novella

Havasi Mária: Emlékfa

A per tárgya a telekhatáron terebélyesedő fa, ami árnyékot vet a felperes konyhakertjére. A hivatalos megjelölés a piszkossárga aktán „szomszédjogi per”. A kérelem szerint a fának nemcsak terebélyes lombja, de annak terpeszkedő gyökere is kipusztítja a felperes zöldségesét.

novella

Szücs Dániel: Párizsból szakállban

– Mi van?! Ta gueule, nem mondod, hogy felléptél titkos zsarunak! – Az egyik légi utaskísérő megkér minket, hogy halkabban, s’il vous plaît, de az utasok többsége látszólag nagyon jól szórakozik az előadásunkon. Közben az ülések rései között hátra pillantok. Egy barna bőrkabátos is egyre gyanúsabbá válik, ábrázatát szemügyre véve lefogadom, hogy nem egy Instagram-tripről utazik éppen haza.

novella

Csúcs Krisztina: Game over

Oké, ha ennyi neked elég, én feladom és elfogadom. De majd tíz év múlva, ha rájössz, hogy nincs gyereked, Dani meg arra, hogy neki mégsem ez az élet a tökéletes, akkor kapkodhatsz, hogy találj egy megfelelő donort.

novella

Szalontai Erika: Azt mondták…

Kiszakítva a megszokott térből és időből egy nagyvárosba cseppentem, de nem voltam büszke rá, ott toporzékol és tiltakozik belőlem egy léleknyi darabka most is az országalma mellett, ott találkoztam a barátokkal, őket is elhagytam.

novella

Fehér Mónika: Libertangó

Próbálok fékezni, de a lábam a pedálok közé szorul. A mellkasomból fogy a levegő, mintha valaki rádobott volna egy zsák cementet. Forog a rét köröttem. Egyre az jár a fejemben, hogy nem érek oda a fiúkért az iskolába.

novella

Claire Devos: A hegyek asszonya

A hegyi levegő hirtelen fogyni kezd körülöttem, és én zihálva próbálok oxigént préselni égő tüdőmbe. Tudom, hogy nem a magasság az oka, mégsem bírom csillapítani a zihálást. Mintha a hegyek asszonya jeges ujjaival fojtogatná a torkomat.

novella

Lovass Adél: A félelem molljai

Két hete, mióta tart ez az őrület, alig alszol, mesélted zokogástól elcsukló hangon, amiben az volt a legkülönösebb, hogy könnyek nélküli öklendezésnek tűnt. A könnyek elfogynak egy idő után – mondtad és én szinte szégyelltem, hogy férfi létemre épp azokat szárítottam fel arcomról a papírzsebkendővel. De nem lehetett ép ésszel, sírás nélkül kibírni ezt a tébolyt.

novella

Hámos Zita: A macska

Tibi barátja vállára tette a kezét. Búcsúzóul a fülébe súgta. – És ne bántsd azt a macskát. Nem jó a szomszédokkal rosszban lenni, pláne covid idején. Különben is, veszélyesek az ilyen öreglányok.