A koszos, ütött kopott furgon satufékkel állt meg a ház előtt. A volánnál ülő középkorú, nagydarab férfi az utasoldali ablakon keresztül kinézett az egyik ikerház bejárati ajtajára. Összehúzta a szemöldökét és ingerülten a kormányra csapott az öklével. – Úgy tudtam, úgy tudtam! A rohadt görény! – sziszegte a fogai között. Hátradőlt az ülésen, és elővett egy szalvétába csomagolt szendvicset a kesztyűtartóból. Kibontotta, ránézett az órájára, ingatta egy kicsit a fejét, aztán elkezdett enni. A második harapásnál a majonéz a szendvicsből a pólójára folyt, de nem foglalkozott vele. Hol a bejárati ajtót nézte, hol az óráját. Kopasznak hívták a kollégái és az ismerősei. De még az anyja is. Vele lakott, ő csomagolta neki a szendvicset. Ingerlékeny és magának való figura volt, a hobbijai az ivás, a tévézés és a cigarettázás volt. Ezeket szerette egyszerre is csinálni. A tévézésben igénytelen volt, bármit megnézett, mivel semmi sem érdekelte. Többnyire inkább ült a foteljában, ivott, cigizett és nézte a falat. Ilyenkor sötét gondolatfoszlányok kezdtek el terjengeni a fejében, addig, amíg az anyja ordítása ki nem zökkentette. Utált otthon lakni, de egy rövid, rosszul sikerült el- és visszaköltözés után inkább nem is gondolt a külön életre. Tizenkilenc évesen volt egy mély szerelmi csalódása, ami után meggyűlölte a nőket, és nem is igazán próbálkozott tovább. Most pedig itt ült a furgonban, és a kollégáját várta.
Kattant a bejárati ajtó, kisietett rajta egy körszakállas, alacsony figura. Hosszúkás orra, mélyen ülő szeme és erős arccsontja egy állat benyomását keltette. Mindenki Görénynek hívta. Kinyílt mögötte az ajtó, egy testes asszonyság lépett ki rajta. – Te hallod, szerintem ne is gyere akkor haza, remélem legközelebb a koporsóban látlak a ravatalon, te szemét! Ne menj el, ha hozzád beszélek! Gyere vissza! – kiabált gesztikulálva a Görénynek. Az nem sokat foglalkozott vele, beült a furgonba, és becsapta maga mögött az ajtót. – Hajts! Hajts már! – sziszegte maga elé meredve. A Görénynek is a tévézés, az ivás és a cigizés volt a hobbija. Az átka pedig a kötekedő, rosszindulatú felesége. Az életben elért összes eredménye pedig a három gyereke. Egyik sem érdekelte, otthon csak a focimeccsek kötötték le. A nap többi részében pedig a meccseket várta.
A Kopasz lassan felé fordult. – Késtél már megint! Tudod jól, hogy darabszámra fizetnek! Ha korábban tudnánk kezdeni, többet be tudnánk gyűjteni! Az meg több pénz lenne! – morogta. A háttérben a kövér asszonyság még gesztikulált párat, középső ujjat mutatott a Görénynek, aztán visszavonult a házba.
A Kopasz rágyújtott, sebességbe rakta az autót, aztán elindult.
A délelőtt jól ment, megcsináltak három szállítást. A mai első probléma most jött csak, pont ebéd előtt.
A kék szemű, kecses, foltos párduc ruganyos léptekkel ballagott a sivatagban egy valószínűtlenül kék ég alatt. Gyengéd, meleg szellő borzolta rövid szőrét. Egy sárga szemű, nyugodtan ülő fekete macska felé lépdelt. A háttérben a piramisok felett egymás mellett lebegett a Nap és a Hold. Mindennek éles kontúrja volt, a homokdűnék lágyan hullámoztak. A két macska megállt egymással szemben. A fekete megszólalt mély, búgó hangján: – Az időm a tiéd! A testem a tiéd! A lelkem a tiéd! – majd ahogy lassan felállt, egy kimunkált testű, vonzó néger férfivá vált, aki egy tökéletes isten képét mutatta. A foltos párduc megrázta magát, a homok szerteszét szállt bundájából és hatalmas, vörös hajkoronává vált. Mindketten pucérak voltak. Vibráltak a homokszemek, ahogy közeledtek egymáshoz. Az ajkuk már majdnem összeért, amikor a piramisok felől dudálás hangja hallatszott. Mindent beborított a kavargó homok. A nő elhaló hangon sajnálkozott: – Ohh, ne, ne! – a dudálás egyre erősödött. Ilonka néni kinyitotta kék szemét. Ritkás, vörös haja kócos boglyaként terjengett mindenfelé. A hóna alól ásító fekete cica bújt elő. Megint dudálás hallatszott. Az idős hölgy bekötötte köntösét, és az ablakhoz sétált. A macska érdeklődve követte. Elhúzta a függönyt, és kinézett. Egy kopott fehér furgon állt a járdán keresztben, pont a háza előtt. A szunyókálástól kicsit kótyagos fejjel latolgatta magában, hogy kik lehetnek. Rablók csak nem, azok nem dudálnának, meg amúgy is fényes nappal van. Talán csomagküldők. Megnézte újra a járművet, hátha van valami az oldalára írva. De nem volt. Akkor csak egy megoldás maradt.
