
Konkoly Éva: Huszonnégy óra
Csak nem tudom, hogy valóban te szólsz hozzám, vagy én őrültem meg?! De valamit tisztázzunk akkor itt, egyből az elején! Te David álma voltál, nem az enyém. Ő áhítozott mindig dél-franciaországi öregkorra.
a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Csak nem tudom, hogy valóban te szólsz hozzám, vagy én őrültem meg?! De valamit tisztázzunk akkor itt, egyből az elején! Te David álma voltál, nem az enyém. Ő áhítozott mindig dél-franciaországi öregkorra.
Leszállok egy kiálló, száraz ágra. Lengedezik a szélben. Várok, amíg ázott tollaim megszáradnak. Éhség gyötör, de türelmes vagyok. Mozdulatlanul lesem a vizet.
Anyu első biciklijét úgy álltuk körül, mint ma egy luxusautót. Halványzöld, szovjet kerékpár volt, bordó gumikkal, akkor már azt is tudtam, hogy sokat kellett várni rá, és fel kellett íratni a vegyesboltban.
Ez a madár a paradicsomi körülmények között 10.000 év evolúciós fejlődés alatt felhagyott a repüléssel és a földre költözött. Ma mindenki úgy ismeri őt, hogy a dodó.
Hetek óta nem kívánja az ételt. Amióta megtudta a dolgot, azóta alig eszik, alig alszik. El kellett ide jönnie. Látnia kellett.
Pista papa a maga módján szerette a gyereket, de hitt a következetességben és a tekintélyben, így nem sokat szarozott, a rámázást szülői kötelességnek tartotta.
Aki volt katona, tudja, miért; nincs büdösebb a világon, mint amikor a szinte átlátszó, kétes helyről származó kimenőzokni találkozik a műbőr-műanyag cipővel.
A fiú megbűvölve bámul a telefon kijelzőjébe. A lány hunyorogva nézi a készülék hátlapján megcsillanó, bántóan fénylő gyümölcsöt, amibe valaki beleharapott.
A fiú látta tekintetében az apró rezdülést, a szíve hevesebben vert, üteme beleolvadt a zene ritmusába. Még soha nem tapasztalt magán ilyesmit. Lenyűgözte a férfi szépsége.
…folyamatosan azt hitte, hogy hazamegy, de közben nem, mert a dolgok nem a látványon múlnak, például feltűnt neki, hogy az új asszonnyal betette a lábát a házba a bizalmatlanság, az őszintétlenség és a hazudozás, ami rövidesen megmérgezte az otthon légkörét…
– Mi az a viszontagság? – kérdezte Dani, aki mindannyiuk közül a legbetegebbnek tűnt.
– A viszontagság azt a sok bajt jelenti, fiam, amin keresztülmentél – válaszolta a próféta.
A mamutnő lefordított vödrön gubbasztott mozdulatlanul; lába elé révedt, szétvetett roppant térde ember nagyságú udvart kerített.
Persze, hogy itthon a legjobb, odakint, idegenben mindig csak gyüttmönt marad az ember, olyan hatalmas az a város, magányosnak érezte magát.
– Nézd meg, hogy söpörtél össze! A sarokban még ott a por. Ezt sem tudod megcsinálni rendesen!
Fél éve látom magam előtt ezt a pillanatot. Az Óvóhely az utolsó független színház az országban, és nincs helye a föld felett.