
Kocsis Gergely: Medvejev elvtárs
Zseblámpa világít a szemembe, arra ébredek. Ketten rángatnak fel a priccsemről, majd végig a folyosón. Ujjukat mélyen belevájják a karomba. Nem érzem a jobb lábam, mint egy holt terhet húzom magam után a földön.
a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Zseblámpa világít a szemembe, arra ébredek. Ketten rángatnak fel a priccsemről, majd végig a folyosón. Ujjukat mélyen belevájják a karomba. Nem érzem a jobb lábam, mint egy holt terhet húzom magam után a földön.
Mit képzelnek ezek! A szomszédból valami ütemesen csapkodni kezdte a kabinja falát, mintha megint dulakodtak volna. Bryan úr undorodva értette meg, hogy most nem erről van szó, hanem az üzekedés semmivel nem összetéveszthető hangjait hallja.
Rick éppen egy apró ebihalnak képzelte magát, amelyet hazafelé tartva a nyugati 800-as utcán, a folyóból kiöntött tócsákban szokott hosszasan tanulmányozni. Uzsonnászacskóba söpörve viszi el őket a közeli csatornához. Jó érzéssel töltötte el, hogy az életük az ő kezében van, de közben pontosan tudta, hogy csak néhány éli túl az utat, mert csak nagyon kevés vizet tudott a zacskóba seperni a kezével.
Inke úgy érezte magát, mint amikor gyerekkorában Nagyi elvitte a templomba. Ahogy ült csendesen a padok között, minden idegen volt a számára, és valaki másnak szólt az ige, az ének, miközben ő már tűkön ült, rohanni akart a vasárnapi sokadalomba.
Róth csendben tanulmányozta Habarcsikot, aki az izgalomtól még jobban kivörösödött, és gyöngyözni kezdett a homloka is. Nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valami nem stimmel. Az évek alatt kifejlesztett egészséges paranoia már sokszor mentette meg az életét. És most ez a vészharang ismét megkondult benne.
Koch Beatrix, a “Svájc – végállomás” c. könyv szerzője a vendége Kocsis Gergely podcastsorozatának.
Megszűnt minden élet, az emberek már nem járnak sehova, képzelje, hova jutottam: Jókait olvasok, valahogy megnyugtatnak a bekezdésnyi tájleírások, most, hogy nem utazunk sehova.
A Felhő Café Portrék Podcast irodalmi portrésorozat következő vendége Pap Éva. Évával megmerítkezünk egy kicsit a dél-szláv életérzésben, mesél saját útjáról, hogyan alakult ki regényeinek ez az élettel teli világa. Beszélgetünk az új regénye, a Mielőtt lemegy a nap szeretettelifogadtatásáról a határ mindkét – magyar és szerb – oldalán.
A Felhő Café Portrék podcast, irodalmi portrésorozat második vendége Kozma Lilla Rita volt. Beszélgetésünk során kitértünk az idén megjelenő Utcamesék kötet születésére és megalkotására, a korai traumáját feldolgozó cikksorozatára, az utcán élő hajléktalan emberek szolgálatában eltöltött időszakára.
A világon hódít a kézműveskávézók körében a kevésbé pörkölt, savanyúbb kávé. Minden tiszteletem az övék, de azt iszogassák csak a szépreményű hipszterek. Én régi vágásúként változatlanul az olasz pörkölés híve vagyok.
Az alsós Jakab Pisti szavalta a Nemzeti dalt: az első versszakot még nagy átéléssel, de később egyre többször akadt meg, behallatszott Tibor bácsi ideges súgása a mikrofonba. A „Hol sírjaink domborulnak” strófánál Pisti összeomlott, mindenkinek világos volt, hogy nem fogja tudni folytatni, innen-onnan gúnyos kacajt kapott fel a szél.
A repedezett, zöld faajtón hármat koppantott: egy hosszú, egy rövid és még egy hosszú. Pam-pa-pam. A gyönyör szimfóniája. Egy kis dallam kezdett formálódni rá a fejében, pattogós fúvósokkal, telt hangzású vonósokkal.
A Péterfy Akadémia regénykarbantartó csoportjának hallgatói beszélgetnek írásról, ihletről, munkakedvről és önfegyelemről. A résztvevők: Zakar Veronika, Lukács Edit, Vályi-Nagy Erika, Kocsis Gergely, Sáringer Attila, Bak Zsófia.
Miguel iszonyúan másnapos volt, a tegnapi éjszakát Pedróval nagyon csúnyán átitták, az anyja hozott nekik friss rumot a szülőfalujából, azt szopogatták egész este. Pedro úgy hányt, mint egy terhes csitri.
A Felhő Café első online beszélgetése.
Felvette a tisztábbik ingét, rá az ünnepi, árpádsávos melegítőfelsőjét, zsebébe rakta kedvenc rugós kését, és úgy várt egész délután. Csak a légy zümmögött fáradtan körbe-körbe a szobában. „Hatkor nyitnak ki” – mondta az öreg Józsi a kerítés felett, aki mindig mindent tudott. Marcsi a sorozatát bámulta, fel sem nézett belőle egész délután.