Odasétált a bejárati ajtóhoz, kinyitotta, de csak annyira, hogy a ki tudja dugni a fejét. Kikiabált. – Mit szeretnének? – A furgonból kiszállt két férfi. A vékony, sunyi képű rágyújtott. A nagydarab kopasz köpött egyet. Mindketten felé fordultak. A kopasz visszakiáltott: – Jó napot, hölgyem! Az Átmeneti Nyugalom öregek otthonából jöttünk. Legyen szíves, pakolja össze a holmiját, és jöjjön! – kivett a furgonból egy papírt, és ránézett. – A lánya kötött szerződést az otthonnal. De gondolom már tud róla. Jöjjön velünk, kérem! – a férfi csípőre tette a kezét, és várakozóan nézett az ajtó felé.
Ilonka néni egy pillanatig lemerevedve bámult kifelé, majd gyorsan visszahúzta a fejét, és becsapta az ajtót. A kopasz rágyújtott egy cigarettára. – Remek… – préselte ki a fogai között.
Ilonka néni idegesen járkált a lakásban. Emlékezett rá, hogy pár héttel ezelőtt volt egy-két vitájuk erről a lányával. Párszor elesett, és legutoljára kórházban is volt, de most semmi baja. Azt hitte, a lánya megértette, hogy nem akar sehova sem menni. Ez biztos csak álom. Biztos nem ébredt még fel. Újra kinézett az ablakon. A két férfi és a furgon még mindig ott volt. A furgon oldalsó ajtaja nyitva. Ez nem lehet igaz, gondolta magában. Visszament az ajtóhoz, és kikiabált: – Kérem, menjenek el, nem megyek sehova! – Meg kell találnia a telefonját, gondolta, talán ez csak valami félreértés, felhívja a lányát, és tisztázza. Kihúzta az íróasztal fiókját, és kivette a mobilt. Feltette a szemüvegét, és tárcsázta a számot. Kicsengett. Többször is. Várt, de nem vette fel senki. Közben kintről a kopasz férfi beordított. – Hölgyem, újra megkérem, hogy jöjjön velünk! Nem érünk rá egész nap!
Nem vette fel a lánya. Leült a kanapéra. Mindegy, gondolta, úgysem jöhetnek be. Az ajtót már bezárta, nem törhetnek be hozzá. Odament az ajtóhoz, és ellenőrizte a zárat. És ha már ott volt, kikiabált: – Hagyjanak békén, nem megyek sehova! – azzal visszament, és leült a kanapéra.
A Kopasz kezdett bedühödni. Rágyújtott a következő cigarettára, és már gesztikulálva ordította: – Nézze, hölgyem! Vagy velünk jön az otthonba, vagy megy az elmegyógyintézetbe! – majd nyomatékosításként rácsapott az öklével a motorháztetőre. Az idős nő összerezzent. –Elmegyógyintézet? De hát neki semmi baja. Nem zárathatják be csak úgy! – megint megpróbálta a telefont. Most sem vette fel senki. Az ablakhoz ment. – Hölgyem! – kiabált a kopasz. – Nem viccelek! Megvannak a kapcsolataink. Felhívom a főnököm, aki meg felhívja a haverját a hűvösvölgyi pszichiátrián, aztán szirénázva jönnek magáért! – megint köpött egyet. A szemben lévő ház ablakában meglebbent a függöny. Egy-két ablakból kíváncsi tekintetek figyelték a történéseket.
