a gyertyák, a háromkaros gyertyatartó, a greenery köszönőkártyák már mind a padlón.
“Lepa”, ezt mondja Annának, és végighúzza ujjait a csadoron, mintha a haját simítaná. Anna ettől zavarba jön. Három óra, mutatja ujjain az utazási időt.
Nem kúszott, de nem is szökdelt ostoba felelőtlenséggel. Komótosan és magabiztosan lépegetett, egyszerre csak az egyik lábát emelve fel. Sose láttam még nyulat így közlekedni.
Egyesek az éj leple alatt mégiscsak a könnyebb megoldást vették igénybe, hogy fáikat szűkös lakásaikba juttassák, vagy azoktól megszabaduljanak. Merészségüket a liftek sarkaiban kisöpörhetetlenül összegyűlt tűlevelek jelezték.
Huszonöt éves vagyok. Egyedül élek. Bejártam Barcelonát, New Yorkot, Los Angelest, San Franciscot, mégis a sors fintora, hogy újra Életemszerelme mellett kötöttem ki. Igen, a korábbi nyári kaland mellett.
A parketta felújítására már nem futotta, úgyhogy az a födémmel együtt mozgott és recsegett, ha a gyerekek kergetőztek. Ez nem kevés konfliktust okozott az alsó lakóval.
Egyszer vacsora után kiszöktem Nagymamától, és elbújtam, hogy meglessem, hol lakik. Pontban nyolckor felállt és komótosan elsétált a falu végére.
A világon hódít a kézműveskávézók körében a kevésbé pörkölt, savanyúbb kávé. Minden tiszteletem az övék, de azt iszogassák csak a szépreményű hipszterek. Én régi vágásúként változatlanul az olasz pörkölés híve vagyok.
Nyikorgott a kapum, ahogy kinyitotta, majd gondosan behúzta maga után. – Tudja, kislány –, ezt a cseresznyefát permetezni kellett volna időben. Mire beérik, tele lesz apró kukacokkal. Szereti a cseresznyét?
Hetvenéves elmúlt, mire eljutott egy focimeccsre újdonsült barátaival, köztük Günterrel, akivel csak néhány hete ismerkedett meg kedvenc sarki kocsmájában. Günter szerezte a jegyeket, ő intézte a buszt és természetesen a sörről is ő gondoskodott.
A tankban alig volt benzin, azon nagyon izgult, mert a tanfolyamon nem magyarázták el rendesen, hogy kell tankolni. Meg akarta kérni a szomszéd Icáékat, hogy menjenek el egyszer együtt, de aztán elment a kedve tőle.
