
Tag: Kocsis Gergely


Kocsis Gergely: Bryan úr
Mit képzelnek ezek! A szomszédból valami ütemesen csapkodni kezdte a kabinja falát, mintha megint dulakodtak volna. Bryan úr undorodva értette meg, hogy most nem erről van szó, hanem az üzekedés semmivel nem összetéveszthető hangjait hallja.

Kocsis Gergely: Polaroid
Rick éppen egy apró ebihalnak képzelte magát, amelyet hazafelé tartva a nyugati 800-as utcán, a folyóból kiöntött tócsákban szokott hosszasan tanulmányozni. Uzsonnászacskóba söpörve viszi el őket a közeli csatornához. Jó érzéssel töltötte el, hogy az életük az ő kezében van, de közben pontosan tudta, hogy csak néhány éli túl az utat, mert csak nagyon kevés vizet tudott a zacskóba seperni a kezével.

Kocsis Gergely: Csúcsragadozó
Inke úgy érezte magát, mint amikor gyerekkorában Nagyi elvitte a templomba. Ahogy ült csendesen a padok között, minden idegen volt a számára, és valaki másnak szólt az ige, az ének, miközben ő már tűkön ült, rohanni akart a vasárnapi sokadalomba.

Kocsis Gergely: Isten, haza, család
Róth csendben tanulmányozta Habarcsikot, aki az izgalomtól még jobban kivörösödött, és gyöngyözni kezdett a homloka is. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valami nem stimmel. Az évek alatt kifejlesztett egészséges paranoia már sokszor mentette meg az életét. És most ez a vészharang ismét megkondult benne.

Felhő Café Portrék – Koch Beatrix és Kocsis Gergely beszélgetése
Koch Beatrix, a “Svájc – végállomás” c. könyv szerzője a vendége Kocsis Gergely podcastsorozatának.

Kocsis Gergely: Ödön
Megszűnt minden élet, az emberek már nem járnak sehova, képzelje, hova jutottam: Jókait olvasok, valahogy megnyugtatnak a bekezdésnyi tájleírások, most, hogy nem utazunk sehova.

Felhő Café Portrék – Pap Évával beszélget Kocsis Gergely
A Felhő Café Portrék Podcast irodalmi portrésorozat következő vendége Pap Éva. Évával megmerítkezünk egy kicsit a dél-szláv életérzésben, mesél saját útjáról, hogyan alakult ki regényeinek ez az élettel teli világa. Beszélgetünk az új regénye, a Mielőtt lemegy a nap szeretettelifogadtatásáról a határ mindkét – magyar és szerb – oldalán.

Felhő Café Portrék – Stájn Emmával beszélget Kocsis Gergely

Felhő Café Portrék: Kocsis Gergely Kozma Lilla Ritával beszélget
A Felhő Café Portrék podcast, irodalmi portrésorozat második vendége Kozma Lilla Rita volt. Beszélgetésünk során kitértünk az idén megjelenő Utcamesék kötet születésére és megalkotására, a korai traumáját feldolgozó cikksorozatára, az utcán élő hajléktalan emberek szolgálatában eltöltött időszakára.

Felhő Café portrék

Kocsis Gergely: Caldo, comodo e carico
A világon hódít a kézműveskávézók körében a kevésbé pörkölt, savanyúbb kávé. Minden tiszteletem az övék, de azt iszogassák csak a szépreményű hipszterek. Én régi vágásúként változatlanul az olasz pörkölés híve vagyok.

Kocsis Gergely: Vágyak
Az alsós Jakab Pisti szavalta a Nemzeti dalt: az első versszakot még nagy átéléssel, de később egyre többször akadt meg, behallatszott Tibor bácsi ideges súgása a mikrofonba. A „Hol sírjaink domborulnak” strófánál Pisti összeomlott, mindenkinek világos volt, hogy nem fogja tudni folytatni, innen-onnan gúnyos kacajt kapott fel a szél.

Kocsis Gergely: A kígyó
A repedezett, zöld faajtón hármat koppantott: egy hosszú, egy rövid és még egy hosszú. Pam-pa-pam. A gyönyör szimfóniája. Egy kis dallam kezdett formálódni rá a fejében, pattogós fúvósokkal, telt hangzású vonósokkal.

Az írás lendülete
A Péterfy Akadémia regénykarbantartó csoportjának hallgatói beszélgetnek írásról, ihletről, munkakedvről és önfegyelemről. A résztvevők: Zakar Veronika, Lukács Edit, Vályi-Nagy Erika, Kocsis Gergely, Sáringer Attila, Bak Zsófia.

Kocsis Gergely: A szivar
Miguel iszonyúan másnapos volt, a tegnapi éjszakát Pedróval nagyon csúnyán átitták, az anyja hozott nekik friss rumot a szülőfalujából, azt szopogatták egész este. Pedro úgy hányt, mint egy terhes csitri.

Mit olvasunk mi és mit olvasnak a gyerekeink?
A Felhő Café első online beszélgetése.

Kocsis Gergely: Borsodi 250
Felvette a tisztábbik ingét, rá az ünnepi, árpádsávos melegítőfelsőjét, zsebébe rakta kedvenc rugós kését, és úgy várt egész délután. Csak a légy zümmögött fáradtan körbe-körbe a szobában. „Hatkor nyitnak ki” – mondta az öreg Józsi a kerítés felett, aki mindig mindent tudott. Marcsi a sorozatát bámulta, fel sem nézett belőle egész délután.