novella

Molnár Sára: Pörgős szoknya

Utoljára a menyasszonyi ruháját veszi elő. A szoknya ugyanolyan, mint a többi, hosszú, bő, rakott és tarka-barka, csak a kötény más, mert az nagyon ünnepi: egyszínű piros, és aranyozott a szegélye. Kérdi, nem akarnám-e felpróbálni.

novella

Molnár Sára: A szökés

Esténként tüzet rakunk, hogy melegedjünk, és lássunk végre valami szépet. Ez nekünk a luxus most. Mintha nem is a határokon bújkálva, lopakodva, szögesdrótokon átmászva vonulnánk végig az európai kontinensen.

novella

Molnár Sára: A vagonlakó

Mostanában a vagonban sokat gondolkodom ezen a mi helyzetünkön, és utólag úgy látom, mindegy volt, mit döntünk. Így is, úgy is elküldtek volna minket, hisz a románok központosítottak, önkormányzatok már nincsenek.

novella

Molnár Sára: Napfogyatkozás

Elővett egy darab kenyeret, szalonnát, meg egy nagy bicskát. Kipattintotta a bicska pengéjét, és falni kezdett. Anna az ablak felé fordult, nem akarta látni, milyen mohón eszik. A késre pláne nem nézett. Át kellene menni egy másik fülkébe, de ott sincs senki.

novella

Molnár Sára: Egy zacskó cucc

A menekülésemről már sokkal óvatosabban meséltem neki, és csak annyit, amennyi feltétlenül kellett ahhoz, hogy megválaszoljam a kérdéseit. Merthogy mi történt valójában, azt még a magam számára is nehéz megfogalmaznom. A legélesebben a félelemre emlékszem, és arra, hogy kételkedni kezdtem.

A hónap témája Fagy novella

Molnár Sára: Istók

A támolygó alakot bámultam, mikor meghallottam azt a finom zajt. Eltartott egy ideig, amíg rájöttem, hogy a saját fogaim koccannak össze a vacogástól. Akkor elindultam én is haza a sötétben. A Kiserdőben üvöltöttek a farkasok, a falu kutyái pedig válaszul keservesen vonítottak.

novella

Molnár Sára: Macskatánc

“A lábujjaim közé égő gyufát tettek éjjel, jeges vizet öntöttek a nyakamba, a kólámba darazsat, az arckrémes dobozomba szart kentek. Ha valami eltűnt, rámfogták, minden balhét én vittem el. “