
Szécsi Kati: Agyonlőtt gyerekkor
Anyukám elvitt, a bátyámat és engem, egy Stan és Pan filmre. A film egy pontján ki kellett vezetni a moziból, mert zokogógörcsöt kaptam. Mit lehet nevetni azon, hogy egyik ember a másik pofájába vágja a tortát?!
a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Anyukám elvitt, a bátyámat és engem, egy Stan és Pan filmre. A film egy pontján ki kellett vezetni a moziból, mert zokogógörcsöt kaptam. Mit lehet nevetni azon, hogy egyik ember a másik pofájába vágja a tortát?!
Anyukám boldogtalan, és ezért apámat okolja. Nem ismeri fel, hogy fortyogó haragja nem az apám bűne.
Nem akarom az élve eltemetett énemet összeolvasztani a lóval! Egyáltalán, úgy akarok az álmomra gondolni, mint a valóság egy kimerevített képére, amit nem „megoldani” kell, hanem elfogadni!
„Nem halhatok meg úgy, hogy nem voltam Auschwitzban!” – gondoltam. Írtam az auschwitzi múzeumba, elküldtem anyukám pontos adatait, a karjába tetovált számot, és azt is, hogy mikor hurcolták el.
Nem kelthettem túl nagy bizalmat azzal, hogy amikor mellém értek, épp kétségbeesetten csöngetve vártam, hogy a házmester felébredjen, és végre biztonságban érezhessem magam az otthonomban. Jó estét! Személyi igazolványt kérek! – csapott le rám a rend őre.
Apám kinyitotta a ruhásszekrényt és a törölközők alá becsúsztatta az abortuszra szánt pénzt. Gál doktor hétfő délután rendel, és ha szerencséjük van, még azon a héten megcsinálják a kaparást.