a Péterfy Akadémia online irodalmi folyóirata
Az anyátok szentségit! – üvöltötte a fickó, aki egy vascsővel a kezében rohant felém. Már éppen ütött volna, mikor az egész teste hirtelen eltűnt a szemem elől. Mire felocsúdtam, a bunker árkában vergődött a szerencsétlen ember. – A kurva anyátokat, nyomorult szarháziak! – üvöltötte állati hangon magáról megfeledkezve a telep ártalmatlanná lett őrzője.
A hosszú téli estéken a lépcsőházak előterébe húzódva hallgattuk tátott szájjal a hihetetlen történeteket a nagy futásokról, a lelopott kerítésekről és a fára aggatott biciklikről. Mindig arra gondoltam, mikor lehetek végre részese egy ilyen remek kalandnak. Akkor még irigyeltem a bátyámat.
A sulit mindannyian gyűlölték, alig várták, hogy nyáron véget érjen a tanítás. Mikor letudták a kötelezőt, diadalittasan, állati hangon üvöltötték az utcákon: Vesszen a suli, vesszenek a tanárok, soha többé tanulás!
Tuka egy régi esetet mesélt, amit sötét, hideg estéken mondtak el egymásnak a lakótelep huligánjai. A szereplője egy bátor, bő gatyás legény volt, aki nem félt éjjel a temetőben, fogadásból bement a sírok közé, kihúzott egy fejfát, a magasba emelte, majd visszanyomta a frissen ásott sírba.