Ilonka néni a kanapén ült, és meredten bámulta az ablakot. Elmegyógyintézet? Az nem lehet. Megint megpróbálta felhívni a lányát. Az megint nem vette fel. Egy perc múlva pittyent a telefon. Üzenet. A lánya írta: “Szia Mama! Most mennek majd érted az otthontól. Kérlek, menj velük! Minden el van intézve. A holmijaidból majd viszek utánad később. Anna” A nő lerakta a telefont, és sírva fakadt. Arcát csontos kezébe temette, és csak sírt, percekig. Aztán felegyenesedett. Megtörölte a szemét. Összeszorította az ajkait. Felállt, és a szekrényhez ment. Kivett belőle egy bőröndöt, és belepakolt magának pár napra elegendő holmit. Ruhákat, tisztálkodószereket, törölközőt, papucsot. Arra gondolt, hogy most bemegy, és ott tisztáz mindent. Annával is megbeszéli, ha majd elmegy hozzá. De most úgy látszik, nem akar vele szóba állni. Hát jó. Később tisztáz mindent. Becsukta a bőröndöt. Felvette a macskát, megsimogatta, és egy műanyag szállítódobozba rakta. A kis fekete állat tanácstalanul nézett ki a rácsok között. Lekapcsolta a villanyórát, elzárta a vizet, és becsukott minden ablakot. Határozott léptekkel indult ki az ajtón. Kilépett, bezárta az ajtót, és elindult lefelé a lépcsőn, egyik kezében a bőrönd, másikban a macska a dobozban. A kopasz elindult felé: – A macska nem jöhet! – mondta, és megállt a nővel szemben. Ilonka néni lassan hátrálni kezdett. Ledobta a bőröndjét. A dobozt, benne a macskával, magához szorította, majd visszaindult a házhoz. A Kopasz meg a Görény elkapta két oldalról a két karját, majd határozottan visszafordították, és úgy vitték a furgonhoz, hogy a lába alig ért le a földre. Az ajtajához érve a kopasz kitépte a kezéből a dobozt, és berakta az ülésre az idős nőt, aki nyöszörgött és kapálózott. Aztán rácsukta az ajtót. Belülről nem lehetett kinyitni. Ilonka néni az öklével verte az ablakot. A Görény beült a furgonba. Hátrafordult a nőhöz: – Hölgyem! Ha nem fejezi be, akkor innen nem az otthonba visszük, hanem egyből a gyogyóba, megspórolunk nekik egy utat – azzal visszafordult, és rágyújtott. Az idős hölgy abbahagyta a sírást. Szipogva odahajolt a férfihoz: – Kérem! Hadd hozzam magammal a macskát! Más nem kell, csak a macska! – a férfi egy pillanatig habozott, majd hátra sem fordulva odavetette: – Esélytelen. Most pedig maradjon szépen csendben! – mondta, aztán bekapcsolta a rádiót. Közben a Kopasz visszaballagott a lakás ajtajához, ledobta a macskát a dobozzal, és felvette a bőröndöt. Visszament a kocsihoz, berakta a nő mellé bőröndöt, majd beült a volánhoz. – Kérem! Kérem! Kérem! – ismételgette az idős nő, de a Kopasz rá sem hederített. Most már nyugodt volt, megvolt a mai negyedik, ez így már egész jó nap lesz. Ha délután megcsinálnak még hármat, az már főnyeremény. Elmosolyodott. Felhangosította a rádiót, és beletaposott a gázba.
Az ajtó előtt hagyott dobozban a macska keserűen nyávogott. Miután a furgon már messze járt, megjelent Rózsi néni a szemben lévő lépcsőházból. Végignézte az egészet az ablakból. Gondolt rá, hogy rendőrt hív, de aztán úgy volt vele, hogy ez mégiscsak Ilonka meg a lánya dolga. Meg nem is akart ma nagy felhajtást. Fáradt volt, és fájt minden ízülete. Lehajolt, és felvette a dobozt a macskával. Belenézett a rácson át. – Hogy hívnak, szépségem? – megfordította a dobozt, amire egy ragasztószalagon filctollal rá volt írva: Herceg. Ilonkával csak a boltban találkozott, a macskát pedig mindig csak az ablakban ülve látta. Elképesztően szépnek találta. Hazasétált vele, otthon lerakta a nappali közepére, majd kinyitotta a doboz ajtaját. A macska félénken kidugta a fejét, szétnézett, majd visszahúzódott. Rózsi néni leült a foteljába, és mosolyogva nézte. Nagyot sóhajtott. A mai napon érte már nem jönnek. A holnapi nap meg holnap lesz. Majd ráér aggódni akkor.
Fotó: Vero Andrade, kép forrása: Pexels