Tag: Bankó-Erdősi Viktóra

Robi nem szereti a cigit, és az italt sem, sosem iszik, viszont egész nap társasági életet él, mert mindenki imádja. Úgy nevet, hogy mind az öt kollégiumi szinten lehet hallani.

Éjszaka az erdőben minden zaj barátságtalan. Reccsenés, zörrenés, zizgés, mind veszélyt jelent, és ezekhez ráadásul csatlakoztak a hangok, amiket a tanárok vezetésével követni kellett.

– Az a rohadt traktor mindig elromlik! Igényelni kellene a támogatást a hivatalból egy újra!
– Köllene – meríti Papa a tojásleves pirospaprikás tavába az öblös alumíniumkanalat. – Nem értek én ahhó, írástudó ember vóna jó hozzá.

Megvettem a zsebpénzemből a legnagyobb aranyszínű, bizsu karika fülbevalót, és egy szétszaggatott lepedő-csíkot kötöttem a hosszú, barna hajamba pántnak, ahogy a vasárnap délutáni Disney sorozat egyik szereplőjétől láttam.

Józsi utálkozva felhúzta az orrát, otthagyta az ebédelőket. Felkapta a nagy kalapácsot és lesújtott a már szétszerelt mikrohullámú sütőre.

A második körben már nevetgélünk, rákérdezek a fiúkra, ő meg elpirul, azt mondja, nincs barátja, mással foglalkozik egyelőre. A Katának már van, egyetemista fiú, szintén teniszező, de ő nem tudja, hogy milyen hatással lenne rá egy szerelem, hátha nem koncentrálna eléggé.

A fehér paplan redői havas hegyekként meredeztek körülötte, felszaladt az egyik csúcsra. Körbekémlelt. A felnyitott laptop mellett állt a sörhabfoltos pohár és mellette a doboz, a beleszáradt ételmaradékkal. Nem kísérte gondolat a cselekedetet, villámgyorsan ott termett, mohón evett, már egy apró morzsától boldognak érezte magát.

Kitérdelt szabadidőnadrágjának színét pöttyökben lopta el a hypó, rozsdaszínűre változtatta és elvette annak a lehetőségét, hogy arra használja, amiért eredetileg megvette a webáruházban, szabad-idős-tevékenységre.

Sajtos Laci hátbalőtt katonaként tántorgott le a buszlépcsőn. Terhet cipelt, és néhányan rögtön tudták, hogy nem csak az ölében hozott test terhét.

A műbőr üléshez ragadt a meztelen combom, mire végre beértünk Cellbe, és Dórával a peronon, mint két málhás ló sodródtunk egymás mellé, szabad kéz híján üdvözlés nélkül.

Na, igen, a bőrtáskában volt a laposüveg is, két év múlva, Tomika születésekor Géza már munkanélküli volt, és az életlétráról egy sebes csúszdára váltott. A csúszdán csak kevesen tudnak felkapaszkodni.

Érthetetlen az egész, hiszen alig kezdte meg a sört, az nem okozhatja ezeket a váratlan és teljességgel megmagyarázhatatlan képeket. Felnyúl egy pár húsért, emeli és maga felé húzza.

A fürdőszobába megy, a mosdó mögötti széles, magas tükörben nézi önmagát, tükör-tekintetébe fúrja a valódit, kibújik a köntösből, lassan, úgy, hogy le sem veszi közben a szemét a szeméről. Feri ujjnyomai Orsi bőrén szürkék.

A pótkávé egyszerűen szar volt, nem hasonlított a kávéra, meg másra sem, pont, mint az a csokoládéízűnek csúfolt nasiszelet, amit karácsonyra rendelt magának. Egy harapás után kidobta a kukába, és eldöntötte, hogy ha csokit nem lehet kapni, ez a kamu-valami nem kell helyette.

Behunyt szemének színpadán látja a fényszórókat, a lámpák sárga gömbjében csillogó esőcseppeket. „Tényleg meg akartam akkor halni?” „Nem!” „Dehogy akartál”