Tag: Bankó-Erdősi Viktóra

A mosdót takarító Juli egy padlóra ragadt intimbetét miatt dohogott, szidta a mai lányokat, arról beszélt, mekkorát kapott volna annak idején otthon, ha ilyen mocskos trehányságra vetemedik.

A feketére porosodott teherautó hátuljára valaki – valószínűleg ujjal – a Dögölj meg! felszólítást firkálta. Igaza is van, gondolta, dögölj meg te is, meg én is jobban tenném.

Lefekvéskor megvolt a hangom, ha reszelősen is, talán most is megvan még, nem próbálom ki. Ráveszem a zsákot a hátamra, billegtetem, hogy kiderüljön, jó-e a súlyelosztás. Fejemre húzom a sapkát, szemüveget, fejlámpát és a légszűrő maszkot, kimászok a sátorból.

Bort vett, jófajtát, meg whiskeyt, középkategóriásat. Átsuhant az emlékezet barázdáin a Kőbányai, és büszkén fizetett, amiért nem követi az apai mintát.

Szaporán szuszog. Keserű verejtékszag árad belőle. Beállt velünk kosarazni az órán, élet-halál harcot vívtunk a pályán, és én a negyvenöt perc alatt végig hitegettem magam, hogy csak a megerőltetéstől liheg, és csak a hatékony védekezés érdekében tolja nekem az ágyékát vagy karol át hátulról.

– Ezek mind egyformák. A Gerő még akkor is tagadott, amikor a nő hívogatta, és én vettem fel. Eljátszotta, hogy fel kéne jelenteni a telefonbetyárt, azt mondta majd ő intézkedik. – Klári néni kínosan felnevet, aztán hirtelen elhalkul. – Rohadt kurvapecér az összes.

Úgy feszítette mellkasát az izgalom, ahogy közvetlenül elélvezés előtt. Félhangosan, szapora lélegzetvételek között mantrázta: aztakurva, aztakurva, aztakurva.

Robi nem szereti a cigit, és az italt sem, sosem iszik, viszont egész nap társasági életet él, mert mindenki imádja. Úgy nevet, hogy mind az öt kollégiumi szinten lehet hallani.

Éjszaka az erdőben minden zaj barátságtalan. Reccsenés, zörrenés, zizgés, mind veszélyt jelent, és ezekhez ráadásul csatlakoztak a hangok, amiket a tanárok vezetésével követni kellett.

– Az a rohadt traktor mindig elromlik! Igényelni kellene a támogatást a hivatalból egy újra!
– Köllene – meríti Papa a tojásleves pirospaprikás tavába az öblös alumíniumkanalat. – Nem értek én ahhó, írástudó ember vóna jó hozzá.

Megvettem a zsebpénzemből a legnagyobb aranyszínű, bizsu karika fülbevalót, és egy szétszaggatott lepedő-csíkot kötöttem a hosszú, barna hajamba pántnak, ahogy a vasárnap délutáni Disney sorozat egyik szereplőjétől láttam.

Józsi utálkozva felhúzta az orrát, otthagyta az ebédelőket. Felkapta a nagy kalapácsot és lesújtott a már szétszerelt mikrohullámú sütőre.

A második körben már nevetgélünk, rákérdezek a fiúkra, ő meg elpirul, azt mondja, nincs barátja, mással foglalkozik egyelőre. A Katának már van, egyetemista fiú, szintén teniszező, de ő nem tudja, hogy milyen hatással lenne rá egy szerelem, hátha nem koncentrálna eléggé.

A fehér paplan redői havas hegyekként meredeztek körülötte, felszaladt az egyik csúcsra. Körbekémlelt. A felnyitott laptop mellett állt a sörhabfoltos pohár és mellette a doboz, a beleszáradt ételmaradékkal. Nem kísérte gondolat a cselekedetet, villámgyorsan ott termett, mohón evett, már egy apró morzsától boldognak érezte magát.

Kitérdelt szabadidőnadrágjának színét pöttyökben lopta el a hypó, rozsdaszínűre változtatta és elvette annak a lehetőségét, hogy arra használja, amiért eredetileg megvette a webáruházban, szabad-idős-tevékenységre.

Sajtos Laci hátbalőtt katonaként tántorgott le a buszlépcsőn. Terhet cipelt, és néhányan rögtön tudták, hogy nem csak az ölében hozott test terhét.

A műbőr üléshez ragadt a meztelen combom, mire végre beértünk Cellbe, és Dórával a peronon, mint két málhás ló sodródtunk egymás mellé, szabad kéz híján üdvözlés nélkül.

Na, igen, a bőrtáskában volt a laposüveg is, két év múlva, Tomika születésekor Géza már munkanélküli volt, és az életlétráról egy sebes csúszdára váltott. A csúszdán csak kevesen tudnak felkapaszkodni.